Az Nvidia háza táján csupa pozitív hír lát napvilágot, technikailag pedig kizárólag bika alakzatok tarkítják a napos felbontású chartot. 2017 során már túl van az árfolyam a duplázáson. Május óta berajzolható a kékkel jelölt emelkedő trendvonal, melynek támasz szerepe főleg az augusztusi „Abandoned Baby” japán gyertya formáció óta jelentős.

Nvidia – Ez a gyertya konstelláció magas megbízhatóságú bika trendet vetít előre. Kialakult közben a barnával jelölt emelkedő háromszög alakzat is, ami szintén az emelkedő trendet erősíti. Szeptemberben sikeres volt a kitörés, pár nagy forgalmú nap adta meg a löketet és a nyakvonal visszatesztelése után folytatódott a stabil emelkedés. Van egy spekuláns körökben elterjedt „népi megfigyelés” arra, hogy amikor egy árfolyam eléri a kerek százas szinteket, mindig jön utána még 10% emelkedés kb. fél éven belül. Ez esetben úgy vélem, a 200 dolláros szint elhagyása után nagyon jó eséllyel elérhető a 220 dollár. Főleg, hogy technikailag minden indokolja.

Jelenleg támasz a trendvonal, illetve alatta az 50 napos mozgóátlag, ellenállás nem igazán létezik, de tetszőleges korrekciós szakaszokra felvehetjük a Fibonacci-szinteket és a 161,8%-nál kereshetünk célárakat. Ezt én direkt nem tüntettem fel a charton, ugyanis azt gondolom, hogy kevés jelentősége volna. Az Nvidia jó ideje tipikusan ideális buy&hold befektetésnek tűnik, P/E értéke 53,63.

Szólj hozzá