Hírlevelek

15.heti gyorsjelentés- A streaming szolgáltatás a jövő!

By 2019.04.15. július 2nd, 2020 No Comments

Ezt a hetet nem futással, hanem jó kis lakomával kezdtem. Ugyanis hétfőn délután hivatalos voltam Marcellhez és Biancához egy születésnapi partira. A születésnapi bulit a barátaimmal a fóti Botos vendéglőben tartottuk. A buli végén Marcellék elmondták, hogy szeretnék a 3 millió forintjukat középtávra befektetni külföldön. Elmondták, hogy csalódottak, mert 3 év alatt a bank ügyintézőjével érdemben nem tudtak kommunikálni. 2012 – 2015 között a pénzüket a BF Money Közép-Európai részvényalapba tették, de Biancáék eladták ezen alapot, mert ügyintéző érdemben nem kommunikálta őket a nyereségről, sem a 2015. évi veszteségről. Barátaim azt is elmondták, hogy inkább fix kamatozású kötvényekben gondolkodnak, korábban is ezt szerették volna, mert ezt biztonságosabbnak vélik. Beszélgetéskor az is kiderült, hogy ügyfeleim relatív, alacsony kockázat mellett 4%-os fix kamattal is elégedettek lennének. Ügyfeleim több kérdést tettek fel az európai gazdaságról, de ehhez szükségem volt egy finom tiramisu-ra és egy kávéra.

Tájékoztattam őket, hogy az Európai Központi Bank tőkeemelésre fogja kötelezni a Deutsche Bankot, ha szeretne összeolvadni a Commerzbank-kal. Ráadásul a Deutsche Banknál új szakaszba lépett a vizsgálat, amely pénzmosási gyanúja beigazolódni látszik. Ugyanis a Deutsche Bank AG munkatársai 2006 és 2009 között, több alkalommal, összesen 150 milliárd dolláros tranzakciókat bonyolítottak le a Danske Bank amerikai leányvállalatával, ahol több pénzmosási eset is volt, amiben a Deutsche Bank munkatársai aktív szereplői voltak. Ügyfeleimet arról is tájékoztattam, hogy az Adidas a hét elején megnyerte az amerikai popsztárt, Beyonce-t a cég arcának és ennek köszönhetően az Adidas részvényárfolyama több, mint 0,5%-os pluszt ért el. A Henkel éves Közgyűlésén a vállalat igazgatóságának elnöke, Hans Van Bylen bemutatta a 2018-as pénzügyi év kulcsfontosságú fejleményeit, egyben kiemelte, hogy egyre több érdemi előrehaladás látható a vállalati prioritásokban. A vállalat vezetője javasolta a közgyűlésnek, hogy 1,85 euró osztalékot osszanak ezentúl a befektetőknek, amit a közgyűlés elfogadott. Ugyanakkor Bylen megerősítette a 2019-es pénzügyi évre kiadott előrejelzést, miszerint a Henkel ebben az évben 2 és 4 százalék közötti szerves árbevétel növekedést vár. Elmondtam azt is, hogy Románia lehet öt éven belül az Európa Unió egyik legnagyobb földgázkitermelője, hiszen a héten napvilágra került, hogy amerikai Exxon Mobil és osztrák OMV vállalat egy pár héten belül elkezdi kiépíteni azokat az eszközöket, ami szükséges a Fekete-tengeri földgáz-tartalékok kitermeléséhez. A hét első napján egyik legerősebb piac Londonban volt, ahol a Brexit helyzete még mindig zavaros volt, de némely vállalatok forgalma igen erősnek bizonyult. Az angol font a hét elején az euróval szemben 0,85 ponton járt. Kiderült, hogy a norvég nyugdíjalap csökkenti portfóliójában a kötvényeit, így eladásra kerülne ebben a portfolióban többek között Magyarország állami és vállalati kötvényei is. Ez hazánk esetében 63 millió dollárt jelenthet. Tájékoztattam őket arról is, hogy a Lafarge építőipari vállalatról jelent meg egy közlemény, amiben a vállalat vezetője elmondta, hogy évente a vállalat 300–400.000 tonna mennyiségű cement értékesítést teszi lehetővé. A cementexport átlagos eladási ára (ASP) 2018-ban mintegy 20%-kal javult. Így a vállalat egyre szilárdabb lábakon áll. Ez a hír azért is lehetett Biancáéknak kedvező, hiszen a Lafarge 4,75%-os kötvényt bocsátott ki és a Partner Banknál megvásárolható. Illetve elmondtam azt is, hogy az amerikai Xerox vállalat a múlt hétvégén Nyugat-Afrikában adott át egy üzemet, ahol forradalmasította a digitális nyomtatást.

Másnap a találkozót a San Marco utcai irodában folytattuk. Megittunk egy-egy bécsi cappuccinert, majd átnéztük a Partner Bank Fókuszkönyvét. A kötvényeket átnézve arra a megállapításra jutottak az ügyfeleim, hogy megvásárolnák a Xerox 3,8%-os vállalati kötvényét, illetve a Boeing 7,95%-os és a Wells Fargo 3,55%-os vállalati kötvényt. A tárgyalás után ittunk még egy mogyorós kávét. Majd Marcell kérdésére elmondtam, hogy a Morgan Stanley elemzője megemelte a Facebook célárát 190 dollárról 195 dollárra. A Morgan Stanley elemzői szerint kiváló lehet a Facebook által tulajdonolt Instagram újítása, ami az online vásárlásra irányul. Az Instagram Checkout, egy fotómegosztó applikáció, amely az Instagram vagyis a Facebook saját vásárlási felülete, ahol a szerződött márkákat az Instagramon belül mindenféle keresgélés nélkül lehet majd megvásárolni. A hét többi napját már csak tárgyalással töltöttem, igaz szerda délután egy céges rendezvényre voltam hivatalos. A rendezvény az elektromos autózás jövőjéről szólt, itt ügyfeleimmel együtt megtekinthettük a legújabb Hyundai Kona Electric-t és a Hyundai Ionic-ot. Szerda este itt a Hotel Rubinban futottam össze egy távoli rokonommal, Dáviddal, akivel megittunk egy-egy finom whiskeyt. Dávidtól megtudtam, hogy jelenleg Olaszországban él, mint festőművész és grafikus, most csak a családjához utazott haza egy hétre. Hallotta, hogy privátbankárként dolgozok, és úgy gondolja, hogy segítsek befektetés ajánlásában, mivel Olaszországban pár év alatt összegyűjtött 22.000 eurót. Miután bemutattam neki a Partner Bankot, beszéltünk a hozamelvárásáról, ami kb. 6% körüli euró és megbeszéltük, hogy szombaton folytatjuk a tárgyalást a ráckevei Romantika Cukrászdában. Este olvastam, hogy az ázsiai autógyártó a Geely részvénye 21,64%-s növekedést ért el egy hónap alatt.

Ráckevére kora délelőtt érkeztem, miután kértem egy-egy latte kávét kettőnknek, Dávid elmondta, hogy 5-6 évre fektetne be lehetőleg technológiai illetve szolgáltató szektor részvényeibe, de ha tudok neki ajánlani olyan befektetési alapot, ami a biotechnológiába fektet be, akkor tőkéjének egy részét abban helyezné el. Dávid elmondta, hogy kíváncsi a heti gazdasági adatokra is.

Tájékoztattam, hogy a héten megkezdődött a gyorsjelentési szezon. Pénteken a JP.Morgan és a Wells Fargo beszámolóival kezdődött vállalati jelentések özöne. A JP.Morgan a várt 28,4 milliárd dolláros bevétel helyett 29,84 milliárd dollárt jelentett, míg az egy részvényre jutó eredményük 2,65 dollár lett a várt 2,35 dollár helyett. A Wells Fargo Banknál az elemzők is meglepődtek, hiszen a vártnál jóval magasabb számok jelentek meg. A Bank eredménye 21,6 milliárd dolláros bevételen tisztított részvénynyeresége 1,20%, a Bank a hitelkártya tranzakciói 5%-kal emelkedtek meg, míg a folyósított autókölcsönök volumene 24%-kal nőtt. De a héten jelentett a Delta Airlines is, aki a prémiumjegyei miatt kitűnő negyedéves számokról számolhatott be. Az egy részvényre jutó profit 0,96 dollár lett a konszenzus által várt 0,90 dollárral szemben. A héten a Walt Disney előrukkolt az új streaming szolgáltatásával, amit Disney plusznak nevezett el. A Disney új szolgáltatása havi 2 dollárral lesz kevesebb, mint a Netflix szolgáltatása és gyerekbarát filmek és sorozatok lesznek elérhetőek. A Walt Disney részvénye emiatt a héten 11,35%-ot száguldott felfelé. Visszaesett a WTI nyersolaj ára miután az EIA (Egyesült Államok Energiainformációs Ügynöksége) jelentéséből kiderült, hogy 7,03 millió hordóval nőttek az USA nyersolaj készletei, de így is a hétvégére a WTI 62,13 dolláron zárt. Donald Trump megfenyegette az EU-t, miszerint az Unió jogtalanul nyújt állami támogatásokat az Airbus-nak. A vámok összességében 11 milliárd dollárnyi uniós importot érintenének, ha bebizonyosodik a WTO nyári döntése, hogy a Boeing hátrányt szenved el az unió jogtalan előnyei miatt, amit az Airbus kap. A héten megjelent a Fed ülés jegyzőkönyve, amely nem okozott meglepetést a piacnak. A „zöldhasú” hétvégére az euróval szemben 1,13 ponton zárt. Egyre több pozitív hír jelent meg az amerikai-kínai megállapodásról, persze hátra van még a technológiai transzfer megállapodás, a szabadalmi jogokról szóló egyezmény és a szójabab ki és behozatalról szóló megállapodás, ami Donald Trump 2020-s újraválasztását is megerősítené, hisz a hiánycél a gazdaságban lassulna. Európában a britek kis időre fellélegezhetnek, mert hosszabb huzavona után az EU október 31-ig engedélyezné Nagy-Britanniának, hogy eldöntse, hogy a britek elfogadják-e a kilépést az unióból vagy akár új szavazást indítanának el a kilépésről. Bloomberg információi szerint az olasz kormány 1%-ról 0,1%-ra módosította a 2019-es GDP növekedési előrejelzését. Hét nyertese a BASF (2,94%), illetve a BMW (2,23%) lett. Meglepetést hozott az EssilorLuxottica, hiszen a Citigroup vásárlási ajánlásának köszönhetően 5,53%-os emelkedéssel zárta a hetet.

A tárgyalást Dáviddal közös megegyezés után jövő szombaton folytatjuk, Dávid elmondása alapján az amerikai piac lesz a nyerő számára.

Lapzárta után érkezett, hogy Kínából meglepően jó adat érkezett, a márciusi export mértéke 14,2 százalékkal növekedett, amely közel duplája volt, mint amire az elemzők számítottak. Illetve szombat délután már megismerhettük a Societe Generale, az ING és a BNP Paribas erős negyedéves adatait is.

Szólj hozzá