Az Amazon a héten bejelentette, hogy a jövőben minden kiszállító járművét kamerával fogja ellátni, melyek mind az utat, mind a jármű belső terét rögzíteni fogják.

A tervek szerint az Amazon új, tisztán elektromos futár járműveiben már alapfelszereltség lesz ez a rendszer. A bejelentést sok Amazon munkás neheztelte, mivel többen is úgy érzik, hogy az Amazon túlságosan kordában akarja tartani a munkásait. A szakértők szerint a vállalat ezzel csak több stresszt helyez a futárokra.

A vállalat hosszabb távon a jövőben is jó befektetés lehet a Commerzbank elemzői szerint. A fogyasztói vásárlási szokások változása jót tehet az Amazon részvényeinek a következő években. Sőt, azok a vállalkozások, amelyek áttérnek a digitális technológiára, nagyobb ösztönzést kaphatnak a vállalat-tal való partnerségre és az online értékesítésre.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá