Az elmúlt hetekben a pénzvilág szinte teljes fókusszal a közel-keleti eseményekre koncentrált. Amerika és szövetségesei nagy valószínûséggel nem hajtanak végre támadást, mert a szír vegyi fegyverek orosz javaslatra nemzetközi ellenõrzés alá kerülhetnek. Az Egyesült Államok továbbra is lebegtette a szíriai katonai beavatkozás lehetõségét, hogy nyomás alatt tartsák és idõhúzó taktika alkalmazása esetén megbüntessék a diktátort, aki saját népe ellen vegyi fegyvereket vetett be. Ezzel a háborús fenyegetés és annak negatív üzenete a befektetõk számára nem múlt el teljesen, ugyanakkor a híreket kedvezõen fogadta a nemzetközi pénz- és tõkepiac. A gazdasági szereplõk fellélegezhettek az olajárfolyam miatt, amely a piaci enyhüléssel lefelé vette az irányt. 

Technikai oldal

Mi történt? A korrekció megszakadt és az S&P500 Index árfolyama felfelé vette az irányt. Már a vizsgált idõszak elején beindult a vételi hullám, amelyet három grafikonba integrált technikai eszköz közül kettõ indikátor együttes jelzése (MACD, Stochastic) is megerõsített. A túladott állapotba került kurzus a 200 napos mozgóátlagot már nem érintette, a fordulat az 1628-as szintrõl történt. A jegyzések számára az 50 napos mozgóátlag fölé kapaszkodás bizonyult fontos feladatnak, amely a 37. hétre bekövetkezett. A kurzus ezzel megközelítette a bûvös 1700-at, amely komoly támaszból ellenállásba váltott az augusztusi korrekció során. Az intenzív emelkedést jól mutatta, hogy az árfolyam fejlõdése átlépte a középsõ Bollinger szalagot. A tavaly november óta tartó emelkedõ trendcsatornába történõ visszakapaszkodás még nem következett be.

Mi várható? A vezetõ amerikai index, S&P500 kurzusa a hosszú távú trendet jelképezõ 200 napos mozgóátlag fölött helyezkedett el, ezért továbbra is érvényes maradt az emelkedõ trend. A bikák dominanciájának folytatásához egyrészt a 161,8%-os (1710,99) Fibonacci ellenállással kell megküzdenie az árfolyamnak. Másrészt a tavaly november óta tartó emelkedõ trendcsatornába történõ stabilizálódás is szükséges lehet a vevõk gyõzelméhez. A technikai indikátorok egyelõre nem erõsítik meg egymás jelzéseit. Az RSI értékei a semleges zónában tartózkodnak, a Stochastic eladási jelzését az MACD indikátor sem támasztotta alá. Egy újabb korrekcióban továbbra is a 200 napos mozgóátlag és a 100%-os (1570,57) Fibonacci szint adhatnak támaszt, így nagy valószínûséggel azokról visszafordulhatnak a jegyzések.

Fundamentális oldal

Összefoglalás: Az elmúlt hetekben a pénzvilág szinte teljes fókusszal a közel-keleti eseményekre koncentrált. Amerika és szövetségesei nagy valószínûséggel nem hajtanak végre támadást, mert a szír vegyi fegyverek orosz javaslatra nemzetközi ellenõrzés alá kerülhetnek. Az Egyesült Államok továbbra is lebegtette a szíriai katonai beavatkozás lehetõségét, hogy nyomás alatt tartsák és idõhúzó taktika alkalmazása esetén megbüntessék a diktátort, aki saját népe ellen vegyi fegyvereket vetett be. Ezzel a háborús fenyegetés és annak negatív üzenete a befektetõk számára nem múlt el teljesen, ugyanakkor a híreket kedvezõen fogadta a nemzetközi pénz- és tõkepiac. A gazdasági szereplõk fellélegezhettek az olajárfolyam miatt, amely a piaci enyhüléssel lefelé vette az irányt.  A menedék szerepet betöltõ arany erõteljes csökkenésbe váltott. A folyamatok természetes velejárója volt, hogy az ugyancsak biztonsági játékosok által kedvelt dollár is gyengülni kezdett, a vezetõ amerikai indexek pedig folytatták a hosszú távú emelkedõ trendben történõ kiteljesedést.

A másik fontos befektetési döntéseket befolyásoló tényezõ a Fed monetáris politikájának várható változásával volt összefüggésben. Pontosabban a kötvényvásárlási programot meghatározó amerikai nemzetgazdasági adatok és a Fed vezetõk nyilatkozatai irányították a hangulatot, ahogyan azt már megszokhattuk. A számok továbbra is vegyesek, szeptember elsõ hetét a pozitívabb, második hetét pedig az elemzõi várakozásokat alulteljesítõ adatok határozták meg.

Az európai közösséget tekintve az Európai Központi Bank és a Bank of England sem változtatott a kamatszinten. Számos makro jobb lett, mint ahogyan azt várták, amely elsõsorban a német gazdaság teljesítményének köszönhetõ. Reményre adhat okot, hogy az eurózóna kikerült a recesszióból és felfelé korrigálták a GDP adatokat, de ez a növekedés még rendkívül törékeny.


Részletek: (09.02.) Ünnep miatt zárva tartottak az amerikai tõzsdék. Az eurózóna feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe augusztusban tovább erõsödött, így ismét bízhatunk a konjunktúra kilátások javulásában. (09.03.) Az amerikai nem feldolgozóipari ISM index értéke augusztusban növekedett a várt csökkenés helyett. (09.04.) A Fed gazdasági körképe nem volt lényeges hatással a nemzetközi pénz- és tõkepiacra. Havi alapon növekedett az eurózóna bruttó hazai összterméke a felfelé korrigált adatok alapján, de éves szinten vizsgálva még mindig recesszióban van az európai gazdaság. Az eurózóna kiskereskedelmi forgalma tulajdonképpen stagnált az elõzõ hónap teljesítményéhez képest, míg éves szinten 1% fölötti volt a visszaesés mértéke. A német beszerzési menedzser indexet felfelé korrigálták. (09.05.) A nem feldolgozóipari amerikai beszerzési menedzser index túlszárnyalta az elemzõket, viszont kevesebb új munkahely jött létre. A heti új munkanélküli kérelmek száma továbbra is alacsony szinten tartózkodott. A Bank of England és az Európai Központi Bank sem változtatott a kamatszinten. (09.06.) Csalódást okoztak a német ipari termelés júliusi számai. A nem mezõgazdasági álláshelyek számának változása is kedvezõtlenre sikerült, mégis örült neki a piac. Hiszen az amerikai kötvényvásárlási program korlátozásának kitolásában bizakodtak a befektetõk. Az orosz elnök nyilatkozata rontotta a hangulatot, mely szerint Oroszország támogatja Szíriát egy katonai beavatkozás esetén. (09.10.) Barack Obama elhalasztotta a kongresszusi szavazást Szíriával kapcsolatban, mivel orosz javaslatra a szír vegyi fegyverek nemzetközi ellenõrzés alá kerülhetnek. Ezzel újabb fordulatot vettek a szíriai polgárháborús események, az amerikai katonai támadás esélye csökkenni látszott. (09.12.) Ismét kedvezõ adatot hozott az amerikai heti új munkanélküli kérelmek száma. Az eurózóna ipari teljesítménye éves alapon 2,1%-al zsugorodott, az elemzõk kisebb csökkenésre számítottak. (09.13.) A Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexe intenzíven visszaesett, az elemzõk stagnálás közeli értéket prognosztizáltak. 

Szólj hozzá