A multinacionális élelmiszeripari óriás, az Unilever új jelentést tett közzé, amely arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy váltsanak át növényi alapú étrendre.

A jelentés egyértelműen megállapítja, hogy a növényi alapú élelmiszerek jobb fenntarthatósági mutatókat és egészségügyi előnyöket kínálnak, mint a hagyományos állati eredetű élelmiszerek. Az Unilever az eddigi legnagyobb anyavállalat, amely valaha kiadott egy jelentést a növényi alapú étrend elfogadásáról. A cég több száz olyan terméket gyárt, melyekben még mindig állati eredetű termékeket használnak, viszont az új kutatás alternatívát nyújthat egy új kereskedelmi stratégia kialakításában.

Az Unilever részvényárfolyama ezen a héten 0,44%-ot korrigált. A Dove gyártója bejelentette, hogy 4,5 milliárd euróért eladja a teaüzletágát is, melynek tranzakcióját az év második felére tervezik befejezni. Emellett a cég visszalépett egy nagyobb akvizícióra vonatkozó korábbi terveitől. Ehelyett az Unilever a következő két évben akár 3 milliárd eurós részvény-visszavásárlási programot fog folytatni, hogy megpróbálja megnyugtatni a részvényeseket, akik felháborodtak a Lifebuoy tulajdonosának a GSK fogyasztói egységére tett ajánlata miatt.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

 

Szólj hozzá