Az Nvidia továbbra is erős teljesítményt mutat

Az Nvidia rekordnak számító 7,64 milliárd dolláros negyedik negyedéves bevételt jelentett be tavaly, csaknem 3 milliárd dolláros tiszta profittal. 2023 január végén végződő negyedik negyedévre a bevétel 6,05 milliárd dolláros értéken alakult, ami 21 százalékos csökkenés az előző hasonló időszakhoz képest, és ebből mindössze 1,4 milliárd dollár volt a profit. Ez 53 százalékkal kevesebb, mint a korábbi időszakban. A visszaesés ellenére a riválisokhoz képest az Nvidia továbbra is erősebb eredményt tudott felmutatni. 

Az Nvidia részvényárfolyama a héten 3,87%-ot esett, míg az elmúlt három hónap alatt 35,08%-ot emelkedett. A mesterséges intelligencia és a felhőalapú számítástechnika gyorsuló elterjedése feldobhatja a jövőbeli eredményeket.

Az elmúlt két évtizedben az Nvidia részvényei összesen több mint 24000%-os, azaz 31,6%-os éves szintű hozamot értek el. Ha tehát 20 évvel ezelőtt 1000 dollárt fektetett volna be az Nvidia részvényeibe, ma már több mint 241.000 dollárt érne.

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

 

Szólj hozzá