E-mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A Geely rekorddal kezdte az év első hónapját

A Geely bejelentette, hogy autóeladásai januárban 69%-kal nőttek az előző év azonos hónapjához képest. A növekedés fő hajtóereje a teljesen elektromos járművek eladásainak 143%-os megugrása volt, ami az eddigi legjobb havi eredmény a cég történelmében. A kínai autóipari óriás összesen 290.000 járművet értékesített a hónapban, amelyből 95.000 elektromos volt. Ez azt jelenti, hogy az elektromos járművek a teljes értékesítési portfólió körülbelül 33%-át tették ki a hónap során. A Geely emellett a hongkongi tőzsdei beadványban nyilvánosságra hozta, hogy járművásárlási szerződést kötött a Zeekr-rel, annak érdekében, hogy a járműveket a mexikói piacon is értékesíteni tudja.

A Geely részvényei a hetet 1.01 dolláron zárták.

 

A BYD együttműködést szeretne a Teslával 

A BYD szerint a következő két-három évben tovább élesedik a verseny a kínai elektromos autók piacáért, ezért a cég arra a döntésre jutott, hogy szeretne a jövőben együttműködni a Teslával, ezzel növelve a piacot. A kínai akkumulátor- és elektromosautó-gyártó gyorsan növekedett az elmúlt években, és a teljes járműgyártása 2023-ban meghaladta Elon Musk cégének teljesítményét. A BYD legtöbb autója a tömegpiaci kategóriába tartozik, így jóval olcsóbban lehet hozzájuk férni, mint a rivális járművéhez. A BYD egyik kiemelkedő prémium elektromos szedánja, a Han viszont hasonló árkategóriában van, mint a Tesla autói, de a cég így is képes volt a negyedik negyedévben több akkumulátoros autót értékesíteni, mint a Tesla. 

A BYD részvényei 5,81%-kal, míg a Tesla részvényei 5,18%-kal emelkedtek a hét során. 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A Coloplast sikeres negyedéve

A Coloplast 2023-2024 első negyedévében lenyűgöző, 8%-os organikus növekedést ért el a krónikus gondozási üzletágak fejlődése és a Kerecis stratégiai felvásárlásának köszönhetően. Az olyan új termékek bevezetése, mint a Luja, a Biatain Silicone Fit és a Peristeen Light, rávilágított a vállalat elkötelezettségére a betegek életének javítása és a globális egészségügyi szektor szükségleteinek kielégítése iránt. A Kerecis a felvásárlás után 35 százalék körüli növekedést ért el, ami kiemeli az akvizíció stratégiai sikerét.

A Coloplast részvényei a héten 13,5%-kal emelkedtek, az eredmény bejelentését követően. 

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

Megérkezett az Apple Vision Pro

Az Apple Vision Pro február elején hivatalosan is megjelent az Egyesült Államok piacán. Az eddigi előrendelési adatok és a cég hardveres sikerei miatt a szakértők úgy vélik, hogy a metaverzum rajongóinak rengeteg oka van arra, hogy bizakodóak legyenek a termék jövőjével kapcsolatban. Az Apple Vision Pro egy térbeli számítástechnikai eszköz, mely lényegében a fizikai világot egy számítógép „asztalává” változtatja. Az Apple Vision Pro piaci ára jelenleg 3499 dollár, és bár az első heti eladások még nem jelentek meg, az előrendelések száma állítólag meghaladta a 200.000-et.

Az Apple részvényei 188.85 dolláron zárták a hetet

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár 

 

A Starbucks és a Mcdonald’s gyengébb eredményeket közöltek

A Mcdonald’s és a Starbucks, az Egyesült Államok két legnagyobb éttermi vállalata, mindketten úgy nyilatkoztak a napokban, hogy az Izrael-Hamász háború ártott az eladásaiknak a tavalyi év végén. A McDonald’s részvényei közel 4%-ot estek, miután arról számoltak be, hogy a Közel-Keleten az eladások lassulása hozzájárult a negyedik negyedéves bevételkieséshez. A Starbucks részvényei nagyjából 2%-ot estek, amikor is a cég arról számolt be, hogy a háború az év utolsó három hónapjában az Egyesült Államokban is megvetette eladásait. A két étteremóriás a legnagyobb amerikai vállalatok közé került, akik szerint a közel-keleti konfliktus ártott az eladásaiknak, és valószínűleg a keresletet is érinteni fogja a következő negyedévekben. 

A Starbucks részvényei 97,30 dolláron, míg a Mcdonald’s papírjai 287,47 dolláron zárták a hetet.

 

Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

A Coca-Cola új ízzel próbálkozik

A Cola szerint az emberek egyre gyakrabban keresik a vizet és más ízesített italokat, míg a 137 éves üdítőt csak „csemegeként” kezelik. A trend ellensúlyozására a Coca-Cola az elmúlt néhány évben szokatlan, korlátozott ideig tartó ajánlatokkal kísérletezett, hogy ismét fellendítse az érdeklődést a márka termékei iránt. A cég legújabb íze, a Coca-Cola Spiced az első olyan termék lesz, melyet a márka sok évig szeretne a piacon tudni. Ez része a Coke azon kísérletének, hogy megfeleljen az amerikai ízléseknek. A Coca-Cola az előző héten jelentette be az új „Fűszeres ízt”, mondván, hogy a hagyományos kóla ízt ötvözi a málnás és fűszeres ízekkel. A termék cukros és cukormentes változatban is elérhető lesz, amikor az Egyesült Államokban és Kanadában a boltok polcaira kerül.

A márka részvényei a héten 1,29%-ot korrigáltak, 59,56 dolláron zárva az időszakot.

 

Best of Innovations vagyonkezelt részvénykosár

 

A Walt Disney és a Fortnite együttműködésbe kezdtek

A Disney bejelentette, hogy 1,5 milliárd dollár értékben partnerséget köt az Epic Games-szel, a Fortnite kiadójával, és beleegyezik, hogy kisebbségi részesedést szerez az üzletben. A hollywoodi óriás azt mondta, hogy egy új „játék- és szórakoztató univerzumot” épít fel az Epic-kel a kulcsfontosságú franchise-ok, köztük a Pixar, a Marvel és a Star Wars rajongói számára. Bob Iger, a Disney vezérigazgatója azt mondta, hogy a megállapodás a cég számára a játékok világába való valaha volt legnagyobb belépését jelenti, és jelentős növekedési és terjeszkedési lehetőségeket kínál. A Disney továbbra is nyomás alatt van, mivel továbbra is küzd a streaming szolgáltatás fellendítésével. 

A Walt Disney részvényei a héten 11,95%-kal emelkedtek, köszönhetően a partneri kapcsolat bejelentésének.

 

Smart and Green vagyonkezelt részvénykosár

 

A Linde és a Daimler innovációja

A Daimler és a Linde a hírek szerint áttörést ért el a hidrogén-utántöltés technológiájában. A jelentések szerint a két cég egy új megoldás révén költséghatékonyabb és gyorsabb tankolási folyamatot hozott létre a hidrogénüzemű járművek infrastruktúrájához. Az új sLH2 technológia, amely több éves együttműködés eredménye, jelentősen felülmúlja a hagyományos gáz-halmazállapotú hidrogén-utántöltési módszereket a tárolási sűrűség, a hatótávolság kiterjesztése, a tankolási sebesség és az általános energiahatékonyság tekintetében. Egy 40 tonnás teherautó esetében az sLH2-vel való tankolás 10-15 perc alatt elvégezhető, ami több, mint 1000 kilométer megtételét tesz lehetővé. 

A cég részvényei a héten 5,72%-kal emelkedtek, 419.42 dolláron zárva az időszakot.

 

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

https://www.youtube.com/watch?v=jrGlFC043yU

Szólj hozzá