A General Mills továbbra is profitáló maradt a nyári hónapokban, bár növekedése igaz lassult tavasztól, de hatalmasra nőtt a kereslet a termékei iránt a karanténhelyzet alatt.
A társadalmi távolságtartás és a minél több otthoni étkezés arra késztette az embereket, hogy kipróbálják a General Mills által gyártott több száz terméket. Egy interjúban Harmening úgy nyilatkozott, hogy a vállalat ügyfélköre jelentősen megnőtt az utóbbi időben, ezért számítanak arra, hogy az év végére is jó teljesítményt tudnak majd felmutatni. A gabonaféléket, rágcsálnivalókat és egyéb élelmiszereket gyártó General Mills negyedéves osztalékemelést jelentett be, így ezután 51 centet fizetnek részvényenként, szemben a mostani 49 centtel. Ez 4%-os növekedést jelent a befektetőknek osztalékonként.
A vállalat részvényárfolyama ezen a héten 4,10%-ot nőtt a hét végére. A vállalat részvénye azért is jó lehetőség, mert a cég hosszútávon elkötelezett szereplője akar lenni az egészséges étkezésnek, életmódnak. A cég arra törekszik, hogy az élelmiszerboltok polcait megtöltse a koronavírus idején is, ezért többfajta új levest és müzlit dobott az idén is a piacra.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →