Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

Így teljesített az Amgen ebben a negyedévben

By 2019.11.05. július 2nd, 2020 No Comments
Az Amgen Inc. kedden tette nyilvánossá negyedéves beszámolóját, melyben úgy nyilatkoztak, hogy a régebbi gyógyszereinek forgalmazása 3%-kal csökkent a harmadik negyedévben, ám az új BIO termékük értékesítés erős volt, és a negyedéves eredmények meghaladták a Wall Street becsléseit.

A biotechnológiai vállalat, amely tavaly elindította az Aimovig migrén gyógyszert, szintén kijelentette, hogy befejezi az egyéb idegtudományi gyógyszerek kifejlesztésére irányuló programjait. Az amerikai Amgen gyógyszerkészítő vállalat a harmadik negyedévben kiigazított, részvényenkénti 3,66 dolláros nyereségre tett szert, mely az analitikusok becsléseit 13 centtel haladta meg. A részvények visszavásárlása 7%-kal csökkentette az Amgen részvények számát az egy évvel korábbi értékhez képest. Az Amgen termékek értékesítése 173 millió dollárra növekedett az előző negyedév 82 millió dollárjáról.

Az Amgen részvényeinek értéke a héten 5,16%-kal növekedett a New-Yorki tőzsdén, miután kiváló negyedéves számok jelentek meg és a vállalat saját bevallása szerint 22,9 milliárd és 23 milliárd dollár közötti bevételt vár 2019-ben.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá