2020 szeptember 3-án a Coca-Cola Amatil X befektetett a Centrapay digitális fizetési platformba, azzal a céllal, hogy egy teljesen új ügyfél élményt tudjon biztosítani termékei vásárlása során.
Az Amatil X vezetője, Alix Rimington elárulta, hogy szeretnék lehetővé tenni az ügyfelek számára, hogy a Sylo Smart Wallet-on keresztül digitális eszközökkel vagy kripto valutákkal fizessenek termékeikért. Ebben a projektben az ügyfelek az Amatil bármelyik automatájánál használhatják a wallet szolgáltatást. A Centrapay célja a fogyasztói alkalmazások és a kereskedői rendszerek közvetlen összekapcsolása.
A Coca-Cola vállalat részvényei ezen a héten 2,43%-ot erősödtek. Ez azért is érdekes mert ez a hét kivétel nélkül a korrigálásról szólt. A vállalat viszont a marketingköltségeit úgy alakította, hogy azt a nyár végén kezdte el kampányokra fordítani. Ráadásul a héten jelentette be a vállalat, hogy indiai és dél-nyugat ázsiai részlegénél fejlesztésbe kezd. A Coca-Cola termékeit robusztus kereset jellemezte 2020 második negyedévében is, igaz 4000 önkéntes dolgozójától a héten megvált. Viszont éves szinten 3,19%-os osztalékot fizet befektetőinek és a jövőben növeli házhozszállítási kapacitását.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →