Rendhagyó interjú sorozat készül a Partner Bank ügyfeleivel, amelyben szeretnénk megmutatni, hogy látnak bennünket azok, akik már bizalmat szavaztak a Partner Banknak. Pénzügyi tanácsadóinknak és a bank egyedülálló előtakarékossági szolgáltatásainak köszönhetően megtakarításuk biztonságban van és folyamatosan gyarapodik. Sorozatunk következő részében Prokaj Károly tanácsadónk újabb ügyfelét Szepesi Rékát kérdeztük.

Hol hallott először a Partner Bankról?

Először édesapám választotta a Partner Bankot és én is úgy gondoltam, hogy ideje lenne saját lábra állni, ezért megkerestük Károlyt és megkérdeztük, hogy esetleg én is együttműködhetnék-e vele.

Hogy került kapcsolatba a Partner Bankkal?

Édesapámnak már több éve van itt megtakarítása és nekem is ezt ajánlotta a tanácsadónk, amikor elkezdtünk tárgyalni erről a befektetésről.

A magyar szolgáltatókkal szemben miért választotta éppen a Partner Bankot?

Volt több megkeresésem is. Nem ez volt a legelső amit meghallgattam és beleugrottam, viszont ez volt a legszimpatikusabb és teljesen bizalmi kapcsolatot éreztem a tanácsadóval szemben, emiatt mertem a Partner Bank mellé pártolni.

Mi a Bank legszimpatikusabb szolgáltatása?

Én szakmailag nem érzem magam bennfentesnek a témában, ezért is nagyon jó, hogy van mellettem egy olyan segítő, aki bármiben tud segíteni. Én teljes mértékben megbízom abban, amit ő ajánl, és el is fogadom ezeket. Mivel én a pénzügyi dolgokban nem érzem magam erősnek, nem is nagyon mélyedek bele a bank dolgaiba se, hanem amit ajánlanak, és azt teljes mértékben elfogadom és úgy cselekszem, ahogy azt nekem javasolják.

Miben adott Önnek többet a Partner Bank, a többi bankhoz képest?

Biztonságban tudhatom a keresetemnek egy bizonyos részét, amit megtakarításra fordítok. Édesanyámék segítségével a fizetésemnek elég nagy részét merem most befektetni ebbe a megtakarításba és nagyon megnyugtató, hogy biztonságban tudhatom azt, hogy amit én félreteszek az nem fog elkallódni és rendben hozzá tudok majd férni, hogyha szükség lesz rá.

Mit gondol az utógondozás hasznosságáról?

Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon hasznos dolog, viszont én nem szoktam folyamatosan figyelni ezt a részét, mivel nem vagyok szakmailag hozzáértő. Nyilván persze nagyon jó az, ha lekövethető, hogy éppen mi történik.

Hogy látja a Partner Bank költségei mennyire versenyképesek a jelen piaci körülmények között?

Habár nem nagyon látok bele a többi bank dolgaiba, én mégis úgy gondolom, hogy abszolút vállalhatóak a költségek.

Mi volt az eddigi legnagyobb sikere a Partner Banknál?

Számomra az a legnagyobb siker, hogy félre tudom tenni azokat az összegeket is ezáltal nagyobb nyereséget tud nekem biztosítani ez a megtakarítás.

Hogy dolgozik együtt a tanácsadójával?

Leginkább telefonon szoktunk egyeztetni, ha bármi van, de amikor szükséges, akkor személyesen találkozunk, így sokkal bővebben tudunk beszélni az esetleges fennálló dolgokról.

Mit tanácsolna azoknak akik még nem kerültek kapcsolatba a Partner Bankkal? Miért ajánlaná ismerőseinek, üzletfeleink a Partner Bankot?

Mindenképpen ajánlanám, mert a biztonságérzet az teljes mértékben megvan.

 

Szólj hozzá