e-mobilitás

Az Alibaba hatalmas kölcsönökkel támogatja a cégeket

By 2020.02.24. július 3rd, 2020 No Comments
Az Alibaba szóvivője úgy nyilatkozott február 17-én, hogy 2,86 milliárd dollár áll rendelkezésre a leányvállalatának, az Ant Financial’s MYBank-on keresztül kölcsönökben, hogy segítsék a koronavírus által érintett társaságokat.

Ezen túlmenően az Alibaba kedvezményes feltételeket terjeszt ki a Hubei-ben található vállalkozásokra és 1,5 milliárd dolláros hitelt bocsájt ki a régió vállalkozásainak. Ezen cégek számára nulla kamatlábat kínálnak az egyéves kölcsönök első 3 hónapjára, majd a fennmaradó kilenc hónapra 20 százalékos kedvezményt biztosítanak a maradék hitel összegre. A kínai tisztviselők arra ösztönzik a pénzügyi intézményeket, hogy csökkentsék a kamatlábakat és kölcsönöket kínáljanak fel a már említett vállalatoknak. A kínai e-kereskedelem óriás szintén csökkenti a Tmall kereskedők számára a platformdíjakat 2020 első hat hónapjában. A társaság emellett két 200 millió dolláros alapot hoz létre az éttermek, a logisztika cégek és az ellátási láncok cégeinek támogatására.

Az Alibaba harmadik negyedéves árbevétele 38%-os növekedést mutatott év/év alapon 161,5 milliárd jüanra, ami felülmúlta a 159,5 milliárd jüanos konszenzust.

Az egy részvényre jutó tisztított profit 18,2 jüan lett a várt 15,4 jüannal szemben. A havi aktív felhasználók száma 824 millióra nőtt a várt 805 millióval szemben. A felhőalapú szolgáltatásokból származó árbevétel 62%-kal nőtt, ami csak minimális lassulás az előző negyedévekhez képest.

Az Alibaba részvény árfolyama ezen a héten 3,42-ot korrigált, míg az utóbbi egy év alatt 28,74%-ot emelkedett.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá