Az EKB kormányzótanács tagja, Ardo Hansson nyilatkozata jelezte a befektetõk számára, hogy az EKB akár tovább csökkentheti a kamatszintet és fel vannak készülve a negatív kamatszintre, amelyet aztán sokan támadtak. Hasonlóan nyilatkozott november második hetében Peter Praet, az EKB vezetõ közgazdásza. Ha már Európánál tartunk, úgy tûnik, hogy kirobbanó formában van a német gazdaság, erre utalnak a várakozáson felül teljesítõ német üzleti bizalmi indexek (ZEW, Ifo). Elsõsorban Németországnak köszönhetõ, hogy az eurózóna átfogó gazdasági mutatói javulnak, vagy legalábbis gyógyulóban vannak.

Technikai oldal

Mi történt? A technikai indikátorok jelzését figyelmen kívül hagyva 9000 pont fölött is kelendõ volt a Dax idex. Az idei év utolsó õszi hónapjában sem pihent a német tõzsdeindex, sikerült újra soha nem látott, káprázatos szintekre kerülni. Mindegyik novemberi hét pozitív teljesítménnyel zárult, majd az utolsó kereskedési napon 9400 pont fölött ünnepelt a fényes Dax. A rally intenzitását jól mutatta, hogy egyrészt a kurzus a felsõ Bollinger szalag fejlõdött október harmadik hete óta. Másrészt pedig az árfolyam igen komoly távolságban helyezkedett el a hosszú távú emelkedõ trendet prezentáló 200 napos mozgóátlag vonalától, amely hozzávetõleg 7000 pontos magasságban húzódott. Fontos még kiemelni, hogy a jegyzések továbbra is a tavaly április óta formálódó növekvõ trendcsatornában alakultak, a felsõ támaszvonalhoz közel. Három technikai indikátor közül kettõ egymást erõsítõ eladási jelzést adott.

Mi várható? Fordulatnak vagy elbizonytalanodásnak nyoma sem volt. A mozgóátlagok alapján folytatódhat a Dax szárnyalása. A 9000-es ellenállás elhagyása után 10000 lehet a befektetõk célárfolyama, amely már nincs is olyan messze. Azért ne vegyük biztosra, hogy ez a jövõbeli esemény bekövetkezik, mert mindig érdemes óvatosnak maradni. Az óriási szárnyalás elõbb-utóbb akár jelentõsebb korrekcióba csaphat át. Amire érdemes most figyelni, hogy három jelenség is alátámaszthatja a medvék irányítását. Egyrészt az árfolyam a 2011 szeptembere óta tartó, bordóval jelölt emelkedõ trendcsatorna felsõ ellenállási vonalán helyezkedett el. Több mint egy éves trendcsatornáról van szó, ezért a felsõ ellenállási vonal igen erõs, bízhatunk a kurzus lefelé fordulásában. Másrészt a jegyzések nagyon magasra szálltak, a közép- és hosszú távú mozgóátlagoktól jelentõsen elszakadtak. Ilyen esetben a medvék irányítása kifejezetten szükséges is, hogy egy visszateszt után visszatérhessenek a vevõk és az emelkedõ trend kiteljesedése folytatódjon. Harmadrészt pedig a technikai indikátorok eladási jelzése is óvatosságra inti a vételekben érdekelt spekulánsokat. A legfontosabb közeli támaszvonalak a heti felbontású grafikon alapján: 9000, 8730, 8500 és 8151 (100%-os Fibonacci szint).

Fundamentális oldal

Összefoglalás:

A világ leginkább a Fed vezetõk kötvényvásárlással kapcsolatos nyilatkozataira és az amerikai monetáris politika várható változásaira figyeltek. A befektetõk továbbra is hisznek abban, hogy a Fed kötvényvásárlási programja rövidtávon, de legalábbis idén és jövõ év elején változatlan formában folytatódik. Erre utal, hogy az amerikai makrogazdasági adatok megítélésétõl (várakozásokkal megegyezõ, alulmúló vagy felülteljesítõ számoktól) függetlenül emelkedni tudtak a vezetõ részvényindexek és gyengülni tudott a dollár az euróval szemben. Ugyanis egyes kiemelkedõen jól teljesítõ adatok (GDP adatok, nem mezõgazdasági álláshelyek száma, kiadott építési engedélyek, Michigan fogyasztói bizalmi index, heti új munkanélküli kérelmek száma) a Fed monetáris politikájának szigorítása irányába mutatott volna, de ez nem érdekelte a vevõket. A Fed következõ elnöke, Janet Yellen hevítette a pénz- és tõkepiacot, hiszen az amerikai monetáris ösztönzõ program mellett érvelt szenátusi meghallgatásán, amelyet kitörõ örömmel fogadtak a befektetõk.  Egy kis elbizonytalanodás azért tapasztalható volt a 46. héten, november 20-án, amikor a Fed utolsó ülésének jegyzõkönyve alapján a Fed vezetõk véleménye nem volt annyira egyöntetû a kötvényvásárlási programmal kapcsolatban. Az EUR/USD árfolyam 1,355-rõl 1,343-ig süllyedt egyetlen nap alatt, de az elbizonytalanodás nem tartott sokáig, mert újra a vevõk irányítottak.

Kötvényvásárlási program pro és kontra, de a piaci szereplõk hosszú távon laza monetáris politikával számolnak világszerte. Az Európai Központi Bank is mindent megtesz, hogy retorika szintjén közölje, kész azonnal az élénkítésre, ha az elengedhetetlen a gazdaság növekedése érdekében. És nemcsak a kommunikáció szintjén lépett novemberben az Európai Központi Bank, mert váratlanul 0,25%-ra csökkentette az alapkamatot, amely nyilván támogatta a világszerte tapasztalható pozitív hangulatot. Az EKB kormányzótanács tagja, Ardo Hansson nyilatkozata jelezte a befektetõk számára, hogy az EKB akár tovább csökkentheti a kamatszintet és fel vannak készülve a negatív kamatszintre, amelyet aztán sokan támadtak. Hasonlóan nyilatkozott november második hetében Peter Praet, az EKB vezetõ közgazdásza. Ha már Európánál tartunk, úgy tûnik, hogy kirobbanó formában van a német gazdaság, erre utalnak a várakozáson felül teljesítõ német üzleti bizalmi indexek (ZEW, Ifo). Elsõsorban Németországnak köszönhetõ, hogy az eurózóna átfogó gazdasági mutatói javulnak, vagy legalábbis gyógyulóban vannak.


Részletek:(11.04.) Három Fed vezetõ a monetáris lazítás mellett tört lándzsát, ami támogatta a részvénypiaci emelkedést. Az eurózóna átfogó feldolgozóipari indexe emelkedett, de országonként eltérõ adatok kerültek napvilágra. A német feldolgozóipar számait felfelé, a franciát pedig lefelé módosították. A gyáripari rendelések augusztusban 0,1%-al visszaestek, majd szeptemberben 1,7%-al növekedtek az Egyesült Államokban. (11.05.) Az amerikai szolgáltató szektor beszerzési menedzser indexe októberben várakozáson felül emelkedett, így javultak a konjunktúra kilátások az USA-ban. (11.06.) Az eurózóna szolgáltató szektor beszerzési menedzser indexe (51,9) felülmúlta az elemzõk várakozásait (51,5). Az eurózóna kiskereskedelmi forgalmának 0,3%-os bõvülése alacsonyabb lett a vártnál. (11.07.) A Standard and Poor’s leminõsítette a francia államadósságot „AA+”-ról „AA-”-ra. Az amerikai GDP 2,8%-al nõtt a harmadik negyedévben, amellyel jelentõsen túlszárnyalta a 2%-os elemzõi konszenzust. Az elõzõ hét számaival összehasonlítva komolyan csökkent a heti új munkanélküli kérelmek száma az Egyesült Államokban. Az Európai Központi Bank 0,25%-ra csökkentette az alapkamatot, a hírre gyengült az euró a dollárral szemben és megugrottak a nemzetközi tõzsdék. (11.08.) A Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexe novemberben visszaesett 73,2 pontról 72 pontra, pedig az elemzõk emelkedést vártak. A nem mezõgazdasági álláshelyek száma 204 ezerrel nõtt, amely közel kétszer annyi, mint amire számítottak. A munkanélküliségi ráta 7,2%-ról 7,3%-ra emelkedett. A személyi jövedelmek 0,5%-al nõttek, a kiadások 0,2%-al, az adatok a várakozásokat hozták. (11.13.) Az Egyesült Államok költségvetési passzívuma jóval kisebb lett, mint ahogyan várták. Az Európai Központi Bank akár negatív betéti kamatot is bevezethet vagy eszközvásárlásokba kezdhet, ha így ítéli meg és arra szükség van az inflációs cél eléréséhez – mondta Peter Praet, az EKB vezetõ közgazdásza. Az eurózóna ipari termelése 1,1%-al nõtt, pedig a piacok stagnálásra számítottak. (11.14.) Az eurózóna GDP növekedése 0,1%-os volt a harmadik negyedévben, amely csökkenést jelent a második negyedévhez képest. Az elõzõ hetinél alacsonyabb, de a várakozásokhoz képest magasabb lett a heti új munkanélküli kérelmek száma. Nagyobb lett az amerikai külkereskedelmi mérleg hiánya, az export 1,1%-al, az import 1%-al emelkedett az elõzõ év hasonló idõszakához képest. Janet Yellen a Q3 folytatása mellett érvelt a szenátusi meghallgatáson. (11.15.) Az amerikai ipari termelés volumene 0,1%-al csökkent a várt 0,1%-os növekedés helyett, a feldolgozóipari kilátások (Empire Manufacturing index) pedig romlottak. (11.19.) A német befektetõi bizalmat mérõ index (ZEW) 54,6 pont lett, felülteljesítve a várakozásokat. (11.20.) A Fed utolsó ülésének jegyzõkönyve alapján a Fed vezetõk véleménye nem annyira egyöntetû a kötvényvásárlási programmal kapcsolatban. Múlt héten Janet Yellen a monetáris bõség mellett tört lándzsát, a Fed jegyzõkönyv viszont elbizonytalanította a befektetõket. Az amerikai használt lakások októberi forgalma 5,12 millió darabot jelzett, amely lényegében nem jelentõs eltérés a várt 5,14 millió helyett. A kiskereskedelmi volumen bõvülése (+0,4%) októberben a várakozásokat meghaladva emelkedett az Egyesült Államokban. Szeptemberrõl októberre az árak csökkentek (-0,1%) az USA-ban. (11.21.) A német GDP adatok megfeleltek az elõzetesen közölt számoknak, mely szerint havi alapon 0,3%-al, éves szinten 1,1%-al emelkedett a gazdasági növekedés üteme Németországban. Az európai fogyasztói bizalmi index novemberben visszaesett -15,4 pontra. Az átfogó európai beszerzési menedzser index 51,5 pontra csökkent, az elemzõk enyhe javulást vártak. A heti új munkanélküli kérelmek száma 323 ezer lett, amely jócskán alulmúlta a 335 ezres elemzõi konszenzust. (11.22.) A német Ifo index 109,3 pontra ugrott, a piac jóval kisebb emelkedésre számított. (11.25.) Az EKB kormányzótanács tagja, Ardo Hansson nyilatkozata jelezte a befektetõk számára, hogy az EKB akár tovább csökkentheti a kamatszintet és fel vannak készülve a negatív kamatszintre. A folyamatban lévõ lakásértékesítések havi alapon 0,6%-al, éves szinten 2,2%-al estek vissza, pedig a piac emelkedésre számított. (11.26.) Az amerikai Conference Board  fogyasztói bizalmi indexe novemberben 70,4 pontra csökkent, az elemzõi konszenzus növekedést várt. A kiadott építési engedélyek átlépték az egymilliót, pedig a piac konszenzus millió alatti kiadott engedélyrõl szólt. Az S&P/Caseshiller index 1 százalék felett ugrott szeptemberben, így éves szinten már 13,29%-os az ingatlanárak növekedése. (11.27.) Az amerikai tartós cikkek rendelésállománya októberben 2%-al csökkent a várakozásoknak megfelelõen. A Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexe jelentõsen kedvezõbben alakult, hiszen 75,1 pontra ugrott, pedig a piac csökkenésre számított. Kevesebben, 316 ezren regisztráltak munkanélküliként az amerikai hivatalokban, amely adat így jóval alacsonyabb lett a 330 ezres várakozásnál. Chicago régió feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe a várakozásokhoz képest kevésbé esett vissza, a 63 pontos mutató még mindig komoly konjunktúrát jelzett. (11.28.) Novemberben is folytatódott az eurózóna gazdasági bizalmi indexének javulása. Annak ellenére, hogy a munkanélküliek száma 10 ezerrel nõtt, a német munkanélküliségi ráta maradt 6,9%-on.

Szólj hozzá