Best of Dividens vagyonkezelt részvénykosár

A Novartis vezérigazgatójának véleménye

By 2020.10.13. No Comments
A gyógyszeripari óriás vezérigazgatója a napokban tette közzé meglátását, melyben kifejtette, hogy szerinte miért bukott meg a globális egészségügyi rendszer és miért optimista a jövőt illetően.

Narasimhan vezérigazgató szerint a világ különösen sérülékeny időben volt akkor, amikor a világjárvány bekövetkezett. „Az elmúlt évtizedben az Egyesült Államokban és az egész világon csökkent az általános közegészségügyi felkészültség a rendszeren belül. Amint csökken a beruházás, csökken a felkészültség, úgyhogy azt hiszem, olyan egyedi pillanatban voltunk, ahol fogékonyabbak voltunk a vírusra, mint néhány évvel ezelőtt.”

A napokban az is kiderült, hogy az UBS Group méltatlanul alulértékelt vállalatokról szóló listáján olyan nagy nevek szerepelnek még, mint a svájci üdítőgyártó Nestlé, a kínai tech-óriás Tencent, a svéd gyógyszergyártó Novartis. Szerintük ezeket a vállalatokat a jelenlegi időszakban érdemes vásárolni, hiszen fejlődés alatt állnak.

A Novartis vállalat részvénye ezen a héten 0,34%-ot emelkedett. A Novartis szeptember végén bejelentette az 1,85 milliárd eurós fenntarthatósági kötvény árképzését, ezzel megerősítve elkötelezettségét, hogy 2025-re egyik legerősebb egészségügyi szereplő lehet.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá