Hírlevelek

31.heti gyorsjelentés- Az Apple lehet a világ legnagyobb cége

By 2018.08.06. július 2nd, 2020 No Comments

A forróságot nem lehetett máshogy kibírni csak a légkondicionált tárgyalóban. Tárgyalásaim nagy része itt zajlott a héten, aminek ezért örültem. Még a hét elején vidékre kellett utaznom, mivel ott volt egy lebeszélt találkozó Gergővel. Gergő Kiskunfélegyházán élt és már kb. 5 éve az ügyfelem. Még 2013-ban kötvényeket és kötvényalapokat vásárolt és most kíváncsi a befektetései alakulására. Ezenkívül Gergő szeretne befektetni, mert a munkahelye (gyógyszergyártó és forgalmazó cég) 2,7 milliós jutalmat utalt neki. A tárgyalás előtt volt időm még bemenni az irodába is. Itt átolvastam az aznapi híreket, így láttam, hogy nagyon pozitív számok jelentek meg a Reckitt Benckiser háza tájékán. Ugyanis a Reckit Benkiser nyeresége 9%-kal nőtt 2018-as év első felében. A Reckit Benkiser cégről tudni kell, hogy két területen tevékenykedik, a csecsemőtáplálás és a jobb teljesítményű fogyasztási termékek, illetve a fürdőszoba felszerelések értékesítésével foglalkozik. A vállalat gyorsjelentéséből kiderült, hogy a cég bevétele az idén 14-15%-kal nőtt, a korábbi 13-14%-os iránymutatással szemben. Gergőnél a tárgyalás egy órát tartott, megtudta, hogy a Pioneer Amundi II. kötvényalapja 28% pluszban, míg 6%-os Bombardier kötvénye is pluszban tartózkodik. A tárgyalás végén Gergő az ismeretei alapján a tőkéjét megosztotta és Nike részvény, illetve Parvest Európai Részvényalap megvásárlást kezdeményezte.

Ezen a héten több telefonom volt, mivel ügyfeleim érdeklődtek az Apple árfolyama felöl, mivel a cég ezen a héten adta ki vállalati gyorsjelentését. Ügyfeleimmel jó hírt tudtam közölni, hiszen felülmúlta a várakozásait a harmadik negyedévben az Apple. Az Apple az okos telefonkészülékek értékesítéséből 30 milliárd dolláros árbevételt ért el, ami relatíve jó számot jelent. Az Apple szolgáltatásokból származó árbevétele viszont kiugróan magas lett, hiszen 31%-kal nőtt az utóbbi negyedévben. Ezenkívül el tudtam mondani az ügyfeleimnek, hogy a héten az Apple kapitalizációs tőkéje első vállalatként elérte az 1.000 milliárd amerikai dollárt. A nagy meleg miatt alig vártam a szombatot, mivel a párommal megbeszéltük, hogy kimegyünk a szigetszentmiklósi oázis strandra fürödni. De a fürdőzés előtt még pénteken volt egy találkozóm Bélával és párjával, Krisztinával. Leendő ügyfeleim még hétfő kértek telefonon időpontot a találkozóra, mivel elmondásuk szerint több tízmillió forintot szeretnének hosszútávon elhelyezni Ausztriában.

Péntek délután az újpesti Kakukk vendéglőben találkoztam Krisztinával és Bélával. Miután rendeltünk egy vaníliás melanget a „negyvenes”pár elmondta, hogy az interneten olvasott utána a cégünknek és úgy gondolták, hogy rajtunk keresztül keresnek megoldást a pénzügyeikre. Ügyfeleimet tájékoztattam a cégünkről és a munkamódszerről, majd kíváncsian vártam, hogy pontosan miről is van szó. Elmondták, hogy több könyvesboltot üzemeltetnek szerte az országban és úgy gondolták, hogy céges nyereségük egy részét kb. 85 millió forintnyi összeget kívánnak befektetni dollárban. Elmondták, hogy ezt az összeget gyógyászati, egészségüggyel kapcsolatos szektorba és ruházati, illetve gépgyártással kapcsolatos cégek részvényeibe, illetve kötvényeibe fektetnék be. Ügyfeleim öt éves, kamatadó mentes befektetésre, Tartós Befektetési Számlán helyeznék el a pénzüket. A konstruktív konzultáció során kiderült, hogy magas kockázattűrő képességgel rendelkeznek, hiszen a 33%-os veszteségtől sem rettenek meg. Béla, miután rátértünk a Bank fókuszkönyvére, érdeklődést mutatott a múlt heti gazdasági adatok felől.

Tájékoztatásul közöltem velük, hogy Amerikában 0,75%-ot erősödött a „zöldhasú” az euróval szemben, a hétvégére 1,156 ponton zárt az euró-dollár kurzus. Ez a hét is a gyorsjelentések hete volt, igaz jóval kevesebb vállalatnak az eredményét láthattunk, mint a múlt héten. Kitűnő hete és negyedéve volt a Tesla vállalatnak, miután kiváló negyedéves számokat közölt. Kiderült, hogy az elektromos autógyártó teljes bevétele 4 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 2,77 milliárd dollárhoz képest. A negyedéves jelentés előtt a Tesla vezetője Elon Musk meglepte a piacot, mivel bejelentette, hogy 5 milliárd dolláros beruházást tervez Kínában. A bejelentést a befektetők vásárlással honorálták, így 17,6%-os nyereséggel zárta a hetet a Tesla. A befektetőket meglephette a hír, de a General Motors már nem teszi közzé a számait, de belső források szerint 3,3%-kal esett az értékesítése. Folytatódott a héten a már múlt héten megkezdődött korrekció a Boeing-nél. A hétvégére 2,6%-ot esett a Boeing árfolyama. A héten láthattuk, hogy a várakozásainál alacsonyabb eredményt közölt az Exxon Mobil, de a Chevron is veszített az értékéből a részvény visszavásárlási programja miatt. A The Guardian jelentéséből ezen a héten azt is megismertük, hogy a Mastercard szeretne az éllovasa lenni a következő Kanadai Befektetői Konferenciának. Ezen a héten nemcsak a gyorsjelentéstől volt hangos s ajtó, hanem a FED is most tartott kamatdöntő ülést. Elhangzott, hogy most nem módosítják az irányadó kamatrátát. Viszont az értékelés a vártnál szigorúbb volt, így a 2019-es emelések esélye kissé erősödött is. A Nyíltpiaci Bizottság elmondta, hogy egyre több az esélye a szeptemberi és decemberi kamatemelésnek, ami szerint az év végén már 2,5% is lehet az Amerikai Jegybank alapkamata. Ezen a héten ismertük meg, hogy az amerikai olajtartalék adatok várakozásokat felülmúló méretű növekedést mutattak, illetve csökkent annak az esélye, hogy Venezuela egyáltalán nem profitál az olajháborúból. A kőolaj ára kismértékben gyengült, miután a Kongói Köztársaság is az OPEC tagjává vált, illetve azért mert júniusban a tagországok megállapodtak a korábbi kitermelési korlát emeléséről. A hétvégét a gyengébb minőségű WTI 68,66 dolláron, míg a jobb minőségű Brent 2% mínuszban, 73,40 dolláron zárt. Donald Trump ezen a héten folytatta megkezdett munkáját, ugyanis újabb 200 milliárd dollárnyi kínai árura 25%-os importvámot jelentett be. A 200 milliárd dollárnyi kínai árura kivetett amerikai vám eredetileg 10 százalékos volt, azonban a hét második felében Trump kijelentette, hogy a vámkulcsot 25 százalékra kellene emelni. Trump célja ezzel az, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse a kínai felet, és egy olyan egyezményt kössenek, amely kompenzálná az USA Kína felé fennálló kereskedelmi deficitjét. A kínai pénzügyminisztérium eközben 60 milliárd dolláros vámmal válaszolt, ami 5 ezer fajta árucikket érinthet, többek között repülőgépet, szójaolajt, füstölt marhahúst, kávét és lisztet.

Európában egy szigorúbb megszorító programnak köszönhetően a Rolls-Royce képes volt nagyobb számokkal számszerűsíteni a bevételi számokat és csökkenteni a kiadásokat, így hétvégére 9,7%-kal növelte a részvényei árfolyamát. A héten az is kiderült, hogy Sergio Marchionne halála miatt új vezetőt neveztek ki a Ferrari élére, Louis Camilleri személyében. Európában a Lufthansa kedvező második negyedéves számainak köszönhetően 5,83%-ot erősödött. Mind a Siemens (-7,75%) és mind a BMW(-0,69%) árfolyama esett a héten, miután gyengébb számokról számoltak be a vártnál. Viszont 5,53%-ot emelkedett a Healthcare vagyonkezelt kosárban is megtalálható Pfizer árfolyama. Örülhettek az OMV kötvény befektetői mivel 1,46%-ot emelkedett a kötvény árfolyama az utóbbi egy hónapban.  Londoni Értéktőzsde a vártnál erősebb féléves eredményt ért el és ezért bejelentette, hogy jelentősen növeli az átmeneti osztalékait. Európában az infláció a várt feletti lett, 2,1%-os inflációval számolhatunk, holott a piac csak 2%-ot várt. Mindeközben a Japán Jegybank lefelé módosította inflációs célját a 2018-as költségvetési évre a korábbi 1,3% helyett 1,1%-os inflációt várnak, 2019-re pedig 1,5%-ra csökkentették a korábbi 1,8%-os várakozásukat.

Krisztina és Béla megköszönte az információkat, majd rendeltek egy mentás limonádét és ők vidékre a nagymamához utaztak, míg haza mentem, mert kíváncsian vártam a Patrcik Melrose sorozat következő részét.

Szólj hozzá