Telemedia részvénykosár

Az Alibaba dominálja a felhő piacot

By március 31, 2020 augusztus 14th, 2020 No Comments
Az Alibaba 2019. negyedik negyedévében magas szinten uralta a kínai felhőinfrastruktúra-szolgáltatási piac legnagyobb részét, jelentősen meghaladva a riválisokat, mint a Tencent és a Baidu cégeket.

 

A december végéig tartó három hónapban az Alibaba Cloud a piac 46,4% -át irányította, amely összességében 66,9%-kal, 3,3 milliárd dollárra nőtt az időszak során. A Tencent Cloud volt a második legnagyobb felhőszolgáltató a negyedév során, 18%-ra növelve részesedését, míg a Baidu AI Cloud 8,8%-os piaci részesedéssel a harmadik helyen állt. Ahogy a Covid-19 világjárvány növeli a felhőszolgáltatások iránti igényt, az Alibaba megnyitotta AI-alapú platformját a betegség megelőzését tanulmányozó tudósok számára. Ezenkívül a Tencent lehetővé tette az érintett munkavállalók számára, hogy otthonról dolgozzanak az együttműködési szolgáltatások, a WeChat Work és a Tencent Meeting segítségével, míg a Baidu térképészeti eszközöket fejlesztett ki a járvány terjedésének nyomon követésére.

Danial Zhang, az Alibaba vezérigazgatója a napokban elmondta, hogy „a COVID 19 megjelenése rövidtávon kihívásokat fog jelenteni a vállalatnak, azonban azt is látni, hogy a változások újabb lehetőségeket kínálnak ebben az online világban.

Illetve az Alibaba a SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) járvány idején is megállta helyét, hiszen az a lehetőség időben való felismerésének köszönheti a cég, hogy 470 milliárd dolláros e-kereskedelmi nagyvállalattá vált”. Ugyanis az Alibaba-t 1999-ben alapították online B2B piactéren, amelynek célja a kínai cégek árueladása volt a világ más vállalkozásainak. Három évvel később a társaság mindössze 400 alkalmazottat foglalkoztatott, viszont ma már több mint 100.000 fővel rendelkezik a cég. Az első pozitív éve a vállalatnak 2002 volt, de Kínában, abban az évben tört be a SARS járvány, a karantén elrendelésére akkor került sor, amikor az Alibaba arra készült, hogy elindítja a Taobao-t, egy olyan online piacot a fogyasztók számára, amelyben Jack Ma azt remélte, hogy versenyezni fog az eBay-jel. De végül kaptak az alkalmon és hatalmas előnnyel indultak tovább a kínai piacon. Most is erre készül az Alibaba, illetve az óriási tapasztalattal a segítségnyújtásra is szeretne összpontosítani.

Az Alibaba vállalat részvényei ezen a héten 0,12%-ot emelkedtek, hossztávon a vállalat az online kereskedelem miatt a befektető akár nagyobb pluszokat is láthat, ezért a SoftBank szerint még mindig az egyik legnagyobb lehetőség a vállalat részvényeibe befektetni. A cég a kialakult gazdasági helyzetben arra is képes volt, hogy reagáljon a piaci igényekre, a felhő alapú szolgáltatásokat kiterjesztette, megmutatva azt, hogy képes a cég több lábon állni.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá

Küldjön üzenetet!