Devizák

USD/JPY technikai elemzés – 2014. november

Ismét szárnyalt az USD/JPY keresztárfolyam, sõt ezúttal még nagyobb emelkedésen van túl a devizapár, mint az utóbbi hónapokban. Novemberben is folytatódott az élénkülés Amerikában, összességében kedvezõ adatok érkeztek a gazdaság teljesítményérõl, a hónap legvégén azonban romlott valamelyest a hangulat, a gyengébben induló vásárlási szezon következtében. Véget ért a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is, amely során igen jó eredmények láttak napvilágot: a vállalatok háromnegyede felülteljesítette a várakozásokat. A növekedéshez az is hozzájárult, hogy a FED még legalább 2015 közepéig fent kívánja tartani az alacsony kamatkörnyezetet, amely kedvezõen hat a vállalatokra és az árfolyamokra.

A dollár is jókorát erõsödött novemberben, így már ez volt egyhuzamban az ötödik hónap, amikor feljebb tudott kerülni a dollárindex. Ezzel szemben Japánban továbbra is kitart a recessziós hangulat, ami a fizetõeszközön is érzõdik. A japán jen önmagában is gyengült a lazítási program kibõvítése és a gyenge makroadatok következtében, így az USD/JPY keresztárfolyam egyöntetûen felfelé mozgott. 

Technikai oldal

 

Mi történt? Elképesztõ erõ van az USD/JPY devizakereszt mozgásában, 2007 óta nem látott szintekre emelkedett vissza a devizapár árfolyama. Csak a novemberi hónapban +5.23%-ot emelkedett a dollár árfolyama a japán jennel szemben, amellyel idén már +12.65% növekedésnél jár, ez pedig teljes egészében az õszi rallynak köszönhetõ.

 

Mi várható? Ahogy elõzõ hónap végén sem, úgy ezúttal sem mutatkoznak fordulat jelei az indikátorokon az USD JPY esetén, habár igen túlvett már a devizapár. Az RSI indikátor már október végén belépett a túlvettséget jelzõ tartományába, de azóta is felfelé tart, habár már kevésbé intenzíven. A Stochastic is hasonlóan mozog: elérte az extrém szintet és azóta is felfelé mutat, a görbék keresztezõdése még nem történt meg, illetve az MACD is masszívan észak felé tart. A 120 környéki zónát érdemes kiemelt figyelemmel követni, ugyanis itt húzódik annak a háromszögnek a célára, amelyet másfél éven keresztül alakított ki az USD JPY árfolyam, illetve a hosszú távú 61.8%-os Fibonacci szint is itt található, így ellenállásként is funkcionálhat a szint.

Szólj hozzá