A Nio nem csökkent árat

A kínai elektromosautó-gyártó cég, a NIO bejelentette, hogy nem kíván csökkenteni elektromos járműveinek árán, annak ellenére, hogy a riválisok sorra követik a Tesla-t az árháborúban. A cég vezérigazgatója szerint a NIO termékei és szolgáltatásai ár-érték arányban kiemelkedőek a piacon. A cég a tervek szerint most az ügyfélszolgálatok kibővítésére fog összpontosítani például akkumulátorcsere- és töltőállomások fejlesztésére. A cseretechnológia továbbra is a cég védjegye, és a jövőben csak bővíteni szeretnék ennek a kínálatát.

A NIO részvényárfolyama a héten 10,09%-ot korrigált. A NIO részvényárfolyamát értékelő elemzők közül néhányan hangot adtak annak, hogy jövője van a NIO vállalatnak. Ezek a China Renaissance, a Mizuho, a Jeffries, a Deutsche Bank és az UBS elemzői. Ezen elemzők többsége vételi vagy tartási besorolást ad a részvényre. Fennáll a lehetőség, hogy a NIO részvényárfolyama 2025-re jól fog teljesíteni, ahogy az elektromos járművek elterjednek. Mint már tudják, számos ország, például Európa, sőt Kína is terveket készített a belső égésű motorral hajtott járművek fokozatos kivonására. A NIO 2025-re tökéletesítheti gyártási folyamatát és kiterjesztheti tevékenységét más országokra is. A Long Forecast szerint a részvény 2025 januárjában körülbelül 55 dolláron fog kereskedni.

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

 

Szólj hozzá