A Facebook részvényárfolyama töretlenül emelkedett, és június 28-án a cég elérte az 1 billió dolláros piaci értéket, mindössze 17 évvel az alapítása és kilenc évvel a tőzsdére lépés után.

A héten a bíróság elutasította a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság perét, amely a Facebook monopóliumát vizsgálta. Bár a jelek szerint a vállalat ellen újabb per indul az ügyben, Mark Zuckerberg vezérigazgató mégis ünnepelve jelentette be a mérföldkövet.

A vállalat részvényárfolyama ezen a héten 3,9%-ot emelkedett. Morgan Stanley szerint a Facebook ösztönzi a hirdetések növekedését és ezáltal a rövidtávú esetleges visszaesések mellett a cég akár további erőfölényt is szerezhet. A Facebook továbbra is az első helyezett a nagy tőkés közösségi média részvények között.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá