Kopernikus részvénykosár

A Nestlé-nél a gyakornoki program kibővítése fontos

By 2019.07.02. július 3rd, 2020 No Comments
A Nestlé Hungária Kft és a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kara már évek óta dolgoznak saját gyakornoki programjuk kibővítésén, viszont a végleges elhatározásra csak az elmúlt napokban került sor.

A cég és az egyetem által kialakított szerződés lényege, hogy az elkövetkezendő öt év során 150 résztvevőnek biztosítanak gyakorlati helyet a Nestlé-nél. A program sikere és a tanulók tovább fejlesztése érdekében a cég 25 szakemberét vonta be a projektbe, továbbá új gyakorlati helyeket és projekteket biztosít a diákoknak. Ezen felül a Nestlé prezentációkkal és gyárlátogatásokkal is támogatja a szakma iránt érdeklődőket, de segíti a közösségi terek kialakítását és az egyetemi rendezvények sikeres lebonyolítását is. Ráadásul megjelent a hír, hogy a Nestlé is csatlakozott a Nutri-Scoore francia élelmiszer minősítéshez. Eddig a Nestlé ellenezte ezt, de most kijelentette, hogy csatlakozik Európában ahhoz, hogy bemutassa azt, hogy a Nestlé termékei is lehetnek igencsak egészségesek és a francia magas Nutri-Scoore jó minősítését is elérhetik a cég termékei. Jelenleg a Nestlé részvényei az elmúlt egy hónapban 3,42%-os emelkedéssel zártak, 90,53 eurós árfolyamon.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá