e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

Elon Musk, a Tesla vezetőjének lépései

A Tesla kaliforniai gyára bejelentette, hogy újrakezdi a gyártást. A hírek alapján Kaliforniában a gazdaság stabilizálása érdekében enyhítéseket hoztak, hogy a gyárak minimális kapacitással újra tudjanak indulni. Ugyanis Kalifornia állam már enyhített a kijárási tilalmon, Alameda megye egészségügyi hatósága viszont fenntartja az eddigi kijárási tilalmat, talán a hónap végéig is. A Tesla-főként Elon Muskviszont úgy látta, hogy meg tudják oldani a termelést a lehető legnagyobb biztonságban és nagyobb kapacitáson. Ennek ellenére ez mégsem hajtható végre, mivel az állami rendelkezések felülírják a helyi előírásokat, mert május végéig továbbra is zárva kell tartani a nem létfontosságú üzemeknek. Elon Musk ismételten a közösségi médiában adta ki nemtetszését a törvénynek, melyben olyan lehetőségek is szóba kerültek, hogy a vállalat megszünteti a gyárát az államban és új helyre költözik. A Tesla évi 415.000 autót gyárt, ami hatalmas alkupozíciót jelent ebben az esetben.

A Tesla vállalat részvényei ezen a héten 1,83%-ot korrigáltak, így 734 eurón zártak. A Tesla továbbra is kiváló befektetés a Seeking Alpha elemzői szerint hosszútávon, mert a vírus végeztével a gyárban ígéretes eladási számokat szeretnének produkálni a magas munkanélküliség ellenére.

 

A Geely Automobily három új hibridet tervez

A Geely jelenleg még nem tervezte meg elektromos autóflottáját. Az aktuális modellcsaládban az egyetlen jármű, mely jelentős sikereket ért el a piacon, a Coolray és a közelgő Azkara. Hamarosan azonban az érdeklődő ügyfelek sokkal több lehetőség közül választhatnak, mivel úgy tűnik, hogy az autógyártó bővíti kínálatát három új hibrid járművel. A szóban forgó három közelgő Geely jármű tartalmaz egy crossover-t, egy MPV-t és egy szedánt. Várhatóan a vállalat még az idén bemutatja a járműveket, viszont hivatalos közleményük szerint ez csak az év vége felé.

A Geely Automobily vállalat részvényei ezen a héten 5,04%-ot korrigáltak, így 1,45 eurón zártak. A Geely Atomobility vállalat kapitalizációs tőkéje 13,4 milliárd euró. Befektetésre már csak azért is ajánlja több elemző cég, mert a Geely igen erős likviditással rendelkezik, és folyamatos felvásárlást kezdeményez más autógyáraknál.

 

A SoftBank pozitív előrejelzései

A SoftBank hétfőn a jelenlegi pénzügyi év működési nyereségére 920 milliárd jen (8,6 milliárd dollár) előrejelzést tett, amely nagyjából változatlan az egy évvel korábbinál. Az előrejelzés hátterében az áll, hogy a vállalat továbbra is jelentős profitot termel a koronavírus által kiváltott gazdasági visszaesés közepette. Masayoshi Son vezérigazgató a technológiai beruházások gördülékenységére hívta fel a befektetők figyelmét, melyek a hírek alapján sokkal jelentősebben hozzájárulnak majd az idei évi profitjának alakulásához. A SoftBank Corp. jelentései alapján az operatív eredmény 32%-kal növekedett a március végén elért három hónapban, 116,6 milliárd jenre, viszont ez nem haladta meg a Refinitiv közvélemény-kutatásban szereplő négy elemző becslésének 127 milliárd jen átlagát.

A SoftBank ezen a héten 1,95%-ot korrigált az újra élesedő amerikai-kínai viszály miatt. A SoftBank részvényei a jövőre nézve ígéretesek, hiszen a vállalat a jövőbe fektet, általában a start-up cégeket karolja fel, de szívesen dolgozik együtt az Alibaba-val is.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A Novo-Nordisk ismét nyereséget növel az új gyógyszerével

A Novo-Nordisk hatalmas lépést tett a cukorbetegség kezelése terén, mikor bemutatta első alkoholmentes készítményét, most viszont egy elhízás elleni gyógyszer klinikai sikereit jelentette be, melyhez mind a vállalat, mind az elemzők hatalmas piaci potenciált párosítanak. A 68 hetes teljes kezelési időszak alatt a Hema egyszeri adagolása 17,4%-os súlycsökkenést eredményezett az emberek körében. A teszt részeként a Novo-Nordsik több páciensnek adott fiktív gyógyszereket, hogy meggyőződjön a placebo hatás kizárásáról. Azoknál, akik 20 hetes bevezetési szakasz alatt csak az utóbbi készítményt kapták, nem tapasztaltak változást a test tömegükben. A tesztek bejelentése után 6,9%-kal lendült fel a vállalat részvényeinek értéke.

A dán Novo-Nordisk vállalat részvényei ezen a héten 1,74%-ot emelkedtek. A vállalat fontos lépést tett és tesz a jövőben a cukorbetegség ellen, illetve a hemofíliás betegek és az egyéb krónikus betegségben szenvedőknek sikeres gyógyszeres kezelést tudott hosszabb távon biztosítani.

 

A Gilead Sciences új partnerrel gyarapodik

A Mylan gyógyszergyártó a hét elején bejelentette, hogy partnerkapcsolatba kezd a Gilead Sciences-szel annak érdekében, hogy kiterjessze a hozzáférést a COVID-19 lehetséges kezelése érdekében. A Gilead elsőként állt elő saját készítményével, mint lehetséges komponens a koronavírus elleni védőoltás kialakításában. Sok szakértő úgy vélte, hogy a vállalatnak globálissá kéne tennie a Remesvidir gyógyszert, hogy több egészségügyi cég is el tudjon kezdeni dolgozni az oltóanyag fejlesztésen. A kezelésre nemrégiben sürgősségi felhasználási engedélyt kaptak a kórházakban COVID-19-ben szenvedő betegek kezelésére az Egyesült Államokban. Japánban szintén engedélyt kapott a napokban a Gilead készítménye.

A Gilead vállalat részvényei ezen a héten 1,92%-ot korrigáltak. A Gilead Sciences az Ebola elleni küzdelemben is kivette a részét. Viszont a befektetők szerint a vállalat részvényét hosszútávon érdemes folyamatosan vásárolni, ugyanis a Remesvidir gyógyszert a Japán Egészségügyi, Munkaügyi és Jóléti Minisztérium már jóváhagyta a Covid-19 kezelésére.

 

Az Ecolab tisztítószerei tarolnak

Az Ecolab Inc. részvényei közel 5%-kal növekedtek kedden, miután a vállalat bejelentette, hogy fertőtlenítő termékeire csaknem duplájára nőtt a kereslet.  A március 31-én véget ért negyedévben a St. Paul székhelyű Ecolab 283 millió dollárt vagy részvényenként 97 centet keresett, szemben az előző évi 296 millió dollárral, mely még így is kiemelkedő teljesítmény a koronavírus okozta helyzetben. A kiigazított eredmény részvényenként 1,13 USD volt, ami jóval meghaladja az elemzők által jósolt részvényenkénti 1,06 USD átlagos becslést. Az első negyedéves nettó árbevétel 2%-kal, 3,58 milliárd dollárra nőtt, szintén meghaladva a Wall Street becsléseit.

Az Ecolab vállalat részvényei ezen a héten 1,87%-ot korrigáltak, hétvégére a vállalat részvényei 177,58 eurón zártak. Az Ecolab jövője a fenntartható fejlődésről és a vízminőség biztosításáról szól, ami a jövőben is kiváló lehetőséget nyújt a klímaváltozás elleni küzdelemben is.

 

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Apple újra nyitja irodáit

Az Apple a napokban jelentette be, hogy két hónapos home-office után fokozatosan kezdenek majd visszatérni az alkalmazottak a cég irodáiba, ezzel több fontos projekten is felgyorsulhat a munka. A kaliforniai Cupertino városában található központ lesz az első, mely nagyobb kapacitás mellett újra kezdi a projektjeit. Az Apple döntése viszont olyan irodákat is érint, mint New York, Austin, San Diegó és Boulder. Tim Cook vezérigazgató korábban már elmondta, hogy május végére tervezi az irodai élet újraindítását, azonban nem egyszerre hívnak majd be mindenkit, hanem fokozatosan, szakaszosan egyre több munkatárs jöhet be. A vállalat elmondása alapján erre a döntésre azért volt szükség, mivel a munkatársak jelentős része dolgozik olyan projekten, melyhez szükséges az irodában való jelenlétük.

Az Apple vállalat részvényei ezen a héten 0,46%-ot korrigáltak, viszont az elmúlt egy hónap alatt 8,42%-ot emelkedtek. Az Apple jelenleg is bővít, hiszen egyik chipgyártó beszállítójával közösen 12 milliárd dollárért gyárat épít Arizonában.

 

A Fiserv új vezérigazgatója

Július 1-jén Frank Bisignano lesz a vezérigazgatója a Brookfield-alapú fizetési és pénzügyi szolgáltatási technológiai vállalatnak, a Fiserv-nek. A társaság bejelentette, hogy az igazgatótanács egyhangúan Bisignanot választotta a társaság új vezérigazgatójává, Jeff Yabuki utódjává, aki úgy döntött, hogy lemond a társaság vezetéséről. Denis O’Leary, a Fiserv igazgatótanácsának vezető igazgatója úgy nyilatkozott: „Frank kiváló ügyvezető igazgató, aki rendkívül jól ismeri az üzletet, és tapasztalatainak köszönhetően kiemelkedő eredményeket hozott karrierje során. Bízunk benne, hogy Frank folytatja a az értékteremtést a Fiserv-nél. ”

A Fiserv vállalat részvényei ezen a héten nagyobb esést produkáltak, így 6,93%-ot estek, viszont egy hónap alatt 4,45%-ot emelkedtek. A vállalatnál az is elmondható az is, hogy 2019-es év döntően az amerikai Fiserv éve volt. 2009-től folyamatosan emelkedést láthattunk a vállalat részvényeinél, ami 2020-ban csak a koronavírus miatt fordult meg. A cég részvényei 3 év alatt 66,17%-ot emelkedtek.

 

A Facebook ismét bírságot fizet

A Facebook és egykori munkatársai közt vita alakult ki, mivel a moderátorok szerint a cég nem tett meg mindent a biztonságos munkavégzés érdekében. Az ügy a napokban zárult le, a vállalat peren kívüli megegyezést kötött az érintett felekkel. A hivatalos információk alapján a Facebook 52 millió dollár kártérítést fizetett azoknak a moderátoroknak, akiknek a közösségi oldalra felkerülő problémás bejegyzéseket kell átnézniük. A cég azért döntött a kártérítés kifizetése mellett, mert a moderátorok munkája mentális betegségek kialakulásához vezethet. A Facebook ellen még 2018-ban indított pert néhány korábbi moderátor, akik azzal vádolták meg a vállalatot, hogy nem biztosították a biztonságos munkavégzés feltételeit és komoly pszichikai terhelésnek tették ki őket. Ezenkívül 400 millió dollárért felvásárolta a Ghipyt a Facebook. A Ghipy egy külső médiával foglalkozó és marketingmegosztó szolgáltatás, ami eddig animációkat is videókat készített.

A Facebook a COVID-19 koronavírus időszaka alatt is jól teljesített. A Facebook vállalat részvényei ezen a héten ugyan 1,93%-ot estek, viszont egy hónap alatt 20,28%-ot meneteltek felfelé. A Morgan Stanley elemzői szerint hosszú távú vásárlásra már csak azért is alkalmas lehet a részvény, mert stabil követőtáborral, stabil bevétellel és jó cash-flow-val rendelkezik. A kereskedelmi háború közepén is meg tudott újulni, képes volt a fejlesztésre, a kapitalizációs tőkéjéből akkor sem veszített.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A Mastercard növekedésnek indult

Már csak 60 eurónyi árkülönbség van a Mastercard mostani árszintje és a korábbi csúcs között. Korábban a vírus okozta befektetői eladások miatt 320 euróról egészen 200 alá esett az árfolyam. Azóta viszont folyamatosan hozza vissza a csökkenést, emelkedő trendben van a görbe. Több kisvállalkozás ki van téve a kibertámadásoknak, ezért a Mastercard leányvállalta, a RiskRecon 2020 december 31-ig díjmentesen nyújt kiberbiztonsági szolgáltatást.

A Mastercard pénzügyi szolgáltatóként már a világ egyik legnagyobb kártyás forgalmazójává nőtte ki magát. 2020 februárig minden másodpercben körülbelül 60 ezer ember fizetett boltokban, online, turizmus illetve vendéglátásban, étteremben vagy bankban plasztikkártyáival. Február 20. óta jelentősen visszaesett a forgalmuk. De a jövőben is a készpénzmentes forgalom miatt erősen növekedhet a kártyahasználat.

A Mastercard vállalat részvényei a hétvégére 0,77%-ot korrigáltak, viszont még mindig 3 éves viszonylatban 139,71%-ot emelkedtek. A Mastercard hosszútávon jó befektetés, hiszen mintegy 50 éve formálja a világ fizetési szokásait, folyamatosan újabb és újabb pénzügyi tranzakciós megoldásokat kínál a piacon.

 

A Microsoft a durva veszteségeket is bevállalja

Michael Pachter videojáték-ipari elemző a napokban tette közzé előrejelzéseit a Microsoft legújabb konzoljáról. A vállalat riválisa a szektorban, a Sony a héten megmutatta az idén érkező új generációs konzolját, mely arra ösztönözte a Microsoft-ot, hogy újabb árcsökkenést hajtson végre a saját konzolján. A hírek alapján a Microsoft legújabb Xbox Series X nagy teljesítményű gépe akár 400 dolláros áron is kikerülhet a piacra. Hozzátette, hogy ezzel hatalmas rizikót vállal a cég, mivel a processzorok, melyeket a gépekbe építettek 500 dolláros árakon mozognak. A Forbes szerint a Microsoft stabil lábakon áll, így vállalható a cégnek, hogy az induláskor akár veszteséggel árulja a Series X-et. A részvényeik értéke gyakorlatilag visszaugrott arra a járvány előtti szintre és az otthoni munkavégzés tovább növelte a bevételeket. Sajtóértesülések szerint még most idén érkezhet a Microsoft két képernyős, kihajtható androidos mobilja, a Surface Duo, amit tavaly októberben kívántak kidobni a piacra. A Microsoft ezzel a telefonnal kíván ismét tért hódítani az androidos mobiltelefonok piacán.

A Microsoft vállalat részvényei ezen a héten 2,10%-ot estek, míg az elmúlt egy év alatt 47,77%-ot emelkedtek. A Microsoft vállalat képes volt a COVID-19 időszaka alatt is a megújulásra és hosszútávon a vállalat stabilitást, jó osztalékot fizet. A Microsoft elismert a technológia területén, a vállalat részvényei 1996 áprilisa óta a tőzsdén megtalálhatóak.

 

Az AptarGroup és a Sonmol új partneri kapcsolata

Az AptarGroup és a légzésterápiás gyógyszergyártó cég, a Sonmol fogyasztói gyógyszeradagoló megoldásokat kínáló partnerkapcsolatot kötött a légzésbetegségek digitális terápiáinak és szolgáltatási platformjának fejlesztése érdekében. A partnerség keretében az Aptar Pharma és a Sonmol kezdetben a gyógyszeradagoló eszközök az asztma és krónikus tüdőbetegség kezelésére helyezi a hangsúlyt. Stephan Tanda, az Aptar elnöke és vezérigazgatója elmondta: „Örülünk, hogy együttműködhetünk a Sonmol-lal az egészségügyi eredmények javítása érdekében. Hatalmas sikerek előtt állunk, melyet az AptarGroup gyógyszeradagoló eszközök innovációival és a Sonmol betegmegtartó platformjának ötvözésével érhetünk el”.

Az AptarGroup vállalat részvényei ezen a héten 5,73%-ot estek, míg az elmúlt 3 év alatt 24,42%-ot emelkedtek. Befektetőknek már csak azért is érdemes a vállalatba fektetni, mert a cég a technológiai újdonságon kívül idén elkezdett a szépségiparba is befektetni.

 

 

Best of Dividens vagyonkezelt részvénykosár

 

A Coca-Cola ismét csökkenti kiadásait

James Quincey, a Coca-Cola vezérigazgatója egy befektetői megbeszélésen közölte, hogy a koronavírus miatt jelentősen visszaesett a vállalat üzleti dominanciája, emiatt pedig változtatásokat fognak eszközölni a marketing területén. Az ügyvezető szerint a helyzet a koronavírus járvány végével változhat, de addig a direkt fogyasztók felé történő kommunikációs aktivitásokat lecsökkentik és a marketingkampányok megjelenését is redukálják a közmédiában. Jelenleg a Coca-Cola munkatársai piaci analízist végeznek, hogy mely területeken is érdemes a leginkább visszafogni a marketingkampányokat. A szekértői hírek alapján, a közösségi oldalakon elhelyezett reklámok visszafogása lesz a legoptimálisabb a vállalat kiadásainak stabilizálása érdekében. A Coca-Cola termékek eladási számaira a vendéglátóhelyek bezárása volt a legerősebb hatással, globális szinten 25 százalékkal esett vissza a forgalom április eleje óta. A Coca-Cola negyedéves jelentéséből kiolvashattuk azt, hogy alacsony forgalma volt a vállaltnak, a társaság március 27-ével záruló első negyedéves bevétele 1 százalékkal 8,6 milliárd dollárra csökkent, míg a Reuters konszenzusa alapján az elemzők 8,28 milliárd dollárt vártak.

A Coca-Cola vállalat részvényei ezen a héten 4,38%-ot estek. Viszont május 15-én a Fitch Ratings megerősítette a Coca-Cola European Partners plc (CCEP) hosszú távú befektetésre ajánlott besorolását BBB+ minősítésre és emellett stabil kilátásokkal rendelkező befektetésre ajánlott vállaltra minősítette a céget. A Fitch Ratings várakozásai szerint a Coca-Cola európai részlege 2022-től helyreállítja tőketartalékját és ennek fedezetét és feltételezi, hogy a társaság továbbra is konzervatív pénzügyi politikát folytathat.

 

A BASF csapata diverzifikálására összpontosít

2030-ra a BASF világszerte 30%-ra akarja növelni a vezetői pozícióban lévő nők arányát. 2019 végén a női vezetők aránya 23% volt (2018-ban 21,7%). 2015-ben a BASF azt a célt tűzte ki, hogy 2021-ig 22–24%-ra növelje a vezetői szerepet betöltő nők arányát. A BASF ezen akciója minden olyan országban érvényes, ahol a vállalat működik, ezáltal tükrözve a vezetés fejlesztésének globális megközelítését. „Szeretnénk jobban beépíteni a nőket és képességeiket a BASF vezetői csapatába. A különböző nézetek innovatív ötleteket és megoldásokat eredményeznek ügyfeleink számára”–nyilatkozta a vállalat vezérigazgatója, Martin Brudermüller.

A BASF vegyipari vállalat egy hosszú távú portfólió elengedhetetlen része, ugyanis a világ legnagyobb vegyipari vállalata évek óta kényezteti részvényeseit a magas osztalékával. A BASF vállalat részvényei ezen a héten 6,57%-kot korrigáltak.

 

A Bank of Nova Scotia sokoldalú támogatást nyújt

A Bank of Nova Scotia 4000 embernek nyújtott segítséget jótékonysági szervezeteken és közösségi csoportokon keresztül, amelyek országszerte segítenek az egyéneknek és a családoknak a COVID-19 elleni küzdelemben. Az adományokat a Bank of Nova Scotia a Trinidad és Tobago Alapítványon keresztül adta, amelyek élelmet, alapvető ellátást biztosítanak. A koronavírus mellett a vállalat hatalmas figyelmet fordít a családon belüli erőszak kezelésére kialakított eljárások támogatására. Stephen Bagnarol, a Bank of Nova Scotia vezérigazgatója és ügyvezető igazgatója elmondta: „Régóta hisszük, hogy fontos részét képezzük azoknak a közösségeknek a gazdasági és társadalmi struktúrájában, amelyekben működünk. Ilyen időkben, amikor oly sok háztartás és vállalkozás küzd, többet akarunk tenni a rászorulók kézzelfogható támogatása érdekében, különösen ügyfeleink és közösségeink számára.”

A Bank of Nova Scotia részvényei ezen a héten 4,91%-ot estek, viszont a Bank átfogó törekvései között szerepel a hosszú távú célár növelése és akár költségcsökkentés. A Bank of Nova Scotia már csak azért is jó választás, mert Kanada harmadik legnagyobb bankja. Privát ügyfelek, letétesek, nemzetközi, céges ügyfelek, valamint befektetési vállalkozások számára kínál termékeket és szolgáltatásokat több, mint 20 éve.

 

 

Global High Yield Bonds vagyonkezelt kötvénykosár

 

A Bombardier és azt Alstom megállapodása

A kanadai Bombardier társaság szóvivője a héten kijelentette, hogy a Covid-19 világjárvány nem befolyásolhatja vasúti üzletágának az Alstomba történő franciaországi értékesítését. A Reuters egy Bombardier szóvivőjének egy nyilatkozatát idézte: „Folytatjuk az előrelépést az Alstommal folytatott együttműködésben a szállítási üzletágunk értékesítésének befejezése érdekében”. Az Alstom szóvivője is kijelentette, hogy betartja korábban elfogadott megállapodását, amely szerint a kanadai Bombardier vasúti részleget 6,2 milliárd euróért megvásárolja annak ellenére, hogy a koronavírus-válság miatt bevétele jóval kevesebb lett. Az Alstom-nál azt remélik, hogy 2021 első felében a Bombardier lezárja a felvásárlási megállapodást. A hírekre az Alstom részvényei 6,85%-kal emelkedtek, így a párizsi SBF 120 index egyik legerősebb vállalatává vált a cég. A Bombardier kiigazított alapbevétele 35,7%-kal esett vissza az első negyedévben, derült ez most ki az első negyedéves jelentésből, mivel a kanadai repülőgépgyártót és vonatgyártót erősen befolyásolta a COVID-19 vírus. Ugyanis ezen időszakban az üzleti repülőgépek késleltetett időponttal lettek leszállítva. Az üzleti sugárhajtású gépjárművek leszállítása várhatóan ebben az évben folyamatosan csúszhat, illetve megrendelések maradhatnak el. A Bombardier társaság szerint várhatóan a második negyedévben a vállalat bevétele és likviditása a mélypontjára kerül, de az év hátralevő részében folyamatos emelkedés várható. A Bombardier 1,6 milliárd dolláros negatív szabad cash flow-t jelentett a március 31-én végződő negyedévben.

A Bombardier vállalat 2014-ben bocsátotta ki 6%-os kötvényét, ami bekerült a Global High Yield Bonds vagyonkezelt kosárba, a kötvény 2022-ben jár le és jelenleg 56,4%-os árfolyamon áll.

 

A Burger King-nél több üzletet kinyitottak

A Burger King több üzletét eddig csak házhozszállításra és elvitelre tartotta fenn. De Nagy-Britanniában több vendéglátó ipari egység nyitott ki. Washingtonban is megnyitottak négy éttermet. Viszont a napokban Warringtonból számoltak be problémás esetekről. Az üzletet május 11-én nyitották ki, de a nyitást követően több agresszív vendég jelent meg és okozott konfliktust. Két nappal később pedig maguk a vendégek fordultak a rendőrséghez, hogy a Burger King alkalmazottak faji megkülönböztetést vetettek be és köpködtek is és lassan szolgálták ki őket. Azóta a vizsgálatot lefolytatták és az alkalmazottakat elbocsájtották. Viszont a Burger King szóvivője kijelentette, hogy a késedelem a meghibásodott pénztárgépek okozták. Az is kiderült a napokban, hogy a Burger King anyagi problémákkal küzd és létszámleépítésre készül, amit a Covid-19 okozott. A bevétel megemelkedésért a vállalat mindent megtesz, így újra bevezeti 1 dollár áráért a Spicy Nuggets terméket, amit anno a Wendy’s értékesített.

Az elmúlt időszakban a Burger King a társadalmi felelősségvállalás keretében adományozott, az Ashton Erickson, a Hayes Center középiskola végzős diákja kapott 50 ezer dolláros ösztöndíjat a Burger King McLamore Alapítványától.

A Burger King 2017-ben kötvényt kényszerült kibocsátani 6%-os kamatra, a kötvény lejárata 2024.05.01. A kibocsájtáskor 315 millió dollár értékben bocsájtott ki kötvényeket különböző költségek miatt a vállalat, jelen esetben a kötvények 93,68%-os árfolyamon tartózkodnak.

 

 

Egyedi részvények

 

A Carnival Cruise luxushajó társaság augusztus 1-ével újraindítja utazásait

A Carnival Cruise Line egy nemzetközi hajótársaság, amelynek központja a floridai Doralban található. Az évente szállított utasok és a flotta összes hajójának teljesítménye alapján a Carnival a világ vezető sétahajózási és luxussal felszerelt hajózási vállalata. A Carnival a tíz tengerjáró márka egyike, amely a világ legnagyobb hajóüzemeltetője, az amerikai-brit Carnival Corporation&plc tulajdonában van.

A Carnival Cruise Line-t 1972-ben alapította Ted Arison. A vállalkozás finanszírozása érdekében Arison barátja, Meshulam Riklis felé fordult, aki a bostoni székhelyű American International Travel Service egyik vezető tisztség viselője volt. Az Arison és a Riklis megalapította ezt az új társaságot, ami akkor az AITS leányvállalataként működött. 1974-ben, a szabályozási kérdések miatt, a Riklis 1 dollárért eladta az AITS társaságnál fellelhető tulajdonrészét Arisonnak, azzal a feltétellel, hogy az Arison kifizeti a társaság jelentős tartozásait. 1975-ig a társaságnál csak egy hajó volt. 1975-ben újabb hajót vásároltak a Carnivale vállalatnál, innen kezdődött a cég karrierje. 1996-ban már a Carnival Destinity-t is maguknak tudhatták, amely a világ legnagyobb személyszállító hajója volt a maga 100 ezer tonnájával. 2001-2009 között elkezdték több hajótársaság luxushajóját felvásárolni, ekkor már különböző dokumentumfilmet is leforgattak. A Földközi-tengeren több hajóutat biztosítottak ebben az időszakban, viszont 2009. december 5-től hetente indítottak karibi utakat a nagyközönség részére. 2011-ben felépítették a Carnival Magic luxushajót, hogy a flottájukat növelni tudják. Katrina hurrikán után az Egyesült Államok kormánya hat hónapra bérbe vette a Carnival három tengerjáró hajóját, hogy ideiglenes házakként szolgáljanak, amíg a lakóházak újjáépítésre nem kerülnek. Az ebben az időszakban befizetett utazásokat a Carnival sorra visszafizette. 2017-től nyitottak Kína felé és a környező régióban kezdtek el tevékenykedni. 2019. júniusi jelentések szerint a Carnival megépítette első terminálját Japánban, Sasebo kikötő városában. A helyi tisztviselők abban reménykedtek, hogy a terminál 2020 júliusára meg lesz nyitva. A Covid-19 vírus megjelenése után a Carnival társaságnak sorra mondták vissza a jegyeket, február 20-a után a cég felfüggesztette az összes utazását és kénytelen volt alkalmazottakat elbocsátani.

Mivel a Carnival 2000 év elejétől a tőzsdén megtalálható, így stabil vállalatnak minősül, de február végére a 39 eurós részvényárról március 8-ra 8 euróra estek vissza a cég részvényei. A Carnival Corporation szerint ezen időszak alatt 955.574 utast veszítettek. Viszont 2020 május elején a cég bejelentette, hogy augusztus 1-jén folytatja a körutazástatást, de az észak-amerikai és ausztráliai hajóutakat augusztus 31-ig vélhetően továbbra is felfüggesztik.

A Carnival Cruise Corporation&plc kapitalizációs tőkéje jelenleg is magas, hiszen majdnem eléri a 7 millárd eurót. Korábbi években a társaság volt, hogy 1,44 millió sétahajózó utast is fogadott. Mivel a vállalat milliárdos befektetőknek, színészeknek, banki tanácsadóknak és híres embereknek is kedvelt üdülési célpontja és a cég hosszútávra tervez, ráadásul negyedévente részvényenként 0,46 eurót fizet, így a Credit Suisse szerint nem hiányozhat egy jó portfolióból. Jelenleg részvényei 11,76 euróért megvásárolhatóak a Partner Bankon keresztül, minimum 2500 euróval.

 

A Voestalpine Ag osztrák szerszámgépgyártónál nagyobb fejlesztések várhatóak

A Volestalpine AG egy nemzetközi acél alapú technológiára építő társaság, amelynek székhelye Linzben található. A társaság az acéliparban, autóiparban, vasúti rendszerekben és szerszámacéliparban tevékenykedik. A Linz mellett Stájerországban, Leobenben és Alsó-Ausztriában Kremsben találhatóak meg a vállalat telephelyei. Felső-Ausztria már az 1900-as évek elején szerszámgépgyártásáról és acéliparáról volt híres, már ekkor több ezer embernek adott megélhetési lehetőséget. A társaságot 1946 júliusában hozták létre az 1881-ben létrehozott ÖAMG vállalatból és az Alpine Montangesellschaft társaság összeolvadásából. A társaság összeolvadásának ötletét a náci párt kezdeményezte, hiszen a 1930-as és 40-es években nagy szükség volt a német acélra. A nácik az ipari kapacitás gyors kiépítését követelték ebben az időszakban, míg a nagyvállalatok féltek a túltermeléstől. 1937 első felében a náci vezetés nyíltan kiállt az acélbárokkal szemben, majd elhatározta, hogy állami ellenőrzés alá vonja a vas és acélgyártást. Herman Göring kezdte el felügyelni az osztrák vaskészletet is. 1944-ben az Alpine csúcsévében a vállalat értékesítése elérte a 371 millió német birodalmi márkát. Tulajdonképpen a német Reichwerke volt, aki az új acélgyár alapjait letette Linzben.

A háború után 1946-ban döntöttek az újjáépítésről, azonban a britek ellenezték Linz acélműveinek újjáépítését. Az amerikaiak viszont javaslatot tettek arra, hogy nyolc kemencére redukálják a munkálatokat, ahol a különböző alkatrészek javítását gyártását elvégezhetik. A szovjetek a megsemmisítésre szavaztak. Az osztrák nemzeti kormány gondosan rábeszélte az amerikaiakat, hogy mentsék meg Linzt. 1948-1990 fejlesztések és átalakítások történtek és kiszolgálták Ausztriát, Csehszlovákiát és Magyarországot.1990-ben az Österreichische Industrieholding AG (Osztrák Ipari Holding AG) megtette az első lépéseket a privatizáció felé. 1993-ban három társaság alakult az Austrian Industries AG-ból, köztük a Voest-Alpine Technologie AG, a Voest-Alpine Stahl AG és a Böhler-Uddeholm. A privatizáció 1995-ben kezdődött, amikor a Voest-Alpine bekerült a bécsi tőzsdére. A kormány 2003-ban eladta a társaság utolsó részvényeit. 1996-ban a Voest-Alpine 118 millió dollárért megvásárolta a Polynorm-ot, a hollandiai Bunschotenben található autóalkatrész-gyártót. A társaság célja az európai karosszéria alkatrészek 15%-ának részesedése volt. 1998-ban a Voest-Alpine Stahl és a Vossloh AG csatlakozott a VAE csoport 90%-ának megvásárlásához. 2001-ben a Voest-Alpine Stahl csoport neve Voestalpine AG-re változott. Amiatt, hogy illeszkedjen az osztrák állami vállalatok szokásos elnevezési mintájához. 2006-ban a Voestalpine úgy döntött, hogy eladja acélkereskedelmi csoportját. 2018 februárjában a Voestalpine acélgyárat épített az ausztriai Linzben kifejezetten hidrogén-üzemanyag technológiát alkalmazva a szén helyett. Ma a Voestalpine Európa egyik legnagyobb acélgyártója lett. Képviselete megtalálhatóak Magyarországon is, de 50 városban és 5 kontinensen rendelkezik irodákkal. Mára a vállalat kapitalizációs tőkéje meghaladja a 3,18 milliárd eurót. A cég jelenleg fejlesztéseket tervez, mind technológia, mind beruházás terén.

A Voestalpine részvénye jelenleg 17,38 euró, ami 2009-es gazdasági válsághoz képest 68%-os emelkedést jelent.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá