Kopernikus részvénykosár

Kezdődhet a Mastercard terjeszkedése Kínában

By 2020.02.18. július 3rd, 2020 No Comments
Hatalmas, várhatóan 27 billió dolláros piacra való belépésének első kísérlete után a Mastercard ezen a héten bejelentette, hogy megkapta a Kínai Népköztársaság jóváhagyását, hogy hivatalos előkészítési projektekbe kezdjen Kínában egy bankkártya-elszámoló intézmény felállításával kapcsolatosan.

A hír jelentős lépés afelé, hogy a Mastercard kínai üzleti vállalkozást tudjon folytatni, ahol jelenleg még csak a nagyobb hazai szereplők dominálnak. 2019-ben a Mastercard közös vállalkozást alapított a NetsUnion Clearing vállalattal, az online fizetések elszámolóházával, amelynek érdekeltségébe tartozna Kína lakossága. A Mastercard és a NetsUnion közösen újból benyújtotta pályázatát. Így a vállalat NUCC Information Technology (Beijing) nevű közös vállalkozásként szerepeltek már Kínában. A Mastercard alkalmazása már jóváhagyásra is került, lehetővé téve az előkészítő munkák megkezdését a kínai befektetők és lakosság számára.

Több rendelet szerint a közös vállalkozásnál egy éven belül be kell fejeződnie az előkészítő munkálatoknak a hivatalos jóváhagyás előtt, mert minden jogi eszköznek meg kell lennie a belföldi bankkártya-elszámolási tevékenység megkezdéséhez- nyilatkozta ezt a bank szóvivője a napokban a Bloombergnek.

A vállalat a hírek hatására a hétvégére 4,51%-os pluszban zárt. Így kiderült, hogy az elmúlt 3 év alatt 204,8%-ot emelkedett.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá