e-mobilitás

Elon Musk csökkentette a Model S árát

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója a hét közepén egy héten belül másodszor is csökkentette a vállalat zászlóshajójának, a Model S-nek az árát.

A Model S legalacsonyabb specifikációs verziójának, a „long range plus” ára a Tesla honlapján 69.420 dollárra frissült. A bejelentést megelőzi a rivális Lucid Air árának csökkenése, mely állami támogatással 69.900 dollárra kerül ki a piacra. A Tesla szóvivője eközben azt is megerősítette, hogy a Cybertruck akkumulátorait a legújabb, Austinban felhúzott üzemben készítik el.

A Tesla árfolyama ezen a héten 0,59%-ot korrigált A Tesla azért is jó befektetés mert az elektromos autózás, a technológia fejlődés és a mesterséges intelligencia felhasználás vezető szereplője. Egy ismert alapkezelő, Ron Baron elmondta, hogy a cég értékét kétezer milliárd dollárra gondolja, szemben a jelenlegi mintegy 416 milliárd dollárral.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá