Telemedia részvénykosár

Az Amazon-nál továbbképzés, bevétel növekedés és új irányok várhatók

By 2019.07.16. július 3rd, 2020 No Comments
2025-ig Jeff Bezos cégének, az Amazon-nak a felsővezetői úgy döntöttek, hogy több mint 100.000 dolgozóját szeretnék továbbképezni Amerikában, hogy készen álljanak az új technológiák alkalmazására.

A kiskereskedelmi és technikai óriás a meglévő képzési programjait kívánja bővíteni, és mellettük újakat is bevezetne. A tervezett program a valaha bejelentett legnagyobb vállalati átképzési kezdeményezések közé tartozik, melyben körülbelül 7000 dollárba fog kerülni egyetlen alkalmazott továbbképzése.

Az Amazon részvényei több mint 39 %-kal emelkedtek csak az idei évben. A Bloomberg által összegyűjtött adatok szerint az e-kereskedelmi óriás piaci értékét 993 milliárd dollárra nőtt az elmúlt napokban A szakértők még az idei évben lehetőséget látnak, hogy az Amazon újra elérje a bűvös 1000 milliárd dollárt.

Emellett az Amazon a video-játékipar felé is nyitott, bejelentette, hogy videó játék fejlesztő stúdiója, az Amazon Game Studios egy saját internetes játék fejlesztésébe kezd. Az új játékot a Gyűrűk Ura alapján készítenék el. Szakértők szerint 2020-ig az Amazon globális videó játék piaci értéke csaknem a 90 milliárd dolláros értékkel fog rendelkezni. Érdekes hír jelent meg a napokban, hogy az Amazon-nál a dolgozók július 15-re jelentették be a minnesotai raktárjukban a sztrájkot, azaz a Prime Day első napjára, amely a cég egyik legforgalmasabb kereskedelmi napjának számít. A munkabeszüntetés oka a nem megfelelő munkakörülmények, illetve a dolgozók bérek emelést követelnek, de ez érdemben nem fogja befolyásolni a Prime Day-t. Decemberben és márciusban is volt már hasonló eset, a Black Friday alatt is voltak kisebb sztrájkok.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá