e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

Eljárás a Google-nál

A Google híres a kedvező munkahelyi körülményekről. A vállalat minden dolgozójának ingyenes étkezést biztosít, munkahelyi óvoda működik, beengedik a kutyákat a munkahelyre és törekednek a diverzifikációra. Ennek ellenére a napokban olyan hírek keringenek a vállalat körül, miszerint négy alkalmazottját hamis vádakra hivatkozva távolította el a cégtől. A munkavállalók elmondása szerint a Google megtorlásként szánta ezen leépítést, amiért felemelték hangjukat a vállalat antidemokratikus kormányokkal való együttműködése miatt. A Google szóvivője tagadta a vádakat. Állításuk szerint a dolgozók több alkalommal is megsértették az adatbiztonsági elveket. Egyelőre folyik a nyomozás az ügyben, viszont több alkalmazott is aláírásgyűjtésbe kezdett a Google immorális tevékenységei miatt. A továbbiakban több tiltakozó felvonulást is szerveztek a cég ellen.

A JP Morgan szerint a Google részvényeiben még mindig hatalmas potenciál van. Az Alphabet, vagyis a Google részvényárfolyama ezen a héten 0,2%-ot erősödött.

A BYD európai beruházásai

Kína legnagyobb elektromos autó gyártójának jövőbeli tervei közt szerepel egy globális elektromos busz flotta kialakítása. A hazánkban is megjelentek már a BYD buszai, viszont közel sem olyan elterjedtek, mint például Kínában vagy Amerikában. Európában viszont még csak gyermekcipőben tart az e-busz láz, egészen eddig, a jelek szerint. Ugyanis az eddigi legnagyobb, 259 darabos megrendelés került leadásra a holland kormány által. A Keolis Nederland BV globális tömegközlekedési szolgáltató, 259 darab BYD autóbuszt rendelt meg. A szállítások 2020 nyarától kezdődnek meg. Ezen megrendeléssel így már 1200 busz került eladásra Európában. A BYD Company számára Hollandia egy jó kiindulási pont arra, hogy terjeszkedhessen Európában.

A BYD Company részvénye ezen a héten 2,11%-os emelkedésnek indult.

Az Nvidia jövőbeli tervei

A 3D-s játékvilág kifejlesztése egyszerűsítésére törekszik az Nvidia, jelent meg a napokban egy kutatásból, szerintük ez ugyanolyan fontos, mint a mobiltelefonokkal a képkészítés. Az Nvidia kutatói nemrégiben fejlesztettek ki olyan AI-rendszert, amely képes a teljes 3D-s modell kialakítására bármely 2D-képből. A „DIB-R” elnevezésű AI minden 2D objektumról képet készít és megpróbálja összerakni, hogyan néz ki három dimenzióban. Ez magába foglalja a világítás, a textúra és a mélységek tanulmányozását egy kétdimenziós rajznál. A további fejlesztésekkel a kutatók remélik, hogy kibővítik a DIB-R-t olyan funkciókkal, mellyel szinte egy teljesen új virtuális valóságot képesek majd kialakítani. Egy nap, a csapat reméli, hogy egy ilyen rendszer lehetővé teszi az AI számára, hogy milliszekundumok alatt teljesen magával ragadó 3D-s világokat hozzon létre, csak fényképeket használva.

Az Nvidia részvényei ezen a héten 5,6%-ot emelkedtek.

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A szórakoztatóipar minden területén vezetett a Walt Disney az idei évben

A Walt Disney idén többször is bebizonyította, hogy milyen jó üzleteket kötött, mikor felvásárolt olyan cégeket, mint a Marvel Studios, az Electronic Arts, a Lucasfilm vagy a 20th Century Fox. Az idei évben ezek a stúdiók szinte minden téren meghozták a várt sikert. A mozifilmeket nézve, elmondhatjuk, hogy a Disney lett az első olyan stúdió, ami 10 milliárd dollárt keresett egy évben csak jegyeladásokból. A Bosszúállók: Végjáték önmagában 2,98 milliárd dollárt hozott, az Oroszlánkirály 1,656 milliárdot, a Marvel kapitány pedig 1,130 milliárddal járult hozzá a sikerhez. Az Electronic Arts legújabb videojátéka a Star Wars: Jedi Fallen Order jelenleg az idei év egyik legkelendőbb videójátékai közé tartozik, illetve a Disney+ új sorozata, A Mandalorian is igen nagy sikernek örvend és az IMDB legjobb sorozatai közül a 23. helyen helyezkedik el.

A Walt Disney részvényei ezen a héten 1,08%-ot korrigáltak, míg az elmúlt év alatt 32,85%-ot erősödtek.

A Starbucks-nál jól jött a vezérigazgató váltás

A világ legnagyobb kávéláncának jelenlegi vezetője igen nagy fába vágta a fejszéjét, mikor 2017-ben átvette a céget Howard Schultz-tól. A legtöbb szakértő szerint ekkortájt még igen kétséges volt a Starbucks jövője a kínai és amerikai riválisok miatt, viszont az új CEO, Kevin Johnson jelentős változásainak köszönhetően stabilizálódott a vállalat piaci helyzete. A befektetők eleinte szintén megkérdőjelezték Johnson vezetői képességeit. Amikor Johnson 2017 áprilisában átvette a céget, a lánc 3,4 milliárd dolláros bevétellel rendelkezett. A második negyedévre már a globális nettó árbevétel 6%-kal, 5,3 milliárd dollárra nőtt. Az idei negyedik negyedévben a Starbucks 4,2 millió dolláros belföldi bevételt és 6,7 milliárd dolláros globális bevételt tett ki. A CEO legújabb tervei közé tartozik a legújabb Starbucks app fejlesztése, mely gyorsabb és modernebb szolgáltatást eredményezhetne minden felhasználó számára.

A Starbucks részvényenkénti ára ismét elérte a 79,3 eurót, ezen a héten 1,64%-ot, míg az elmúlt egy hónapban 4,18%-ot menetelt felfelé a részvény ára.

 

Így hat majd az AWS a Novartis stratégiájára

A Novartis partneri szerződést kötött az Amazon-nal, hogy fel tudja használni annak felhőalapú rendszerét. A Novartis az AWS felhőalapú szolgáltatásaival egy vállalati szintű adat- és elemzési platformot épít ki, amely megváltoztatja a gyógyszerek gyártásának és szállításának módját. A Novartis átalakítja a gyógyszergyártási, ellátási lánc- és szállítási műveleteit. A vállalati adat- és elemzési platformok mind átállnak az AWS AI és ML szolgáltatások által biztosított egyedi megoldásokra, amelyek elősegítik a rugalmasság, az innováció és a költséghatékonyság előmozdítását a Novartis globális üzleti folyamatain és rendszerein keresztül. Az együttműködés központi eleme a Novartis „Insight Centers” létrehozása, amelyek valós idejű betekintést biztosítana a gyártási műveletek és az elosztó központok hálózatán keresztül.

A svájci Novartis részvénye 1996 decemberével került a tőzsdére akkor még 22,24 eurós árfolyamon (vagyis az annak megfelelő svájci frankon), ma a vállalat részvényei 80,16 eurót érnek.

A 3M Co. újabb részlegét bocsájtja eladásra

A Bloomberg News hírei alapján a 3M Co. fontolóra veszi egy olyan egység esetleges értékesítését, amely drogalapanyag és gyógyszerszállítási rendszereket készít elő a vállalatnál. A vállalat arról számolt be, hogy a cég gyógyszerszállítási részlegére már sok érdeklődő akadt, árát tekintve az üzlet pedig akár az 1 milliárd dolláros értéket is elérheti. A 3M gyógyszer-szállító üzlete inhalálókat, krémeket és más termékeket készít, amelyek segítenek a betegek gyógyszeres kezelésében. A társaság 1999-ben indította el a részleget. A gyógyszerszállítások értékesítése 300 millió dollár volt a szeptember 30-án zárult kilenc hónapban, ami körülbelül 11 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. A társaság időszakonként eladja azokat a vállalkozásokat, amelyeket már nem tekint létfontosságúnak a jövőbeli működési stratégiájához. Ebben az évben a 3M Company eladta láng- és gázérzékelő üzletét 230 millió dollárért, a katonai páncélos üzletét pedig körülbelül 100 millió dollárért.

A 3M Company cég részvénye ismételten esett 1,45%-ot, a Seeking Alpha szakértői szerint tartani érdemes diverzifikálva a részvényeket.

A McDonald’s Angliában vega barát stratégiába kezd

A hús pogácsát helyettesítő protein pogácsák szinte hónapok alatt robbantak be a piacra. Ezen termékek eleinte csak a vega/vegán fogyasztok számára lettek kifejlesztve, viszont szakértők szerint igen nagy kereslet van rá a húst fogyasztó vásárlók körében is. A McDonald’s bár eleinte teljesen a Beyond Meat (a társaság mely elsőként alkalmazta vegetáriánus pogácsáit) ellen kampányolt, mégis az elmúlt hónapokban igen nagy lépéseket tett ezen innováció bevezetésre. Január 2-tól például minden éttermükbe felkerült a menüre Angliában a McDonald’s saját Veggie Dippers menüje, mely a híres McNuggets menü ’’vegánosított’’ változata. A vállalat statisztikája alapján az elmúlt hónapban 80%-kal nőtt meg a kereslet a protein pogácsás hamburgerek iránt.

Ezenkívül a hatalmas mennyiségű környezetszennyező hulladék keletkezés miatt a McDonald’s összefogott a Ford Motorral. Ugyanis a McDonald’s-ban hatalmas mennyiségű kávébabot használnak kávékészítmények értékesítése miatt. Viszont a kávébab héja veszélyes és környezetszennyező hulladéknak számit, de a Ford autóiparnál rájöttek, hogyha a kávébab héját megfelelő eljárással előkészített műanyaggal összedolgozzák, erős hőálló anyagot kapnak, ami pedig ideális lehet az autók fényszórójához.

A McDonald’s részvényei ezen a héten 0,35%-ot emelkedtek, míg ebben az évben 15,75%-ot emelkedett.

A Stryker jó kezekbe került, állítja több szakértő

Kevin Lobo vezérigazgató működése alatt igen nagy lépésben tudott fejlődni a Stryker. A vállalat az idei évben jelentős beruházásokra tett szert, ideértve a Mako robotikus műtéti platform felvásárlását, mely sok szakértő szerint sorsdöntő szerepet fog játszani a vállalat jövőbeli stratégiáiban. Lobo több mint 50 üzletet felügyelt azóta, hogy 2012 végén felvette a Stryker CEO szerepét. A Stryker legújabb akvizíciója, a holland Wright Medical Group, az eddigi legnagyobb beruházás lett, a maga 5,4 milliárd dolláros árcédulájával. A vállalat viszont még mindig a Mako sikerét várja, melyből ebben az évben 130 robotot értékesítettek. Az elemzők viszont ennél jóval több értékesítést várnak az elkövetkezendő években, mivel jelenleg nincs versenytársa a gépezetnek a piacon. A vállalat 198,13 USD áron zárta a hetet és jelenleg 372,94 millió részvényt birtokol.

A Stryker részvényei ezen a héten 2,52%-ot korrigáltak, míg egy év alatt 18,24%-ot emelkedtek.

 

Telemédia vagyonkezelt részvénykosár

 

Újabb vizsgálat indulhat az Amazon új befektetése miatt

Az Amazon több milliárd fontnyi befektetése az Egyesült Királyság Deliveroo szállítási vállalkozásába magasabb árakat és alacsonyabb színvonalú szolgáltatásokat eredményezhet az ügyfeleknek, éttermeknek és élelmiszerboltoknak a brit szakértők szerint. A két társaságnak öt nap áll rendelkezésére, hogy terveiket ismertessek a Verseny- és Piacfelügyeleti Hatóság által felvetett aggodalmak kiküszöbölésére, különben egy hat hónapos mélyreható vizsgálattal fognak szembesülni. Az Amazon legjobb lépése az lenne, ha megválna vagy csökkentené részesedését a Deliveroo-ban. A CMA körébe az ügy még idén májusban érkezett, mikor is az Amazon 575 millió dollárért bevásárolta magát a Deliveroo-ba, így 16%-os részesedést szerzett ebben a vállalat részvényeiben. A legtöbben attól tartanak, hogy az Amazon kitúrja a brit ételláncokat a saját piacukról, ezzel monopolhelyzetet kialakítva. Ezzel szemben a német Deliveroo teljesen független maradt az Amazon-tól, viszont az értéke annak is 26,67%-ot emelkedett az elmúlt héten.

Az Amazon vállalat részvényei ezen a héten 0,33%-ot, míg ebben az évben 23,52%-ot erősödtek.

Az Apple vállaltnál azon gondolkodnak, milyen stratégiával újuljanak meg

Az idei évben igen erősen küzd a vállalat, hogy újra stabilizálódjon a piacon. Az Apple új termékeinek teljesítménye a piacon alulmúlta, mind a vállalat, mind a szakértők elvárásait, köszönhetően a rengeteg olyan újításnak, melyek nemigen voltak vásárlóbarátiak. Ennek még szerves része volt a régebbi IPhone készülékek szándékos „szabotálása”, illetve a felhasználók adatainak nem megfelelő kezelése. A szakértők szerint a jövőben két új újítása lesz a cégnek, mellyel visszanyerheti piaci dominanciáját. Az 5G és az új Apple Watch. Az Apple 20 millió 5G-es telefont fog szállítani a 2020-ban, miután a cég első 5G-kompatibilis készüléke ősszel bevezetésre kerül. 2024-re szeretné a vállalat, hogy telefonjaik 70%-a kompatibilis legyen az 5G-vel. Az újgenerációs Apple Watch pedig a tervek szerint olcsóbban fog kikerülni a piacra, mint az eddigi okos órák. A legtöbb szakértő szerint ár-érték arányban ez lesz az eddigi legjobb okosóra szériája a vállalatnak.

Ráadásul a júniusban elkészített Mac Pro-t a vállalat még csak most kezdte el értékesíteni. Az ára viszont igen borsos lett, hiszen Magyarországon, a legolcsóbb helyen is eléri a 2 millió 250 ezer forintot. A felszereltsége miatt a legerősebb és legkorszerűbb gépnek mondják, de a vállalat elég sokat költött a fejlesztésre és több szakértő szerint viszont későn kezdte el azt forgalmazni. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a legújabb Mac Pro-t nem az átlagfelhasználóknak szánták, hanem azoknak, akik kreatív tudásuk miatt újításokon dolgoznak, illetve a grafikusoknak, videósoknak szánják, akik ki is tudják használni a durva specifikációkat, amit az Apple biztosít számukra.

Az Apple vállalat részvényei 2018 december 30-án érték el mélypontjukat 125 euróval, mára viszont a cég részvénye 24,2 eurón áll.

A Microsoft ismét terjeszkedik

A Microsoft nyilvánosságra hozta egy új felhőalapú adatközpont-régió Katarban történő létrehozásának terveit, hogy kibővítse a Microsoft globális felhő-infrastruktúráját és felhő alapú szolgáltatásait. A legtöbb technikai óriás, mint a Microsoft vagy az Amazon már bőven megtapasztalta, hogy a felhőalapú rendszerek piaca sorsdöntő lesz a jövőre nézve. Az Amazon AWS a cloud-market csaknem 49%-át birtokolja, míg a Microsoft Azure alig 16%-kal rendelkezik. A vállalat az utóbbi hónapokban sokkal több figyelmet fordít erre a piacra és megkezdte a terjeszkedését, hogy fel tudja venni a versenyt az Amazon-nal. Ezt bizonyítja a cég legújabb bejelentése, miszerint Katar területén a Microsoft felhő infrastruktúrája szám szerint előreláthatóan 55 felhőrégióval fog növekedni a jövő évben. A Microsoft Azure mellett majd az Office 365-et, a Dynamics 365-et és a Power Platformot is bevezeti a vállalat a régiókban. „Az új Microsoft felhő régió példátlan lehetőséget kínál a katari kormányok és vállalkozások számára, hogy digitálisan is el tudják kezdeni a fejlődést”-nyilatkozta Jean-Philippe Courtois, a Microsoft alelnöke. Ráadásként pont a napokban derült ki, hogy a Microsoft vállalat lecserélné az Office és a Windows szoftver ikonját. Az új ikonokat egy, az eddigieknél gazdagabb színvilág fogja jellemezni, az egyes piktogramok pedig jellemzően ugyanannak az alapszínnek több különböző árnyalatát is használják. Ezen kívül az eddigi laposabb ikonok helyett az újak visszanyerik térbeliségük egy részét.

A Microsoft részvényei ezen a héten 1,65%-ot, míg ebben az évben 56,30%-ot emelkedett. A Microsoft részvénye önállóan is kiváló választás ugyanis negyedévente stabil 0,46 eurós osztalékot fizet részvényenként.

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A United Health Group egészségbiztosító újabb beruházásra készül

Az UnitedHealth Group Optum osztálya mintegy 300 millió dollárt fizet egy michigan-i székhelyű speciális gyógyszertár-társaság megszerzése érdekében, amely infúziós szolgáltatásokat nyújt a betegek számára. A hétfőn bejelentett üzlet részeként a UnitedHealth szintén átvállalja a Diplomat Pharmacy vállalat adósságát, amely elemzők szerint mintegy 540 millió dollárra becsülhető. A részvényenkénti 4 dolláros vételár megközelítőleg 30%-kal alacsonyabb a Diplomat piaci értékénél. Az elemzők szerint a Diplomat igen sikeresen teljesített az infúziós szolgáltatások piacán, ám nehézségekbe ütközött a gyógyszer-haszonkezelő (PBM) üzlet kialakításában. A cég 1975-ben alakult, és mintegy 2200 embert foglalkoztat. A társaság 50 államban működik, és tavaly 918.000 recept adott ki, éves bevétele 5,5 milliárd dollár volt. A Diplomat tavaly viszont 302 millió dollár nettó veszteséget ért el, részben az ügyfelek vesztesége miatt a PBM-üzletágban. A Diplomat részvényei csaknem 32%-kal estek az idei évben.

A UnitedHealth Group részvényei ebben az évben 18,7%-ot erősödtek, míg a héten 0,85%-t meneteltek felfelé.

 

A Johnson&Johnson már nem szeretne hallani hibáiról

Az idei év igen változatos volt a Johnson&Johnson számára. A sokak szerint rákot és egyéb daganatot okozó babahintőporuk körül még nem nagyon akar elmúlni a felhajtás annak ellenére, hogy több teszten is kimutatták annak megfelelősségét. A napokban a Johnson&Johnson vezérigazgatója, Alex Gorsky elutasította a megjelenést egy kedden megrendezésre kerülő amerikai kongresszusi meghallgatáson, amely a társaság babaápolási terméke lett volna újabb vizsgálat alatt. A vállalat több szakértő szerint szeretne új fejezetet nyitni történelmében, mivel egy teljesen új projektbe kezdtek, melynek központjában egy igen súlyos betegség, a krónikus limfocita leukémia áll. Ez a vérrel és a csontvelővel társult rák egyik formája. Az erre kialakított gyógyszerek piac igen jelentősen megnőtt, mivel ebben az évben 61.780 új leukémiás eset fordult elő. A Johnson&Johnson terápiás területen legkeresettebb gyógyszere az Imbruvica, amelynek forgalma 2018-ban 2,6 milliárd dollár volt. A vállalat szeretné a babaápolási készítményeit újra a piac élén tudni, így megkezdené annak fejlesztését a jövő évben. Tudni kell azt, hogy az oklahomai bíróság eredetileg Thad Balkman bíró vezetésével augusztus végén 572 millió dolláros büntetést rendelt el, melyet nemrég 465 millió dollárra mérsékelt, de mégis a Johnson&Johnson pénteken megfellebbezte az ítéletet, miszerint a cég már bemutatta, hogy nem tartalmaztak káros azbeszt tartalmat a babahintőporok. A fellebbezés hírére 3%-kal emelkedtek a vállalat részvényei.

A Johnson&Johnson részvényei ebben a hónapban 5,70%-ot erősödtek, míg ezen a héten 1,08%-ot estek a vállalat részvényei.

Novo-Nordisk céljai

A Novo-Nordisk, a világ legnagyobb inzulingyártója szokatlan feladatot vállalt fel: A cukorbetegségre és az elhízásra szánt termékek piacának vezetőjévé szeretne válni. Szerdán felvázolta, hogy hogyan fogja ezt megtenni és hogyan tervezi mérni előrehaladását az úton. A terv központjában két új termékük áll, a vadonatúj szájon át bevehető Rybelsus és a hetente injektálható Ozempic. „Úgy gondoljuk, hogy a folyamatos innovációba történő befektetéssel megszerezhetjük ezt a piacot”- nyilatkozott Lars Fruergaard Jørgensen vezérigazgató. Amikor Jørgensen három évvel ezelőtt átvette a Novo-Nordisk vállalat irányítását, úgy döntött, hogy megváltoztatja a társaság fókuszát és kultúráját a piaci részesedés visszaszerzése érdekében, és emeli az „innovációs sávot”, amely több kockázat vállalását jelentette.

A héten a vállalat 225 millió dollárt fektetett be egy új kutatásba, mely központjában a máj betegségekre kialakított alkoholmentes gyógyszere vizsgálata áll.

A Novo-Nordisk részvények ezen a héten 0,39%-ot korrigáltak, míg az elmúlt évben 29,93%-ot tudtak emelkedni.

 

Global High Yield Bonds vagyonkezelt kötvénykosár

 

A Teva Oroszország felé terjeszkedne

Az izraeli gyógyszergyártó óriás a Teva Pharmaceutical Industries az elkövetkező években jelentős üzleti diverzifikációt tervez és új értékesítési piacokra terjeszkedik, Kåre Schultz a cég vezérigazgatója tett nyilatkozata szerint. Schultz elmondta az orosz Vedomosti online újságban készített interjúban, hogy különös figyelmet kell fordítani nemzetközi jelenlétének további erősítésére, amely az Oroszország, Latin-Amerika és Kína piacán való jelenléte növekedésével fog történni. Jelenleg a vállalat átlagos éves növekedési rátája ezeken a piacokon 4–6%-ra becsülhető, azonban a tervek részeként a következő években a most megjelent adatokhoz képest további növekedésére számítanak. Ezekben a régiókban a vállalat egyre nagyobb figyelmet fordít az oroszországi további terjeszkedéseire. Jelenleg ezen országokban a Teva már rövidtávon a generikus gyógyszerek vezető szállítójának számít. Ezen kívül a Teva vezetősége bejelentette, hogy az indiai Sun Pharmaceutical Industries Ltd.-vel együtt az elmúlt hat hónapban tárgyalásokat folytatott az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával a régóta működő monopóliumellenes kampány miatt. Mert szerintük Amerikában az árrögzítés eléggé elharapózódott. A Teva kész arra, hogy az Amerikai Minisztériumokkal együttműködjön az élhetőbb gyógyszerárak miatt.

 A Consus Real Estate első 9 hónapjának eredménye

A Consus Real Estate AG a Németország kilenc legfontosabb városának vezető ingatlanfejlesztője, a héten közzétette 2019 első kilenc hónapjának eredményeit. Ezalatt az időszak alatt a Consus teljes bevétele 525 millió euró volt, a teljes output pedig körülbelül 609 millió euró volt. A bevételek nagy része az előzetes értékesítés és az ingatlanprojektek fejlesztésének kombinációjából származik. Az EBITDA (a vállalati teljesítmény) 2019. szeptember 30-án elérték a 285 millió eurót, ami 54%-os növekedést jelent a tavalyi év ezen időszakához képest. A lipcsei eladásokhoz igazítva a teljes fejlesztési volumen 2019. június 30-i 10 milliárd euróról 10,3 milliárd euróra nőtt, 2,2 millió m² fejlesztés alatt álló összterülettel és 67 új fejlesztési projekttel.

 

Egyedi Kötvények

 

A T-Mobile USA 5 éven keresztül stabil 5,35%-os kamatot fizet kötvényei után

A vállalat az USA harmadik legnagyobb mobiltelefon szolgáltatója. A vállalatot 2001-ben alapították a VoiceStream néven, a Deutsche Telekom leányvállalata megvásárlásával Amerikában. A Konszern vezeték nélküli hang- és adatkommunikációs szolgáltatásokat kínál és körülbelül 61 millió embert tartozik szerződéses ügyfelei közé. A vállalat az Apple, az LG Electronics és a Samsung okos telefonjait, táblagépeit és tartozékait is forgalmazza körülbelül 8000 üzletében. T-Mobile USA, Inc., rövidítve a T-Mobile, az USA vezeték nélküli hálózat egyik üzemeltetője.

A vállaltatnak többségi részvényese a Deutsche Telekom. Székhelye a washingtoni a seattle-i Bellevue-ban található, a vállalatnál elmondhatjuk, hogy már 2012 harmadik negyedévének végén 84,2 millió ügyféllel rendelkezett. A T-Mobile USA vezeték nélküli hang- és adatátviteli szolgáltatásokat nyújt az Egyesült Államokban. De ugyanígy szolgáltat Puerto Rico-ban és az Egyesült Államok Virgin-szigetein is.

A T-Mobile USA 2013-ban került nyilvános tőzsdére a NASDAQ 100 tagjai közé. Jelenleg a vállalat mobil virtuális hálózat üzemeltetője számára host hálózatként is szolgál. A társaság éves bevétele meghaladja a 40 milliárd dollárt is. 2015-ben a Consumer Reports a T-Mobile USA-t az első számú amerikai vezeték nélküli szolgáltatónak nevezte.

A T-Mobile USA gyökerei a VoiceStream Wireless PCS 1994-es megalapításával vezethetők vissza, mint a Western Wireless Corporation leányvállalata. A Western Wireless anyavállalattól 1999. május 3-án történt leválasztása után a VoiceStream Wireless-t a Deutsche Telekom AG 2001-ben megvásárolta 35 milliárd dollárért. Majd 2002. júliusában T-Mobile USA, Inc-nek nevezte el. 2013-ban a német T-Mobile és a Metro PCS előkészítette a két társaság egyesülését, amely T-Mobile USA néven kezdte meg kereskedelmét. 2013-2014. év igencsak nehézkes esztendő volt a vállalatnak beruházásai miatt, abban a két évben több kötvényt is kibocsájtott. 2014-ben bocsájtotta ki a kötvényt 1 milliárd 700 millió dollár értékben 6,375%-os dolláros kamatra. A kötvények jelenleg is megvásárolhatók a másodlagos piacon, ugyanis 2025-s lejáratúak.

  1. február 26-án a T-Mobile USA bejelentette, hogy 2018 végéig 30 városba szállítja az 5G-t, a kompatibilis készülékei pedig 2019. elején elkészülnek. A vállalat be is tartotta ezt. Azt is kijelentették, hogy az 5G-hálózatuk képes lesz egyidejűleg működni a 4G LTE-hálózatával és gyorsabb sebesség és szélesebb tartomány várható. 2018. június 25-én a T-Mobile USA és a Nokia befejezte első kétirányú 5G NR átvitelét 28 GHz-es frekvencián, amely megfelel a 3GPP 5G New Radio (NR) szabványoknak, nagy lépést mutatva egy országos 5G hálózat kiépítésében.

Jelenleg a T-Mobile USA kötvények éves szinten 2025 szeptember végéig 5,375%-ot fizetnek a befektetőknek, ezen kötvény akár 4000 USD kifizetése után megvásárolható.

A GoodYear Tire kötvénye már csak egy évre 4,82%-ot fizet dollárban

A Goodyear Tire&Rubber széles felhasználási spektrumra fejleszt, gyárt és kínál gumiabroncsokat. Ezen kívül gumi, ill. gumival kapcsolatos kemikáliák gyártását és értékesítését, valamint gépjármű szolgáltatásokat is végez. A Goodyear teherautó, nehézgép és repülőgép abroncsok újra futózásával is foglalkozik. Szolgáltatásait globálisan kínálja.

A Goodyear céget Frank A. Seiberling alapította 1898-ban. Az első székhelye East Akronban volt. Akkoriban a cégnél elsősorban lópatkó-alátéteket, konzerválásokhoz használt tömítőgyűrűket, kerékpár- és lovas kocsi abroncsokat és gumiból készült pókerzsetonokat gyártottak. 1904-ben találták fel a felszerelhető gumiabroncsot, amit később le is gyártottak. 1908-ban már a Ford típusú autókra gyártotta a gumiabroncsot, majd 1921-ben terepjárókra tervez gumit, amit Rut-Proof Tyre guminak nevezett el. 1934-ben a GoodYear bemutatta a Lifeguard, azaz „életmentő” gumit, ami durrdefekt esetén is az úton tartja az autót. A második világháború során a megrendelések száma jelentősen megnőtt, ugyanis rengeteg gumi kellett ahhoz, hogy mentőmellény, mentőcsónak és gumiabroncs készülhessen az amerikai katonáknak.

1963-ban már elmondhatta a vállalat, hogy 1 milliárd gumiabroncsot gyártott le. 1988-ban a Goodyear elkészítette az első aszimmetrikus mintázatú repülőgép-gumiabroncsát az amerikai légierő F-15-ös vadászrepülőgépeihez. 1997-re a Goodyear a Forma 1 legnagyobb gumigyártójává vált. 350 alkalommal hozta el a trófeát, ezt azóta sem tudta senki túlszárnyalni. 1998-ban vonult ki a Formula 1-ből. 2003-2004-ben a Goodyear már a Nascar bajnokságokat nyeri sorban el. 2009-ben viszont a Goodyear együtt dolgozik a NASA-val egy olyan gumiabroncs gyártásán, ami a Holdon is alkalmazható.

2014-ben a Goodyear-nak pénzre volt szüksége, amiért 8,75%-os dolláralapú kötvényeket bocsájtott ki. Ezek a kötvények 2020. augusztus 15-én járnak le. Még mindig vásárolhatóak a másodlagos piacon. Rövid időszakra, ugyan de a cég 4,166%-os USD kamatot fizet a befektetőinek. Jelenleg a Goodyear jelenléte Indiában 90 éves. 2010/2011-ben Indiában a Goodyear megkapta a Superbrands díjat.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá