Kopernikus részvénykosár

Az SAP jobban teljesít

By 2020.07.13. október 1st, 2020 No Comments
Az SAP állománya jelentősen megugrott hétvége felé, mikor is a német szoftvergyártó bejelentette, hogy a vártnál gyorsabb helyreállást sikerült kivitelezni a második negyedévben, a koronavírus-válság hatása ellenére.

A szoftver óriás hivatalos éves jelentése szerint a bevételek 1–3%-kal fognak növekedi, 27,8 milliárd euróról 28,5 milliárd euróra az év végéig. Fenntartotta a 2023-as célkitűzéseit is, amelyeket a világjárvány előtt állítottak fel és amelyek nem utalnak a Covid-19 tartós, negatív hatásaira. A részvények állománya 4,6%-kal 134,74 euróra emelkedett. Az SAP felhőalapú szolgáltatásainak értéke 21%-kal nőtt, ezzel a vállalat egyik legjövedelmezőbb szektorát alkotva. A cég teljes bevétele szintén 2%-kal, felülmúlva ezzel az elemzők előrejelzését.

A vállalat részvényei ezen a héten 6,26%-ot emelkedtek. A német SAP folyamatosan fejleszti a szoftverbázisát, új megoldásokon, felhőkben gondolkodik, illetve óriási előrelépést tett meg más vállalatokkal való együttműködéssel. Ráadásul a befektetőknek jó hír. hogy a napokban derült ki, hogy kiterjedt analitikai és integrációs képességekkel bővítette az SAP üzleti technológiai platformját.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá