A hetedik héten több tényezõ is támogatta a rallyt, amely során a dollár 1,37 közelébe tudott gyengülni az euróval szemben. Közben a részvénypiacok fontos szintek fölé tudtak kerülni és a korrekció után minden készen állhat a pozitív folytatásra. Egyrészt az amerikai fiskális politika került pozitív fókuszba, amikor a képviselõház megszavazta az adósságplafon feltételek nélküli megemelését. Így 2015. március 15-ig biztosították az amerikai adósság finanszírozását. Másrészt a monetáris politika esetleges változásai miatt az egész világ Janet Yellenre figyelt, mivel az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed elnöknõje elõször beszélt az amerikai képviselõházban. Megnyugtatta a kedélyeket, hogy az elnöknõ Ben Bernanke politikájának folytatásáról beszélt. Harmadrészt pedig rendkívül fontos, hogy a kínai gazdaság növekedési üteme támogatni tudja a világgazdaságot.

Technikai oldal

Mi történt? A dollár korrekciója megállt és a trendnek megfelelõen felfelé vette az irányt.  A tavaly karácsonyi ünnepek alatt még éves csúcsra, 1,38 fölé futott a kurzus, amely aztán túlvett állapotba került és visszatértek a medvék. Ahogyan már többször írtuk, az árfolyam tavaly õsszel felfelé tört ki a több mint egy éve formálódó háromszög formációból, amely rendkívül kecsegtetõ az EUR/USD vételekben érdekelt befektetõk számára. Komoly esélye van, hogy az évek óta tartó csökkenõ trend megtörik és megfordul. A vizsgált idõszakban a januári letörési kísérlet kudarcba fulladt a bikák gyõzelmével. Az árfolyam a zölddel jelölt emelkedõ trendvonal fölött konszolidálódott. A visszateszt azonban a 38,2%-os (1,35) Fibonacci szint alá nyomta a jegyzéseket és viszonylag közel helyezkedett el a 200 napos mozgóátlag vonala.

Mi várható? A technikai indikátorok most sem adnak egymást megerõsítõ jelzéseket az irány tekintetében. Az 50 és 200 napos mozgóátlag vonala fölött az emelkedés valószínûbb. A 38,2%-os (1,35) Fibonacci szint egyelõre megtartotta a jegyzéseket, erre késõbb is jelentõs valószínûség mutatkozhat. Akkor aggódhatnak a vételekben érdekelt befektetõk, ha a 200 napos mozgóátlag (1,33 környékén) leszakad, mert akkor újra 1,30-as vagy 1,29-es árfolyamot láthatunk. A bikák dominanciája esetén az árfolyam képes lehet 1,37 fölött konszolidálódni, amely akár rövidtávon bekövetkezhet. Mivel az árfolyam járt 1,38 fölött tavaly decemberben, annak átszakítása esetén jelentõsebb vételi hullám során 1,40 következhet, amelynek áttörése következtében beszélhetnénk kitörési kísérletrõl, majd hosszú távú trendfordulóról.

Fundamentális oldal

Összefoglalás:

Januárban 75 milliárd dollárról 65 milliárdra süllyedt a Fed kötvényvásárlás havi keretösszege. A szigorodó amerikai monetáris politika és ezáltal alacsonyabb likviditási helyzet miatt elbizonytalanodtak a befektetõk.  Február elsõ hetében a kedvezõtlen munkaerõpiaci adatok visszahozták a vevõket a piacra, mivel a spekulánsok várakozásai alapján a rosszabb foglalkoztatási helyzettel párhuzamosan a Fed szigora enyhülhet. Ennek megfelelõen az EUR/USD árfolyam felfelé pattant 1,35-rõl és a részvényindexek is felfelé indultak.

A hetedik héten több tényezõ is támogatta a rallyt, amely során a dollár 1,37 közelébe tudott gyengülni az euróval szemben. Közben a részvénypiacok fontos szintek fölé tudtak kerülni és a korrekció után minden készen állhat a pozitív folytatásra. Egyrészt az amerikai fiskális politika került pozitív fókuszba, amikor a képviselõház megszavazta az adósságplafon feltételek nélküli megemelését. Így 2015. március 15-ig biztosították az amerikai adósság finanszírozását. Másrészt a monetáris politika esetleges változásai miatt az egész világ Janet Yellenre figyelt, mivel az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed elnöknõje elõször beszélt az amerikai képviselõházban. Megnyugtatta a kedélyeket, hogy az elnöknõ Ben Bernanke politikájának folytatásáról beszélt. Harmadrészt pedig rendkívül fontos, hogy a kínai gazdaság növekedési üteme támogatni tudja a világgazdaságot. Ezért kitörõ örömmel fogadták a pénz- és tõkepiaci szereplõk a kirobbanóan teljesítõ kínai külkereskedelmi adatokat, az import és export tekintetében is.


Részletek:

(02.03.) A decemberi 57 pontról 51,3 pontra zuhant az amerikai feldolgozóipari ISM index. Az eurózóna feldolgozóipari ISM index viszont jelentõsen, 52,7 pontról 54 pontra erõsödött. (02.04.) Kevésbé esett vissza a gyáripari rendelésállomány (-1,5% lett -1,8%-os elemzõi konszenzus helyett) az Egyesült Államokban. (02.05.) Az amerikai ADP szerint 175 ezer új állás jött létre a magánszférában, amely majdnem megfelel a 185 ezres várakozásnak. A szolgáltató szektor beszerzési menedzser indexe 53 pontról 54 pontra ugrott az USA-ban. Az eurózóna szolgáltató szektor beszerzési menedzser indexe enyhén nõtt 51,1-rõl 51,6 pontra. Decemberben 1%-al csökkent az eurózóna kiskereskedelme novemberhez képest, az elemzõk növekedést vártak. Az elemzõk szerint a hideg idõjárás játszhatott szerepet a zuhanásban. (02.06.) Az amerikai heti új munkanélküli kérelmek száma 348 ezerrõl 331 ezerre csökkent. Decemberben 0,5%-al visszaestek a gyáripari rendelések Németországban, de éves alapon így is 6%-os volt a bõvülés üteme. Az EKB nem változtatott a monetáris feltételeken. (02.07.) A német ipari termelés 0,6%-al visszaesett decemberben, az elemzõk növekedést vártak. Januárban az elemzõi várakozásnál (185 ezer) jóval kevesebb, 113 ezer új munkahely jött létre az USA-ban, miközben a munkanélküliségi ráta 6,7%-ról 6,6%-ra süllyedt. (12.11.) Az amerikai képviselõház megszavazta az adósságplafon feltételek nélküli megemelését, így 2015. március 15-ig biztosították az amerikai adósság finanszírozását. Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed elõször beszélt az amerikai képviselõházban, az elnöknõ Ben Bernanke politikájának folytatásáról beszélt. (12.12.) James Bullard, a St. Louis-i Fed vezetõje kedvezõen vélekedett az amerikai gazdaságról, amelyet kedvezõen fogadott a piac. (02.13.) Olasz belpolitikai válság is fenyegethet, mivel az olasz kormányfõ, Enrico Letta bejelentette, hogy következõ napon lemond. Az amerikai kiskereskedelmi forgalom a várt stagnálás helyett 0,4%-al visszaesett. Nõtt az amerikai heti új munkanélküli kérelmek száma. (02.14.) Az amerikai ipari termelés valószínûleg a hideg miatt enyhén csökkent januárban, míg az elemzõk emelkedést vártak. A Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexe 81,2 ponton stagnált februárban. Az eurózóna (+0,3) és az Európai Unió (+0,4%) negyedik negyedéves növekedése is meghaladta a várakozásokat.

Szólj hozzá