Az Amazon.com arra kéri az amerikai szabályozókat, hogy blokkolják a New York-i Állami Közös Nyugdíjalap részvényesi javaslatát, amely felkérte a társaságot, hogy végezzen ellenőrzést a rasszizmus és a sokszínűség kérdésében a vállalaton belül.

A hivatalos bejegyzés alapján az Alap felszólította a világ legnagyobb online kiskereskedőjét, hogy értékelje annak hatását az állampolgári jogokra, a faji kérdésekre, a sokszínűségre és az integrációra. Szakértők szerint viszont az Amazon több figyelmet fordít már munkavállalóira. Az alap a vállalat fekete munkavállalóinak állítólagos megkülönböztetésére, alacsony bérezésre és veszélyes munkakörülményeknek való kitettségükre hivatkozott. Továbbá az Amazon-nak még mindig számolni kell a Covid-19-del is, valamint a kisebbségi környéken található elosztó létesítmények légszennyezésével.

Az Amazon részvényárfolyama 3206,2 dolláron, azaz 2,61%-os korrekcióval zárult ezen a héten. Az Amazon.com hatalmas haszonélvezője az online vásárlásnak. Ezenkívül mind a felhőalapú számítástechnikára való áttérést a világjárvány alatt kiválóan kezelte. Ennek jó eredményeit a társaság már 2020 szeptemberi negyedéves beszámolójában közölte, akkor bevételei 96,1 milliárd dollárt tettek ki, ami 37%-kal több, mint 2019 hasonló időszakában.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá