e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A Tesla-nak nem kedvez az üzemanyag árának rohamos csökkenése

A Tesla részvényeinek értéke a koronavírus járvány ellenére tíz egymást követő kereskedési napon, április 2. és 17. között nőtt. A vállalat részvényeinek értéke nagyjából 454 dollárról 754 dollárra emelkedett, ez 65%-os emelkedést jelentett. Ez annak köszönhető, hogy a Tesla év első harmadában 88.400 autót szállított le, felülmúlva az elemzők várakozásait. A Wall Streeti elemzők szerint a Tesla a második negyedévben a járvány miatt nagyjából 72.000 új autót szállíthat le, ami már komoly csökkenés lesz a tavaly ebben az időszakban kiadott 95 ezerhez képest. A szakértők szerint az alacsony benzin ár jelentősen befolyásolni fogja az e-mobilitás piacának rohamos növekedését.

A Tesla a héten 8,53%-ot emelkedett. Az elektromos autózásban viszont még mindig a Tesla tölti be a vezető szerepet. Több elemző cél, köztük a Seeking Alpha szerint is a jövőben egyre több elektromos autóra lesz szükség a klíma fenntarthatósága, a környezetvédelem miatt.

 

A Volkswagen óvatosan, de ismét beindul

A koronavírus miatti másfél hónap szünet után ismét újraindul a termelés a Volkswagen wolfsburgi autógyárában, mely a német vállalat legnagyobb üzemének számít. A bejelentés alapján a vállalat munkatársai minden biztonsági intézkedést betartva, egy műszakban fogják folytatni munkájukat a gyártósorokon. A bejelentés alapján az első hetekben csak 1400 új jármű legyártását tervezik és maximum csak az üzem kapacitásának 40%-ával fog működni a gyártás, egészen a koronavírus járvány végéig. A Volkswagen a legszigorúbb szabályozásokat vezette be az üzembe, mint például, hogy a dolgozókat plexiüveggel választják el egymástól.

A Volkswagen részvényei ezen a héten 8,8%-ot tudtak emelkedni. Viszont több autógyártó szerint a Volkswagen vállalat egy olyan európai autógyártó, amely képes megújulni. Ugyanis időben váltott a dízelbotrány után az elektromos autózás világába és stabil háttérrel rendelkezik.

 

Az Nvidia béremelést jelentett be

Míg a világ legtöbb vállalata küszködik a koronavírus járvány okozta gazdasági nehézségek leküzdésével, addig az Nvidia a munkavállalói jólétének javítását tűzte ki célul. A Covid-19 okozta világjárvány alatt több millió munkavállaló került elbocsátásra, viszont a kaliforniai vállalat a leépítés helyett fizetésemelésekkel segíti munkatársait. A hírt Jensen Huang, a vállalat vezérigazgatója jelentette be a héten. A vállalat piacvezető a dedikált grafikus processzorok terén, amit még a járvány kitörése sem tudott befolyásolni. A szakértők megfigyelései alapján a vállalat legújabb processzorai sikeresek, hisz nagyon munkavállaló kényszerült az otthoni munkavégzésre, kénytelen kelletlen többen beruháztak otthoni újabb gépekre.

Az Nvidia vállalat részvényei 2,08%-ot emelkedtek. Az Nvidia vállalat kiemelkedő teljesítményt nyújt mind a processzorok, mind a videó kártyák területén. Az Nvidia egyébként a Folding&Home-ban is részt vesz, az ott használt szuperszámítógépben ugyanis 27 ezer grafikus processzor dolgozik, ennek keretében a vállaltok a koronavírus elleni mesterséges intelligencia fejlesztésében hatékonyan működnek együtt.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A Novo-Nordisk új programba kezd

A Novo Nordisk bejelentette, hogy az inzulint használó amerikai betegek, akik elveszítették az egészségbiztosítási fedezetüket a COVID-19 járvány miatt, felvételi jelentkezést kaphatnak a Diabetes Betegtámogatási Programba és ingyen inzulint kaphatnak 90 napig. A társaság kijelentette, hogy a jelentkezőknek nem kell benyújtaniuk a jövedelem igazolásukat, így azon betegek is részt vehetnek a programban, akik elvesztették munkájukat a koronavírus okozta gazdasági válság következtében.

A Novo-Nordisk vállalat részvényei ezen a héten 2,39%-ot korrigáltak. A dán Novo-Nordisk vállalat kapitalizációs tőkéje már meghaladja a 142,3 milliárd eurót. A Novo-Nordisk vállalat részvénye hosszútávon egy kiváló lehetőség, hiszen a vállalat elsőrangú az inzulinkezelésben, a hemofíliás betegek és az egyéb krónikus betegségben szenvedőknek sikeres gyógyszeres kezelést tudott hosszabb távon biztosítani. A vállalatnál a COVID-19 járvány alatt kiemelt prioritása az alkalmazottak egészségének a megóvása és a betegek életmentő gyógyszerekkel való folyamatos ellátásának biztosítása.

 

A United Health milliárdokat fektet be a korházakba

Az UnitedHealth Group hétfőn bejelentette, hogy felgyorsítja kárrendezési folyamatait. A Wall Street Journal szerint a UnitedHealth akciója jelentősen lerövidíti majd azt az időt, amely az egészségügyi szolgáltatóknak szükséges a kifizetések rendezése érdekében. A biztosítások kifizetése gyakran akár 30 napot is igénybe vehetnek, mely kritikus a jelenlegi koronavírus okozta gazdasági helyzet miatt. A társaság nyilatkozatában kijelentette, hogy az új intézkedések között szerepel néhány előzetes követelmény felfüggesztése és egy ideiglenes hitelesítési lépés, hogy megkönnyítsék a hálózaton kívüli szolgáltatók részvételét a programban. Ezen kívül a vállalat több milliárd dollárnyi készpénzt fog eljuttatni a kórházakhoz és az orvos csoportokhoz, segítve ezzel a megfelelő felkészültséget a COVID-19 járvány időszakában.

A UnitedHealth Group vállalat részvényei ezen a héten 0,7%-ot emelkedtek. Mint egészségbiztosító számtalan plusz szolgáltatást vezetett és szeretne bevezetni, hogy mind a járó betegek, mind a kórházi ellátást éves szinten akár pár száz dollárral bárki igénybe tudja venni.

 

A Johnson&Johnson erőfeszítései

A New Jersey-i székhelyű Catalent megállapodást kötött a Johnson&Johnson leányvállalatával a vállalat eddigi legsikeresebb oltóanyagjának nagyszabású gyártására a COVID-19 járványhoz. Az együttműködés a Bloomingtonban, a Catalent Biologics létesítményben kezdődik meg még az idei év nyarán. A Johnson&Johnson szerint a COVID-19 vírus vakcinája még fejlesztés alatt áll, de azt remélik, hogy szeptemberben már közösen megkezdhetik a klinikai vizsgálatokat. Addig a társaságnak jelentős munkaerőre van szüksége, amit a Catalant fog biztosítani a Johnson&Johnson számára.

A Johnson&Johnson vállalat részvényei ezen a héten 4,81%-ot korrigáltak. Viszont a cég hosszútávon jó lehet egy portfolióba, mivel a vállalat 1996–tól kezdve található meg a tőzsdén és egyedülálló a kozmetikai, a babaápolási és egészségügyi termékek fejlesztésében és értékesítésében. A Johnson&Johnson az elmúlt a Covid-19 időszakban kiváló problémamegoldó és egészségügyet támogató intézkedéseket tett meg.

 

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

A Microsoft új partnere lehet a Coca-Cola-nak

A Microsoft a héten hozta nyilvánosságra, hogy megnyerték a Coca-Cola által meghirdetett pályázatot, mely következtében 5 évig ők szállíthatják a vállalat számára az üzleti szoftvereket, beleértve a digitális kommunikációra használható Microsoft Teams alkalmazást is. A két vállalat közti megállapodás részletei egyelőre nem publikusak, viszont az kiderült, hogy a Microsoft a partnerség alatt ellátja a Coca-Colát a Dynamics 365 nevű üzleti szoftverrel is. James Phillips, a Microsoft menedzsere hivatalos nyilatkozatában közölte, hogy a Coca-Cola a Microsoft szoftvereit használva jobban össze tudja kötni majd a munkafolyamatokat, mely mind a gyártásban, mind a marketingben előnyére lesz a cégnek. Ezen kívül jelentett a Microsoft, kiderült, hogy 35 milliárd dolláros árbevételt ért el a jelentett negyedévében, ami 15%-os növekedés év/év alapon. Ez jóval felülmúlva a 33,7 milliárd dolláros konszenzust. A koronavírus hatása a negyedévben összességében semleges volt a cég számára.

A Microsoft vállat részvényei ezen a héten 2,31%-ot emelkedtek. A Microsoft részvényei a Goldman Sachs elemzői szerint közép és hosszútávra is kitűnőek, hiszen a vállalat már több, mint 15 éve bemutatta stabilitását, jó osztalékfizetését és eladási számait, számítógépei, androidos telefonjai folyamatosan fejlődnek és fejlődtek.

 

Az Oracle felhője új programmal bővül

A koronavírus járvány következtében sok munkavállaló készült otthoni munkavégzésre, melyhez elengedhetetlen a megfelelő online kommunikációs csatorna. Míg az üzleti szférában a Skype és a Microsoft Teams a legalkalmasabb, addig az online oktatásban a pedagógusok nagy része a Zoom programot preferálja. A népszerű videokonferencia appot fejlesztő vállalat a napokban bejelentette, hogy az Oracle Cloud Infrastructure felhőszolgáltatást fogja felhasználni, hogy biztosítsa felhasználó számára a töretlen kommunikációt. A Zoom az elmúlt időszakban 300 millió felhasználót regisztrált, melyhez elengedhetetlen a csatorna kapacitásának bővítése. Az Oracle felhő infrastruktúrája lehetővé teszi a cég számára a további növekedést és a kifogástalan szolgáltatás biztosítását a koronavírus járvány alatt.

Az Oracle vállalat részvényei ezen a héten 1,62%-ot korrigáltak. A vállalat stabil háttere, precíz módszerei, eredményes cach-flow-val rendelkezik, illetve magas osztalékot fizet befektetői részére, így bátran belefér egy jól diverzifikált portfólióba.

 

Az Alibaba lendületben van

Az Alibaba Csoport kedden újra megindította tevékenységét a Shuangpin Online Shopping fesztiválon. A kéthetes rendezvény, amelyet a Kereskedelmi Minisztérium és a Kínai Fogyasztói Szövetség szervezett, a Kína posztkoronavírus utáni gazdasági fellendülésének ösztönzésére irányul. Az Alibaba tíz fő üzletága, köztük a Taobao, a Tmall, a Juhuasuan és a Freshippo 100.000 márkát akarnak összehozni, kezdve a nemzetközi luxusmárkáktól (például a Gucci és a Yeezy) a hazai márkákig. A különféle promóciós kampányok mellett az Alibaba 1,41 milliárd dollár támogatást is kínál a fogyasztás ösztönzésére. Továbbá az Alibaba Csoport alapítója, Jack Ma a héten egy online zárt oktatást keretében vázolta fel a koronavírus-megelőzési módszereit.

Az Alibaba részvényei ezen a héten 3,78%-ot korrigáltak. Viszont az Alibaba vállalat hosszútávon sikeres, mert nemcsak vezető az online értékesítésben, hanem a mesterséges intelligencia fejlesztés vezető szereplője. Illetve nem félt a szakértelmét használni az elmúlt időszakban egészségügyi és szolidaritási területeken is.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A Mastercard felülmúlta a várakozásokat

Annak ellenére, hogy sok pénzügyi intézménynek nyújtott hitel- és betéti kártyákat, a Mastercard jelentős növekedést produkált a koronavírus járvány alatt, ezzel felülmúlva az elemzők várakozásait. Ajay Banga, a Mastercard vezérigazgatója nyilatkozatában kijelentette: „Különféle szolgáltatási képességeket építettünk ki partnereink igényeinek kielégítésére ebben a változó világban. Noha jelentős változások történtek, a kiadások szintjének stabilizálódásának korai jeleit láttuk, és abban bízunk, hogy még erősebben ki tudunk majd bontakozni.” A társaság számos kulcsfontosságú bevételi területén nyereséget ért el, mint például a bruttó dollár volumenének 8%-os növekedése, az átváltott tranzakciók 13%-os növekedése és az egyéb bevételek 26%-os növekedése, amelyek adatelemzési és tanácsadói díjakból, számítógépes és hírszerzési díjakból, valamint a hűség- és jutalomkártya díjakból áll össze.

A Mastercard vállalat részvényei ezen a héten 4,61%-ot meneteltek. A vállalat részvényei a jövőben jó lehetőség közép és hosszútávon, mert percenként 60.000 fő használja a cég platina és plasztik kártyáját. Illetve a készpénzmentes forgalom egyre jobban elfogadott az egész világban, növelve ezáltal a kártyák használatát.

 

Az Unilever-nek nem kedvez a koronavírus

Az Unilever, a londoni székhelyű fogyasztási cikkek óriásnak nem sikerült előnyt kovácsolnia a koronavírus időszakában, annak ellenére, hogy sok szappan- és kézmosó márkájára jelentett be növekvő igényt, derült ki Alan Jope vezérigazgató nyilatkozatából. „A koronavírus nem kedvez az Unilever számára. Biztosan látjuk a keresletek eltolódását. Jelentős csökkenést tapasztalunk a fagylalt és egyéb élelmiszer termékek vásárlása során, mert előtérbe került a házhoz szállítás.” Az eddigi bejelentések alapján a vállalat bizonyos higiéniai termékei iránti igény jelentősen megnövekedett. A járvány hatása azonban a vállalat egészére nézve a bevételek csökkenését eredményezte. Míg Amerikában jelentős bevételt produkálnak a vállalat termékei, addig Európában az értékesítések csökkenését realizálták az előző hónapban.

Az Unilever vállalat részvényei ezen a héten 0,92% meneteltek. A holland Unilever vállalat is kiváló lehetőség egy portfolió elkészítésekor.

 

A L’oréal hatalmas adományozásra készül

A francia L’oréal Csoport a koronavírus járvány elleni küzdelmet támogató programja keretében több millió flakon kézfertőtlenítővel támogatja Európa szerte a kórházakat és idősek otthonait. Hazánkban a cég a vírus által leginkább érintett budapesti kórházaknak, idősek otthonainak, valamint a kerületi szociális ellátó központoknak adományozza a kézfertőtlenítőket. „Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy e termékkategória hiányának kockázatát csökkentsük sok országban, egészen addig, amíg termelőüzemeink kapacitása ezt lehetővé teszi”–nyilatkozta Delphine Viguier-Hovasse, a L’oréal Paris igazgatója.

A L’oreal vállalat részvényei ezen a héten kimagasló 33,36%-ot értek el. Hiszen a vállalat az első negyedévben felülmúlt minden várakozást. Ráadásul a L’oreal több európai országnak 10 millió darab kézfertőtlenítőt adományozott a napokban. A vállalat a héten kijelentette, hogy elkötelezte magát abban az irányba, hogy a szépség biztonságos élmény maradjon. A cég szépségmárkái, köztük a L’oréal Paris, a Maybelline, a Garnier és a Kiehl’s új biztonsági irányelveiknek szeretne mindenképp megfelelni, hogy hosszútávon is, az elsők között tudja a szépséghez szükséges eszközöket biztosítani.

 

Best of Dividens vagyonkezelt részvénykosár

 

A Shell nehéz döntést hozott

A koronavírus járvány alatt az olajárak jelentős csökkenése miatt igen sok a szektorban dolgozó vállalat döntött úgy, hogy intézkedéseket tesz a kieső profit stabilizálása érdekében. A világ egyik legnagyobb olajipar óriása, a Royal Dutch Shell az utóbbi 80 év óta először döntött úgy, hogy csökkenti részvényesei osztalék-kifizetését, miután az olajárak drámaian visszaestek. A Shell igazgatósága nyilatkozatban tette közzé, hogy az első negyedéves osztalékot részvényenként 66 százalékkal, 0,16 dollárra csökkentik az előző évi 0,47 dollárról. A Shell a napokban hozta nyilvánosságra, hogy első negyedéves bevétele 2,9 milliárd dollárt ért el, ami 46 százalékos csökkenés a tavalyi ebben az időszakban elért 5,3 milliárdos profittal szemben.

A Shell részvényárfolyama jelenleg 15,98 euró, ami még mindig nagyon alacsony a februári 26 euróhoz képest. Viszont az olajháború vége, illetve a kijárási korlátozások enyhítése miatt megindul a közlekedés és légi forgalom, így várhatóan emelkedhet a vállalat részvényárfolyama. Még az olyan krízis sújtotta években is stabil osztalékot fizettek, mint a 2015–2016-os olajár válság. A nyereséget és azzal együtt az osztalékokat továbbra is áramoltassák a jövőben, az olajkonszern nagy terveket sző a villamosenergia-ipar területén.

 

A CocaCola mégsem teljesített rosszul

A Coca-Cola jelentős profitkiesésre számít a mozik, éttermek és egyéb közösségi helyek zárva tartása miatt. Kedden viszont a vállalat közétette legfrissebb eredményeit, mely alapján a Coca-Cola március 27-ével záruló első negyedéves bevétele 1 százalékkal, 8,6 milliárd dollárra csökkent. Ez felülmúlta az elemzők 8,28 milliárd dolláros előrejelzését. Az egyszeri tételektől tisztított egy részvényre eső eredmény 51 cent lett, míg az elemzők 44 centes EPS-t vártak. A Coca-Cola a koronavírussal kapcsolatban kiemelte, hogy az e-kereskedelem növelte a cég bevételeit. A vállalat részvényeinek értéke a héten 0,8 százalékkal esett.

A Coca-Cola vállalat részvényei ezen a héten 0,62%-ot emelkedtek. A vállalat 1989-tól található meg a tőzsdén. 0,36 eurós osztalékot fizet részvényenként. A vállalat termékei közkedveltek a fiatalok és középkorúak körében. Hosszútávon a Morgan Stanley szerint befektetésre ajánlott.

 

Az IBM virtuális osztályterme

Az IBM a Ciscóval egy új globális kezdeményezést indított el, melyben a cég segíti az oktatási rendszert, hogy a Cisco jelenleg ingyenesen elérhető Webex szolgáltatását a távoktatásban is fel tudják használni. Európában több mint 2000 iskolában, több mint 200.000 diákot érint a program, akik immáron 3000 fő IBM alkalmazott segítségével tudnak megfelelő online oktatásban részesülni. A kezdeményezéshez Magyarországon a T-Systems Magyarország és a HTTP Alapítvány is egyaránt csatlakozott. Az IBM és a T-Systems munkatársai online kurzusokat tartanak a pedagógusok számára, hogy megfelelő ismeretséggel rendelkezzenek a program használatához. A Webex lehetővé teszi a tanárok számára, hogy virtuális osztálytermeket hozzanak létre, ahol meg tudják osztani a szükséges tananyagot a hallgatókkal.

Az IBM vállalat részvényei ezen a héten 16,53%-ot emelkedtek. Az IBM hosszútávon jó megoldás, hiszen a mostani negyedévben a szolgáltatási bevétele elérte az 5,4 milliárd dollárt, ami 19 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtti és már a teljes bevétel több mint 30 százalékát teszi ki.

 

 

Global High Yield Bonds

 

A Consus Real Estate AG jelentett.

2020 április 29–én Berlinben jelentett a Consus Real Estate AG vállalat. A 2019. évi konszolidált pénzügyi beszámoló közzététele alapján a Consus Real Estate Aktiengesellschaft pénzügyi beszámolójában erőteljes növekedést jelenthettek be, valamint a kiigazított EBITDA-ról is beszámoltak.

A 2019-es pénzügyi évre vonatkozó auditált konszolidált pénzügyi kimutatásokat és a csoportvezetési jelentést is közzétették a Consus weboldalán. A Consus Real Estate AG („Consus”) székhelye Berlinben található, a Németország első kilenc legfontosabb városának vezető ingatlanfejlesztője. 2019. december 31-én a Consus fejlesztési portfóliójának bruttó fejlesztési értéke 12,3 milliárd EUR volt. A Consus a környékek és a szabványos többszintes lakóépületek fejlesztésére összpontosít jelenleg a vírus idején is, amelyeket előzetes értékesítés útján adtak és adnak is el jelenleg az intézményi befektetők részére. A vállalat saját építési szakértelmének és az építési folyamatok digitalizálásának köszönhetően az egész ingatlanláncban kiválóan tevékenykedik, illetve az ingatlanfejlesztésben egyre nagyobb szerepet vállal. A projektek megvalósítását a tervezéstől és a kivitelezéstől az átadásig, az ingatlankezelésig és a kapcsolódó szolgáltatásokig a Consus leányvállalatai, a Consus RE AG és a Swiss Finance AG révén biztosítja. A többlet részvények szerepelnek a frankfurti tőzsde skála szegmensében és a müncheni tőzsde access szegmensében, illetve megtalálhatóak többek között a frankfurti XETRA-n kereskedett tőzsdei részvényei között.

 

A Burger King számos üzletét kinyitja

A kijárási tilalmak elrendelése miatt világszerte március elején bezárták éttermeket, így a gyorséttermek bevétele erősen megcsappant. Viszont a napokban több ország lazítani kezdett a szabályozókon, ami jó hír néhány étteremnek és vendégnek is. Néhány nagyobb gyorséttermi lánc újból megnyitja kapuit, hogy a vendégek számára ételt kínáljon elvitelre, fokozott biztonsági intézkedések mellett. A Burger King bejelentette, hogy április 17-én, péntektől négy étterme megnyitásra került. Ezek közül kettő Bristolban található. Katie Evans, a Burger King UK marketingigazgatója elmondta: „Reméljük, hogy ezen éttermek újbóli megnyitása hozzájárul a vendégek jó hangulatának a kialakításához a nehéz időkben.” Viszont az is kiderült, hogy április 29-én több más Burger King étterem is nyitna, igaz csak elvitelre akár a Deliveroo és a Just Eat szállítási cégen keresztül online is rendelhetnek ezentúl.

A Burger King egyébként 2017-ben kötvényt kényszerült kibocsátani 6%-os kamatra, a kötvény lejárata 2024.05.01. A cég 315 millió dollár értékben bocsájtott ki kötvényeket különböző költségek miatt, jelen esetben a kötvények 95,31%-os árfolyamon tartózkodnak.

 

 

Egyedi részvények

 

Az American Airlines Group is kap az 5,8 milliárd dolláros alapból

Az American Airlines Inc. egy amerikai légitársaság. Leányvállalata az American Eagle regionális beszállító repüléseket végez a nagyobb repülőtereken. A repülésből befolyó összegeket nézve a cég második a listán, az Air-France-KLM mögött. Az American Airlines vezetése a texasi Fort Worth-ban található meg.

Az American Airlines vállalatot 1920-ban alapították független légitársaság szövetségeként. 1930. január 25-én életre hívták az American Airways közös társaságot. Ekkor még a Bostonból és New Yorkból Chicagóba és onnan Dallasba vezető légi utakat kötötték össze, illetve Dallas és Los Angeles közt jártak a cég repülői. 1934–ben Errett Lobban Cord megvette a társaságot és átkeresztelte American Air Linesra. A második világháborúban a légitársaság sok csapatszállítást végzett. Ma is azokhoz a társaságokhoz tartozik, amelyeket a Pentagon csapatszállításokkal bíz meg. Az első turbólégcsavaros repülőgépe a Lockheed L–188 Electra volt, amellyel az American Airlines megszerezte hírnevét. 1959. január 25-én a vállalat a légiflottájába Boeing 707-es gépeket vásárolt meg. 1984-ben az American Airlines a MD-82-es gépek fő vevőjeként jelent meg a légiflotta piacán. Az American Airlines a mai napig a legnagyobb és legfontosabb üzemeltetője az MD-80 sorozatnak. Az 1960-as évek elején az American Airlines az IBM céggel együtt kifejlesztette a Sabre nevű első elektronikus jegyfoglalási rendszert. 1981-ben a légitársaság egy olyan programot hozott létre, amellyel az összes légi közlekedési vállalattal együttműködve megkönnyítették a manőverezést, a közlekedést a pilótáknak. Az AAdvantage-Programot ma is a legtöbb légi közlekedés szereplő használja repüléskor. A munkaterhelés, a költségeket és az árak menedzselését is forradalmasította az AA programja. 1999-ben az American Airlines lett az alapító tagja az Oneworld nevű repülőtársaságok szövetségének. 2001 áprilisában felvásárolta a csődbe ment Trans World Airlines (TWA) légitársaságot. 2009. augusztus 25-én landolt az első Airbus A300-600R gépe a John Fitzgerald Kennedy nemzetközi repülőtéren. 2020 januárjában az American Airlines légiflottája a regionális társaságokkal együtt 925 repülőgépből állt. A Covid-19 vírus miatt több légitársaság jelentett anyagi gondokat az elmúlt hónapban. Az American Airlines ezen a héten jelentette be, hogy a légi közlekedés hirtelen visszaesése miatt a társaság több mint 2,2 milliárd dollárt veszített 2020 első negyedévében. Ugyanakkor a United Airlines 1,7 milliárd dolláros veszteséget jelentett. Kevés iparág szenvedett olyan súlyosan a világjárvány miatt, mint a légitársaságok, mivel az utasok száma az elmúlt két hónapban 95%-kal csökkent. A Delta Air Lines a múlt héten 534 millió dolláros veszteségről számolt be az első negyedévben. A hét elején viszont a Southwest 94 millió dollár veszteséget jelentett. De eddig a legnagyobb veszteséget az amerikaiak légierő szenvedte el. Az American Airlines társaság szerint napi 70 millió dollár készpénzt égetnek el az utas hiány miatt. „Légitársaságunk és az iparunk még soha nem találkozott ilyen jelentős kihívással”-nyilatkozta ezt Doug Parker American Airlines elnök.

Úgy néz ki, hogy az American Airlines 5,8 milliárd dollár összegű szövetségi támogatást kaphat, amit a pilóták, a légiutas-kísérők, a szerelők, és más alkalmazottak fizetésére kell költeni. Ezenkívül a légitársaság 4,75 milliárd dolláros állami kölcsönt kért a felszínen maradás érdekében. Mindkét támogatási formát a CARES törvénynek nevezett koronavírus-gazdasági segélycsomag révén bocsátották rendelkezésre, amelyet a kongresszus a múlt hónapban hagyott jóvá. A költségek csökkentése érdekében a légitársaság áprilisban és májusban 80%-kal, júniusban pedig 70%-kal csökkenti tevékenységét.

Az American Airlines 10,75 dolláros részvényei alacsony áron vásárolhatóak meg, így ez hosszútávon egy jó lehetőség. A légiközlekedés dinamikusan fejlődött és lehetséges, hogy a magas kockázat mellett ez a jövőben is folytatódik.

