Telemedia részvénykosár

Káosz a Facebook-nál

By 2019.07.08. július 3rd, 2020 No Comments
Szerda délutántól több helyen is akadozott a Facebook és az Instagram szolgáltatása. A legtöbb panasz a képek megjelenítése miatt érkezett, viszont ezzel kapcsolatban sokan észrevettek egy képfelismerő rendszert, ami a közösségi oldalba van implementálva.

Több felhasználó jelezte, hogy bár a képek nem töltődtek be, a helyén egy szöveg jelent meg, hogy mit is tartalmazhat a kép. Egyes esetekben ez csak egy általános leírás volt, mint, hogy egy ember látható a képen, de volt olyan eset is, amikor még az is megmondta a gép, hogy egy kültéri esküvőn készült a fotó. Arról eddig még nem nyilatkozott a cég, hogy ennek a hibának köze van-e a Facebook saját tesztjéhez, melyben az új Libra nevezetű online fizetőeszközüket próbálják fejleszteni.

A tervek szerint a Facebook már 2020-ra szerette volna alkalmazni az online fizetőeszközt, de az amerikai politikusok szerint átfogó kockázatelemzésre lenne szükség a bevezetés előtt. A tavalyi évben történt adatvédelmi hiba miatt valószínűleg nem akarja megkockáztatni a cég, hogy még egyszer perre vigyék, így a Facebook szóvivője úgy fogalmazott, hogy együtt fognak működni a hatósággal és igyekeznek a pénzügyi bizottság minden kérdésére választ adni.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá