A Fidelity Funds – Global Demographics Alap 2016 elejétől 2018 végéig kiemelkedően teljesített.

Ugyanakkor az idei év is nagyon jól alakult, bár jelen pillanatban korrekcióban van a grafikon. Közel 16%-os erősödést sikerült eddig elérni, ugyanis két nagy csúcs után visszaesés történt, de ez továbbra is az emelkedő trend része.

A portfolió legnagyobb része egészségügyben van (30,9%), ami egy nagyon fejlődő és sok lehetőséget jelentő iparág, így vélhető az árfolyamerősödés további folytatódása.

 

Célkitűzések:

  • Célja, hogy hosszú távú tőkenövekedést biztosítson alacsony szintű várható jövedelem mellett.
  • Eszközeinek legalább 70%-át a demográfiai változásokból profitálni képes vállalatok részvényeibe fekteti világszerte. A befektetések olyan, egészségügyi és fogyasztási cikkek gyártásával foglalkozó vállalatokra terjednek ki, amelyek jó eséllyel profitálnak a várható élettartam növekedéséből az elöregedő társadalmakban, valamint a feltörekvő piacokon megtermelődő vagyonból. Az alap eszközeinek legfeljebb 30%-át feltörekvő piaci eszközökbe fektetheti.
  • Az alap fő földrajzi térségein, piaci szektorain, iparágain és eszközosztályain kívül is szabadon befektethet.
  • A befektetések többsége vállalatok szűkebb körének részvényeire korlátozódik, így a keletkező portfólió kevésbé diverzifikált.
  • Az eszközökbe közvetlenül is befektethet, vagy közvetetten szerezhet kitettséget más megfelelő eszközökkel, köztük például származékos eszközökkel. Származékos eszközöket használhat fel annak érdekében, hogy csökkentse a kockázatot vagy a költségeket, illetve hogy —- többek között például befektetési célból —- további tőkét képezzen az alap kockázati profiljának megfelelően.
  • Az alap célkitűzéseinek és befektetési politikájának keretén belül önállóan dönthet a befektetések kiválasztásáról.
  • A jövedelem a befektetési jegyek árfolyamában halmozódik fel.
  • Befektetési jegyeket általában az alap minden munkanapján lehet vásárolni vagy eladni.

 

Stratégia:

A kezelők olyan vállalatokat keresnek befektetésre, amelyeknek növekedését a következő három-öt évben vagy azon túl nagy valószínűséggel a demográfiai trendek hajtják előre, így például a társadalmak öregedése, a középosztály gyarapodása és a népességnövekedés. Hisznek abban, hogy a demográfiai trendek lassan alakulnak és megjósolhatók, átívelnek a következő évtizedeken, és egy sor ágazatban és régióban támogatják a növekedést. A rövid távú szemlélet, amely sok befektetőt jellemez, ezen demográfiai trendek vállalati jövedelmekre gyakorolt összetett hatásának alulértékeléséhez vezethet.

 

Alap pénznemeUSD
Az alap indulása2012.03.14.
ISIN kód LU0528227936

Kockázati szint                                        5-ös (7-es skálán)

Teljes nettó eszközérték                        566 millió USD

 

(grafikon forrása: www.fidelity.co.hu)

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá