Hírlevelek

7. heti gyorsjelentés

By 2014.02.16. No Comments

A forint ezen a héten is gyengélkedõ üzemmódban mûködött, gyógyír kizárólag a GDP-s adat lehet, aminek hatására 309 alá menekült a kurzus. A magyar piac nem volt a helyzet magaslatán. Amerikában „nemvárt” egyetértésben 2015.03.15-ig megszavazták az adósságplafon emelését, illetve Janet Yellen elõször beszélve biztosított mindenkit Bernanke – leköszönõ FED elnök – politikájának folytatásáról. Így újból gyengülni indult a dollár és beindultak az indexek, és a szigor is lassúlni látszik, mert nem nagyon javulnak azok a fránya számok! Az EU is robbantott, hiszen a számok várakozáson felül teljesültek. Úgy, ahogy a kínai export és import is bõvült 10%-ot!!! Az arany újra a magaslatok irányába indult és 1320-ig!!!! meg sem állt, az ezüst pedig 21,5 dollárnál pihent meg a hét végére.

 

Miután ismét 310 fölé lökték a hazai fizetõeszközt az euróval szemben, halovány reménysugarak szikráztak a magyar gazdaságra. Pénteken kürtölték világgá a tavalyi negyedik negyedéves GDP számokat. A 2,7 százalékos növekedési ütem nem rossz, az idei várakozások is szép, akár két százalék feletti teljesítménnyel kecsegtetnek. A kedvezõ hírekre a medvék visszarántották az EUF/HUF devizapárt 309 alá. A Bux index enyhe emelkedéssel, 18249-en zárta a hetet. Sajnos a Mol folytatta csúnya menetét 14000 alatt, az OTP papírok múlt héthez hasonló szinten, 4210 forintocskán zártak. Vajon véget ért a Ricsi tündöklése? Megint csépelték a Richtert, miután egy híján 4000 pontra került a gyógyszercég kurzusa. Tovább dübörög a devizahiteles kálvária. Az Alkotmánybíróság és az Európai Bíróság nem döntött devizahiteles témakörben, de az európai testület fõtanácsnoki indítványa alapján a magyar bíróságok vizsgálhatják és módosíthatják a tisztességtelen szerzõdéseket.

Több kedvezõ hír is beindította az amerikai részvények rakétáit. Egyrészt nézzük a költségvetési oldalt. Az amerikai képviselõház megszavazta az adósságplafon feltételek nélküli megemelését, így 2015. március 15-ig biztosították az amerikai adósság finanszírozását. A masszívan épülõ fedezetlen adósság halom árán, de akkor is csilloghat az amcsi álom. Másrészt vessünk egy pillantást a monetáris huncutságokra. Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed elõször beszélt az amerikai képviselõházban és Ben Bernanke politikájának folytatásáról beszélt. Köszönjük szépen! Dollárból ki, értékpapírba be! Szárnyaltak az amerikai indexek, így az S&P 500 (18139) és a Dow Jones index (16154) felfelé vették az irányt. Az EUR/USD 1,37 közelébe repült. A gyengécske számok miatt is lassíthat szigorán a Fed. A kiskereskedelem és ipari termelés csökkent és a heti új munkanélküli kérelmek száma is emelkedett. A Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi index pedig stagnált.

Robbantottak az európai részvénypiacok is! A német tõzsdeindex 9662 euróig, a Eurostoxx 50 index 3119 pontig száguldott. Jó hír, hogy az eurózóna és az Európai Unió negyedik negyedéves növekedése is meghaladta a várakozásokat. Olasz belpolitikai válság még okozhat fejfájást a befektetõknek, mivel az olasz kormányfõ, Enrico Letta lemondott.

Pozitív meglepetés volt, hogy a kínai export és import is 10% körül bõvült. A japán nagytermelõi árak emelkedése is kedvezõen hatott. Az USD/JPY (101,80) tovább oldalazott, a tokiói Nikkei index (14313) csökkent. A Hang Seng (22298) gyengült és a Shanghai Composite (2116) feljebb került.

A dollár gyengülése és a kockázati étvágy növekedése támogatták a nyersanyagokat. Az arany unciája 1320 dollárra ugrott. A Brent ára hordónként 109,1 dollár, a WTI Crude hordónként 100,3 dollár.

Szólj hozzá