e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

 Az Xpeng negyedéves eredménye

Kína egyik leginnovatívabb autógyártója, az XPeng közzétette első negyedéves eredményét, melyek igen vegyes fogadtatást váltottak ki. A befektetők többségében csalódottak voltak mind a cég gyenge, a várakozásoktól elmaradó teljesítménye, mind pedig az alulmaradt előrejelzései miatt. Az XPeng mindössze 18.230 autót szállított le 2023 első három hónapjában, ami 47%-os csökkenés a tavalyi évhez képest. A bevétel szintén 50%-kal zuhant, 571,6 millió dollárra. Eközben a második negyedéves szállításokra vonatkozó előrejelzések 22.000 darabra estek, az eredeti 30.000 darabról.

Az XPeng részvényárfolyama ezen a héten 5,09%-ot emelkedett. Az XPeng egy kínai elektromos járműgyártó (EV), amely az elmúlt években gyorsan növekedett. A vállalat nagy hangsúlyt fektet az innovációra, és számos csúcstechnológiát és funkciót épít be járműveibe, például fejlett vezetőtámogató rendszereket és autonóm vezetési képességeket.

 

A Volkswagen erősebb terjeszkedésbe kezdett

Kína továbbra is az e-mobilitás fellegvára, melyet a hazai márkák fölényesen dominálnak. A külső cégek viszont rohamosan terjeszkednek az ország területén, közülük kiemelkedő a Tesla és a Volkswagen törekvései. A Volkswagen nemrég bejelentette, hogy további egymilliárd eurót fektet be egy új fejlesztési, innovációs és beszerzési központ létrehozásába az ország területén. Ez főként az új szériák számára biztosít majd alkatrészeket. 

A Volkswagen részvényárfolyama ezen a héten 3,9%-ot emelkedett. A német Volkswagen autógyártó a hatékonyság és a megtérülés növelése érdekében tervezi átdolgozni fő márkáját, derült ki Thomas Schaefer, a VW márka vezetőjének belső feljegyzéséből, amelyet a Reuters közölt le nemrég.

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Amgen akvizíciója veszélybe került

A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság aggodalmát fejezi ki az Amgen legújabb akvizíciójával kapcsolatban, mivel félnek, hogy a vállalat túl nagy előnyt szerez a versenypiacon. Az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága emiatt pert indít, hogy megakadályozza az Horizon Therapeutics felvásárlását. Az Amgen még a tavalyi évben jelentette be, hogy csaknem 28 milliárd dollárért megvásárolja az ír székhelyű biopharma céget. Az FTC szerint az Amgen meg tudja akadályozni a rivális termékek piacra lépését, ha ténylegesen megveszi a vállalatot.

Az Amgen részvényárfolyama ezen a héten 0,32%-ot emelkedett. A Regeneron vezérigazgatója támogatta az amerikai szabályozó hatóságok azon kísérletét, hogy megakadályozzák az Amgen Horizon Therapeutics 28 milliárd dolláros felvásárlását, mivel azzal vádolt meg néhány gyógyszeripari vállalatot, hogy visszaélnek piaci erejükkel a verseny megakadályozására.

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

A Check Point bővíti részvény-visszavásárlási programját

A Check Point bejelentette, hogy igazgatótanácsa engedélyezte a vállalat folyamatban lévő részvény-visszavásárlási programjának 2 milliárd dolláros bővítését. A kiterjesztett program keretében a Check Point felhatalmazást kapott arra, hogy negyedévente 325 millió dollár erejéig folytassa részvényeinek visszavásárlását. 2022 végén a Check Pointnak körülbelül 120 millió törzsrészvénye volt, viszont 2023 áprilisára ez az összeg már 204 millió részvényre nőtt.

A Check Point Software részvényárfolyama a héten 1,7%-ot emelkedett. A Check Point Software az első negyedévben a kihívásokkal teli körülmények ellenére egészséges eredménynövekedésről számolt be. Az elhalasztott bevételek növekedése és a felhőalapú ajánlatok fokozott elfogadása segíthet fenntartani az eredménynövekedést a jövőben. A Check Point részvénye a társaihoz képest olcsó, és egészséges nyereséget hozhat.

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A McCormick létszámot csökkent

A McCormick a jövedelmezőség javítása érdekében bejelentette, hogy szerkezetátalakítást hajt végre. A vállalat 75 millió dolláros megtakarítást céloz meg a 2023-as évre, és ebben szerepet fog játszani a munkaerő egyszerűsítése. Az intézkedések nagy részét egy önkéntes nyugdíjazási program fogja lefedni, amely Lawrence E. Kurzius elnök-vezérigazgató szerint mindenki számára elérhető lesz. Emellett a cég több további akciót is tervez, melyek központjában a digitális átalakulás fog állni. 

A McCormick részvényárfolyama ezen a héten 2,5%-ot erősödött. A McCormick fűszeres ízek által inspirált termékei végül a túlnyomó népszerűség és a nagy értékesítési volumen miatt a vásárlók étlapjainak állandó elemeivé váltak. A McCormick&Company, a globális ízvilág vezető vállalata, a McCormick fűszeres szószok ízvilágának a készételekbe való sikeres beépítéséért a nemrégiben megrendezett SBR International Business Awards-on az élelmiszeripari gyártási megoldások kategória győzelmét szerezte meg. Az eredmény a Ghost Pepper Chicken Noodles és Flaming Mac&Cheese ételek, amelyek a 7-Eleven kiskereskedelmi áruház és az Amazon készételkínálatát bővítik.

 

Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

A Pfizer és az Unió új megállapodást köt

Az Unió megállapodást kötött a Pfizer gyógyszergyártó céggel a COVID-19 vakcina szállítási feltételeinek felülvizsgálatáról, miután a termék iránti kereslet váratlanul visszaesett. Ez lehetővé teszi, hogy az EU-országok az eredetileg szerződésben foglaltnál kevesebb oltóanyag-adagot vásároljanak a négy évre meghosszabbított időkereten belül. Az eredeti szerződést még 2021-ben írtak alá, és 900 millió COVID-19 vakcinaadag felvásárlását biztosította a Pfizer számára, további 900 milliós opcióval. Ebből 450 milliót 2023 előtt megvásároltak, viszont a maradék 450 millióra már nincs akkora kereslet a jelentés alapján. 

A Pfizer részvényárfolyama ezen a héten 1,59%-ot emelkedett. Egy második fázisú klinikai vizsgálat eredményei szerint a Pfizer szájon át szedhető gyógyszere hasonló mértékű fogyást okoz, mint a rivális Novo Nordisk által gyártott Ozempic injekció. Hollywoodi hírességek, a közösségi média influencerek és még a milliárdos tech-mogul Elon Musk is állítólag olyan népszerű fogyókúrás gyógyszereket használtak, mint az Ozempic és a Wegovy, hogy megszabaduljanak a nem kívánt súlytól. 

 

Best of Innovations vagyonkezelt részvénykosár

 

A TSMC Németországban szeretne gyárat létrehozni

A tajvani TSMC chipgyártó továbbra is tárgyalásokat folytat egy lehetséges németországi üzemről, viszont a hírek szerint a gyártósor megépítésére igen nehezen kapják meg az engedélyt. Kevin Zhang, a cég üzletfejlesztésért felelős alelnöke szerint Európa számára előnyös lenne a chipgyártó jelenléte, viszont politikai helyzetek miatt a gyártósor felhúzása nem lesz zökkenőmentes. A TSMC 2021 óta tárgyal a német szövetséggel annak lehetőségéről, hogy Drezdában építsenek egy gyártóüzemet, amely az első európai létesítménye lenne.

A Tajwani Semiconductor Manufacturing Company részvényárfolyama ezen a héten 3,9%-ot emelkedett. A TSMC továbbra is optimista az év második felében várható teljesítményét illetően, mivel a félvezető kereslet javulására számít. A TSMC továbbá pozitív hatást vár a kínai piac világjárványt követő fellendülésétől. A TSMC erős jelenléte a félvezetőpiacon, különösen a fejlett processzorok területén, ígéretes szempont. Továbbá a TSMC azon erőfeszítései, hogy új gyárak globális megnyitásával bővítse a termelést, várhatóan hozzájárulnak ahhoz, hogy megőrizze vezető pozícióit.

 

Smart and Green vagyonkezelt részvénykosár

 

A Visa a kártyákat, a Mastercard pedig a részvénypiacot uralja 

A Mastercard értéke rohamosan emelkedik, ahogy a világ nagy része átáll a kártyás és online fizetési rendszerekre. A vállalat 2023 májusában 360 milliárd dollár feletti piaci kapitalizációval rendelkezett, és részvényei az elmúlt öt évben közel 100%-os növekedést értek el. Míg a forgalomban lévő kártyák számát, a nettó bevételt és a vásárlási tranzakciókon alapuló piaci részesedést tekintve a Visa megelőzi a Mastercardot, addig a Mastercard részvényei az elmúlt 5 évben folyamatosan felülmúlták a Visa papírjait. 

A Visa részvényárfolyama ezen a héten 2,29%-ot esett, míg a Mastercard árfolyama 1,21%-ot korrigált. A Mastercard ma a második legnagyobb kártyahálózat az Egyesült Államokban. Míg a Visa szinte minden tekintetben megelőzi a Mastercardot. A Mastercard részvényei az elmúlt 5 évben a Visa részvényeit is felülmúlták. A Mastercard egyik előnye a Visa-val szemben a nemzetközi piacon elfoglalt pozíciója.




Egyedi részvények:

Chip hiány utáni lehetőségek a félvezető gyártásban rejlenek. Bombabiztos részvény a TSMC.

Itochu Corporation avagy a japán textilipar császára

Egyedi kötvény:

5% eurós „fix” kamat szochomentesen akár TBSZ-ben, Magyar Államkötvényben – én ezt választom

Arany:

Az arany ára 10 év alatt – vajon mi várható egyes elemzők szerint

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

https://www.youtube.com/watch?v=dYUZ8tGO5r4

Szólj hozzá