E-mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A Geely átáll az Nvidia rendszerére

2017 óta a kínai Geely autóipari konszern az Ecarx szoftvert használja a járművek önvezető rendszeréhez, melyet a cég saját maga fejlesztett ki. A márka által forgalmazott Zeekr elektromos széria viszont már az Nvidia legújabb chipjeit fogja használni, követve a riválisokat az autonóm piacon. A társaság emellett bejelentette, hogy negyedik negyedéves bevétele 22%-kal 263 millió dollárra nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A Geely autómárkái, mint például a Lynk and Co, adták ennek a bevételnek a 70%-át.

A Li Auto, a BYD és a Xiaomi is az Nvidia autóipari ügyfelei közé tartozik. Az Ecarx társalapítója és vezérigazgatója, Ziyu Shen egy interjújában elmondta, hogy az Nvidia előnyt élvez az AI-alapú autonóm vezetési rendszerek terén, így mindenképp érdemes ezt a rendszert használni.

 

A Shimano 2023-as teljesítménye

A Shimano a napokban nyilvánosságra hozta 2023-as teljesítményét, ami alulmúlta a várakozásokat. A cég 2,42 milliárd dolláros bevételt jelentett, ami 29,5%-os csökkenést jelent az előző évhez képest. A működési eredmény 55%-kal csökkent az előző évet nézve. A cég szerint Németországban és a Benelux-országokban viszont továbbra is erősek az eladások, míg Kínában ”jól fogynak” az országúti kerékpárok.

Észak-Amerikában a kész kerékpárok kiskereskedelmi értékesítése gyenge maradt, részben az inflációs félelem miatt. A Shimano másik fő részlegének, a horgászfelszerelésnek az eladásai 1,6%-kal csökkentek az év során. Vállalati szinten az összesített eladások 24,6%-kal csökkentek a 2022-es évhez képest.

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A Coloplast 5 éves teljesítménye

A Coloplast évi 3,4%-os összetett egy részvényre jutó nyereség növekedést ért el az elmúlt öt év során. Ez az EPS növekedés viszont így is lassabb, mint a részvényárfolyam évi 6%-os növekedése ugyanebben az időszakban.

A Coloplast részvényei – az osztalékot is beleszámítva – 18%-os hozamot eredményeztek a befektetők számára az elmúlt évben. Összességében a részvények árfolyama öt év alatt 36%-kal emelkedett, ami ennek ellenére is elmarad a piaci hozamtól. A cég most azt tervezi, hogy frissíti portfólióját, megfelelve a piaci követelményeknek.

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

A Meta eltávolítja a Facebook News-t

A Meta a napokban közölte, hogy Ausztráliában és az Egyesült Államokban eltávolítja a Facebook News lapot, amely hozzáférést biztosít a felhasználóknak a hírekhez. A Facebook anyavállalata egy blogbejegyzésben közölte, hogy nem köt új kereskedelmi megállapodásokat a hagyományos hírtartalomra ezekben az országokban, és nem kínál új Facebook-termékeket kifejezetten a hirdetők számára.

Ausztráliában és az Egyesült Államokban több, mint 80%-kal csökkent a Facebook News szolgáltatást használók száma az elmúlt években, mivel az emberek nem hírek és politikai tartalom miatt jönnek a Facebookra a vállalat szerint. A Meta már tavaly bejelentette, hogy nem újítja meg kereskedelmi szerződéseit a francia, német és brit hírkiadókkal sem az idei év során.

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A Walt Disney árat emelt

A Walt Disney bejelentette, hogy a Disney Word 2025-ben megemeli a belépőjegyek árait. A legalacsonyabb egynapos, egyparki jegyárak némelyike 10 dollárral is emelkedett 2025-ben. Például a Disney’s Animal Kingdom jegyei a 2024-es 109 dollárról 2025-re 119 dollárra emelkedtek. A Park Hopper opciók árai, amelyek lehetővé teszik, hogy a vendégek ugyanazon a napon több parkot is meglátogassanak, szintén 5-10 dollárral emelkednek 2025-ben.

Nem ez az első áremelés a Disney parkokban az elmúlt években, illetve a cég többször is ugyanígy megemelte a Disney+ előfizetésének árát. Emellett a vállalat bejelentette, hogy következő projektjében India területén kezdi el népszerűsíteni streaming szolgáltatását. A cég együttműködik az indiai Reliance Industrues-szel, hogy egy 8,5 milliárd dolláros streaming szolgáltatást hozzanak létre a régióban. A Reliance 1,4 milliárd dollárt injektál az egyesült társaságba, míg a többit a Disney biztosítja.

Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

A Pfizer nehéz döntést hozott

A Pfizer nemrég befejezte a Seagen 43 milliárd dolláros felvásárlását, viszont pár napja a cég közölte, hogy leállítja az új, 270.000 négyzetméteres gyártóüzem építését. A hírek szerint a cég újra gondolja gyártási stratégiáját, hogy biztosítani tudja a kapacitások hatékony kihasználását a termékigények alapján.

A döntés következtében a Pfizer mintegy 120 alkalmazottat bocsátott el a telephelyről. A gyógyszeróriás részvényei 44%-ot estek az elmúlt évben, így nem volt váratlan egy ilyen radikális döntés meghozatala. A cég most inkább a fehérjéken alapuló gyógyszerekre összpontosít, miután a Covid vakcinák iránti kereslet rohamosan csökkenni kezdett.  A Pfizer jelentései alapján a hagyományos gyógyszerek értékesítése a tavalyi 94%-ról, 2030-ra 35%-ra fog csökkenni.

 

Best of Innovations vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Alphabet AI rendszere miatt került bajba

 

A Google anyavállalata, az Alphabet mintegy 90 milliárd dollárt veszített piaci értékéből február 26-án, a generatív mesterséges intelligencia termékével kapcsolatos vita közepette. Az Alphabet részvényei 4,5%-kal 138,75 dollárra estek a hír következtében. Ez volt a legalacsonyabb ára január 5. óta, valamint az elmúlt év második legmeredekebb napi vesztesége.

Ez azután történt, hogy a Google AI rendszere, a Gemini bajba került. A Gemini képgeneráló szolgáltatását azzal vádolták, hogy fajilag pontatlan ábrázolásokat készített történelmi személyekről. Ezen felül a rendszer nyíltan megsérti a szólásszabadság alapelveit a szakértők szerint, és kifejezetten cenzúrázza a neki nem tetsző kérdéseket. Az Alphabet annak ellenére szenvedte el a veszteségeket, hogy a kulcsfontosságú részvényindexek nem változtak.

 

Smart and Green vagyonkezelt részvénykosár

 

A Vestas és az European Energy közös projektbe kezd

A Vestas és az European Energy egyesíti erőit, hogy a Vestas legújabb szélturbináját tesztelni tudják tengeri környezetben is, elősegítve az átállást a tiszta energiára. A projekt tárgyalása már két éve zajlik, mikor is 2021 februárjában a Vestas bemutatta legújabb szélturbináját, a V236-15,0 MW-ot. A cél most egy dániai erőműhálózat létrehozása, mely a tervek szerint már a jövő évben üzembe kerül.

A Vestas emellett bejelentette negyedéves eredményeit; a cég 0,05 dollár EPS-t és 5,16 milliárd dolláros bevételt közölt az időszakban, ami felülmúlta az elemzői elvárásokat. A teljes tavalyi évben így a Vestas 15,382 millió euró bevételt ért el. Az idei évre viszont bizakodóbb a vállalat, tekintve, hogy több új megrendelés is érkezett szélturbináira. A bevételek 2024-ben 16 és 18 milliárd euró között alakulnak majd, beleértve a szolgáltatási bevételeket is.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

https://www.youtube.com/watch?v=FvB2Uu2xNv0

Szólj hozzá