Telemedia részvénykosár

Az Apple mindent megtesz a családokért

By 2020.04.07. augusztus 14th, 2020 No Comments
Az Apple csütörtökön tette hivatalossá, hogy az Egyesült Államokban található kiskereskedelmi üzletei kivétel nélkül zárva fognak tartani, és az otthoni munkavégzés a Covid-19 világjárvány miatt május elejéig érvényben marad.

 

Az alkalmazottaknak szóló feljegyzésben az Apple kiskereskedelmi alelnöke, Deirdre O’Brien elmondta, hogy a vállalat azt várja, hogy „minden irodában rugalmas munka megállapodások maradjanak fenn, és május elejéig egyetlen kiskereskedelmi üzlet se nyisson meg. Az Apple napi szinten továbbra is figyelemmel kíséri minden Apple létesítmény körülményeit, ideértve a megfelelő óvintézkedéseket és a dolgozók jóllétét. A társaság újraindító döntéseket hozott alapos, átgondolt felmérések, valamint a helyi önkormányzatok és a közegészségügyi szakértők legfrissebb útmutatásai alapján.” A vállalat vizsgálja a lehetőségeket, hogy biztosítsa a szülők támogatását és rugalmasságát a kialakult helyzetben. O’Brien hozzátette, hogy az Apple tisztában van azzal, hogy mekkora teher is van most a többgyerekes családokon.

Az Apple vállalat részvényei ezen a héten 2,5%-ot veszítettek értékükből, több napos emelkedésük után. De mivel az Apple cég vezetői az elmúlt hetekben kijelentették, hogy gondolnak az alacsony jövedelemmel rendelkezőkre, így várhatóan az idei évben két, olcsóbb kategóriájú telefonnal jelennek meg a piacon, lefedve ezáltal nagyobb vásárlói közönséget.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá