Az egészégügy terén idén minden szem az olyan cégekre fókuszált, akik a Covid-19 elleni vakcina kifejlesztését tűzték ki célul.

Az Abbott Laboratories és az FDA közös célként tűzte ki az USA teljes lakosságának tesztelését az elkövetkezendő időszakban. Emellett a Pfizer vakcinája több országban is engedélyt kapott. A Pfizer oltóanyagának fejlesztését több cég is támogatta, beleértve a Johnson&Johnsont. A másik lehetséges vakcina, melyet a Gilead fejleszt, jelenleg a WHO ajánlása szerint nem megfelelő a hosszútávú kezelésre.

A vakcina mellett viszont nem szabad kihagyni olyan intézkedéseket sem, melyek jelentősen megkönnyítették az orvosok és ápolók munkáját a frontvonalban. Az Ecolab egy forradalmian új terméket dobott piacra, hogy megfeleljen a mai, soha nem látott higiéniai kihívásoknak, illetve az év végéig ötmillió liter kéztisztítót biztosított az egészségügy számára. Az UnitedHealth jelentősen lerövidítette azt az időt, amely az egészségügyi szolgáltatóknak szükséges a kifizetések rendezése érdekében, illetve több milliárd dollárnyi készpénzt fog eljuttatni a kórházakhoz és az orvos csoportokhoz, segítve ezzel a megfelelő felkészültséget a COVID-19 járvány időszakában.

A Healthcare vagyonkezelt részvénykosár idén 3,68%-ot esett, míg 3 év alatt 7,98%-ot tudott emelkedni. A Covid-19 járvány tesztelte az egész társadalmat és tagadhatatlan hatást gyakorolt az egészségügyre minden ellátási környezetben, ugyanakkor megvilágította, hogy az egészségügynek milyen irányban kell fejlődnie a koronavírus után, illetve az államoknak és a gazdaságoknak nagyobb tőkét és megbecsülést kell szánni az egészségügy fejlesztésre, kutatásokra, egészségügyi ellátásokra, gyógyszergyártásra. Ezenkívül a járvány rávilágított a közegészségügybe irányuló folyamatos beruházások fontosságára. A világjárvány rámutatott a palliatív ellátás jelentőségére és hiányára az Egyesült Államokban. Így az is bizonyossá vált, hogy az egészségügyi vállalatok hosszabbtávon fejlődnek, ami részvény áremelkedéshez vezethet. Erre jó példa lehet a Novo-Nordisk, hiszen 1994-ben még egy euró volt a dán Novo-Nordisk részvénye, mára 58,31 eurót ér a cég papírja.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá

Küldjön üzenetet!