 

Az Airbus részvényárfolyama lehetőségeket kínál

Az Airbus S.A.S. egy repülőgépgyártó vállalat, melynek székhelye a franciaországi Toulouse városában található. 2005-ben az Airbus több repülőgépet adott el, mint nagy vetélytársa, a Boeing. 2001-től a vállalat a francia törvények szerint egyszerűsített részvénytársaság vagy másképp nevezve „S.A.S.” lett. A cég 50.000 embert foglalkoztat négy európai országban, így például Franciaországban, Németországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. A repülőgépek gyártása Toulouseban (Franciaország) és Hamburgban (Németország) folyik.

Az Airbust, a Boeing és a McDonnell Douglas cégek óriási piaci részesedésének csökkentésére hozták létre és az 1960-as évekre a konzorcium elég nagy lett ahhoz, hogy ellenfeleivel felvegye a versenyt. 1967 szeptemberében a brit, a francia és a német kormányok aláírták a Megállapodás Jegyzőkönyvét és ezzel megkezdődött a 300 üléses Airbus A300-as gyártása a cég első modelljeként. Ez volt akkoriban a második legnagyobb repülőgépgyártó program Európában a Concorde után. Az első hivatalos bejelentés az új repülőgép gyártásáról 1967 júliusában történt meg, de a helyzeten rontott a British Aircraft Corporation, amely saját maga szeretett volna hasonló repülőgépet gyártani, a BAC 3-11-et, amely a régebbi BAC 1-11 továbbfejlesztett változata lett volna. A brit kormány azonban megvonta a BAC 3-11 kifejlesztésére szánt támogatást és ezt inkább az Airbusnak adta. 1968 decemberében viszont a Sud Aviation és a Hawker Siddeley egy új repülőgéptervet dolgozott ki, a 250 üléses Airbus A250-es tervét, amely később az A300B nevet kapta. A vállalat leghíresebb katonai repülőgépe az A400M teherszállító repülőgép. Ez a teherszállításon kívül csapatszállításra is alkalmas (bár az utóbbi időben egyre több olyan hír terjeng, hogy kezdenek elöregedni, és állítólag az irányításával is gondok szoktak akadni). Másik híres katonai gépük az A330-200 MRTT. A tőzsdéken, a levegőben és az aszfalton is versenyben van két vállalat, a Boeing és az Airbus. Utasszállítóként az A380 és a Boeing 747 áll versenyben.

Mivel az Airbus kapitalizációs tőkéje 45,4 milliárd euró, így egy stabil befektetésre ajánlott cégről beszélünk, annak ellenére is, hogy a koronavírus megjelenése miatt rosszabb negyedéves számokról számolt be az Airbus április végén. Az Airbus árbevétele 12,5%-kal, 10,6 milliárd euróra romlott a 2019 első negyedévi adatokhoz képest, az üzemi eredmény ennél is nagyobb mértékben 56%-kal esett és 79 millió eurót tett ki. A büntetések és pénzügyi manőverek egyenlege és adózás után az Airbus 481 milliós eurós adózott veszteséget könyvelhet el a tavaly évi 40 milliós eurós nyereség után. 15 milliárd eurós hitelkeretről állapodott meg az Unió és a társaság, illetve 2,5 milliárd euró értékben vállalati kötvényeket bocsájtott ki. A teljesítményt az Airbus Helicopters húzta fel, a forgószárnyas gépeket gyártó részleg 19 százalékkal, 1,2 milliárd euróra növelte bevételét és a tavalyihoz képest közel hatszor akkora üzemi szintű nyereséget produkált, 9-ről 53 millióra nőtt a nyereség.

Viszont ha hosszútávon gondolkozunk befektetésen egy jó portfólióba Morgan Stanley szerint az Airbus részvénye is belefér, hiszen kiváló vállalatról van szó, amit csak pillanatnyi nehézségek korlátoznak, viszont az alacsony részvényár, most kedvező beszállási pont is lehet a befektetőnek.

Az Airbus részvénye ezen a héten 10%-ot emelkedett, így 57,99 eurón zárt.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá