e-Mobility vagyonkezelt számla

 

Az Alibaba-nál egy hiteleket osztó alkalmazás jelent meg.

Több, mint 290 milliárd dollár hitelt helyezett ki a kínai MYBank az Alibaba vezérének okostelefon-alapú kkv-hitelezője. A Reuters elmondása alapján az év végéig a hitelezés meg sem állhat a 871 millió dollárig. A hitel kérelmeket az applikáció szinte azonnal feldolgozza és rögtön folyósítani is tudja minden emberi beavatkozás nélkül. A sikeres alkalmazást már több, mint 16 millió kínai kis és középvállalkozás használja. A kínai 13 milliárd dolláros gazdasági növekedés több, mint 60%-át, a munkahelyek pedig több, mint 80 %-át adják ki az ilyen kereskedők. A MYBank sikere azon is alapul, hogy sokkal több hitelkérelmet fogad be, mint egy hagyományos bank. A legtöbb esetben a hitelkérelmek 80%-a kerül visszautasításra a leadást követő 30 nap után, míg az Alibaba által támogatott alkalmazás szinte rögtön meg tudja mondani, hogy alkalmas-e az illető a hitel felvételére. Ráadásul egy átlagos bank 2000 jüannyi költségért, azaz nagyjából 290 dollárért helyez ki egy hitelt, míg a MYBank-nál ugyanez 3 jüan-ba kerül, ami kevesebb, mint fél dollár. A MYBank főleg az Ant Financial fizetési rendszerein keresztül szerzett adatokból dönti el, hogy ki lehet hitelképes, az Ant Financial működteti többek közt az AliPay-t is, amely Kína legnépszerűbb mobilfizetési rendszere. Az Alibaba részvényei ezen a héten a kereskedelmi háború kiéleződése miatt 161 euróról 145,2 euróra estek vissza.

 

A Volkswagen a kereskedelmi háború ellenére is jól teljesít

A német autógyártó a Volkswagen gyorsjelentésében úgy nyilatkozott, hogy a jármű értékesítések csak kis mértékben csökkentek a második negyedévben a korábbi év hasonló időszakával összehasonlítva. A társaság profitja azonban 6,6 százalékkal, 65,18 milliárd euróra nőtt. A Volkswagen cégcsoport üzemi eredménye 5,1 milliárd euró lett, mely közel 30 százalékkal magasabb a 2018-as jelentések szerint. Az üzemi marzs 7,9 százalékra nőtt, az adózott eredmény pedig 24,2 százalékkal, 4,11 milliárd euróra gyarapodott. A Volkswagen az idei év végére 5 százalékos bevételnövekedéssel számol, míg a menedzsment az üzemi marzs esetében 6,5-7,5 százalékos sávot vár.

A vállalat a napokban készül az új elektromos offenzívájuk első darabjának, az ID Crozz-nak a megjelentetésére, mely az elemzők szerint az egyik legkeresettebb családbarát elektromos gépjármű lesz az idei piacon. További növekedést jósolnak a szakértők az autógyártó cégnek, mivel a Volkswagen az összes márkájából 5,36 millió autót adott el az év első felévben, míg vetélytársa a Nissan, Renault Mitsubishi együttműködés csak 5,21 millió autót értékesített. Eközben a BMW megerősítette a 2019 évre szóló várakozásait, miszerint jelentős visszaesést vár az adózás előtti eredményben, bár az értékesítési volumen csekély mértékben növekedhet, azonban az operatív eredmény marzs (EBIT marzs) 4,5% és 6,5% között alakulhat az autóipari divízióban.

 

Tesla áll az elektromos autó piac élén

Az európai személyautó-piacon a hibrid és elektromos járművek eladási számai júniusban majdnem 25%-kal magasabbak voltak, mint az előző év ezen időszakában. Az értékesítések háromnegyed részét a teljesen elektromos hajtású járművek tették ki. A teljesen elektromos autók részaránya az európai piacon így 2,3 százalékosra nőtt, a hibrid autókkal együttesen pedig 3,2 százalékra bővült a környezetkímélő járművek részesedése a tavalyi 2,5 százalékról. Az adatok alapján még mindig a Tesla Model 3 áll a verseny élén, melyből júniusban több, mint 11.000 darab kelt el országszerte. Második helyen a Renault Zoé áll a maga 4.881 eladott darabszámával, ami több, mint 40%-os emelkedés, ha a tavalyi adatokat nézzük. Globálisan az elektromos autók piaci részesedése az elmúlt hónapokban 7,5%-ra nőtt, és összesen 108.000 jármű (hibrid és elektromos) került értékesítésre csak az idei évben.

A Tesla részvényének árfolyama a héten 228 dollárról 241 dollárra emelkedett. A Tesla Model 3 piacra lépésével 0,16-ról 0,54 százalékra emelkedett a vállalat piaci részesedése. Az első hat hónapban 45.400 autót adtak el, ami nagy ugrást jelent egy olyan márkának, amely mindössze 6800 autót értékesített Európában három évvel ezelőtt. A Citroen, Seat és a Mitsubishi szintén pozitív eredményeket zártak SUV és crossover modelljeikkel, mint az kiderül a forbes.com írásából.

 

Az Amazon a felhőalapú szolgáltatásra fekteti a hangsúlyt.

Jeff Bezos vállalata, az Amazon uralja a digitális erőforrások piacát a felhő alapú szolgáltatásokon keresztül. Az Amazon Web Services tavalyi éves bevétele 27 százalékkal nőtt és elérte a 15,5 milliárd dollárt. Ez azt jelenti, hogy 2018-ban az Amazon teljes, 32 milliárdos bevételének majdnem a felét tette ki a felhőalapú szolgáltatás. Az említett technológiában egyetlen vetélytársa a vállalatnak a Microsoft, ami még a 2017-es adatok alapján csak a 15%-ot birtokol a felhő alapú rendszerek piacán, míg az Amazon közel 50%-ot. Annak érdekében, hogy előnyét megtartsa a vállalat, Bahreinben is létre akar hozni egy adatközpontokból álló hálózatot, aminek következtében az úgynevezett „elérhetőségi zónák” száma 69-re nőhet 22 földrajzi régióban. Emellett a cég a tervek szerint még 9 új zónát szeretne nyitni Indonéziában, Olaszországban és Dél-Afrikában. Az Amazon negyedéves beszámolója szerint a vállalat 8,4 milliárd dollárt keresett az AWS szolgáltatásaival, ami 37 százalékos növekedés volt az elmúlt év azonos időszakához képest. A vállalat részvényei az újabb szeptember 1-én bevezetendő vámok miatt 5,71%-os estek ezen a héten. Jelenleg az Amazon árfolyama vételi pozícióba 1645,6 eurós árfolyamon tartózkodik.

 

Az Intel-nél nagyobb visszaeséseket tapasztalhattunk

Az Intel termékeinek értékesítése jóval alul maradtak az idei második negyedévben. Rövid- és középtávú előrejelzések alapján a szakértők nem jósolnak javulást. A chipgyártó 16,5 milliárd dolláros forgalmat bonyolított az elmúlt hónapokban, amely 3 százalékkal marad el a 2018-as 17 milliárdos összegtől. A forgalom mellett az egy évvel korábbi 5 milliárd dolláros profitból csak 4,2 milliárdot sikerült elérni idén, amely 16 százalékos visszalépést jelent. A régen nem látott visszaesés mögött elsősorban az adatközpontos és a memóriás (NAND és 3D XPoint) divízió korábbinál gyengébb szereplése áll. A bevétel továbbra is legnagyobb részét a vállalat processzorai hozzák, melyek idén 8,8 milliárd dollárt termeltek a cégnek, mely a tavalyi évhez képest alig 1%-os növekedés. Ezzel párhuzamosan az üzemi eredmény 3,2-ról 3,7 milliárdra nőtt. Az Intel jelentős, 33 százalékos profitemelkedést remél az új kábelmodemes és a set-top boxos termékei esetében, mivel a legújabb iPhone-ok rádiós egységéért az Intel felel, 131 százalékkal több bevételt hoztak a vállalatnak. Szakérők szerint az Intel az idei május végén bejelentett mobil Ice Lake kliensprocesszorok révén fogja fellendíteni az idei évét, mivel a számítástechnikai processzorok piacán jóval alulmaradhat az Nvidia és az AMD ultra processzoraival szemben. A következő negyedévre 18 milliárd dolláros bevételt remél az Intel, ami nagyjából 6 százalékkal maradna el 2018 hasonló időszakának forgalmától. Az Intel szerint a jelentős visszaesésnek több oka van. Egyrészt a nagy felhős szolgáltatók még nem „emésztették meg” az előző negyedévek vásárlásait, amely miatt 1 százalékkal mérséklődött a partnerektől származó forgalom. Ennél lényegesen nagyobb mértékben, 31 százalékkal csökkent a nagyvállalati-kormányzati piacról érkezett bevétel, elsősorban Kína miatt. A vállalat elsősorban utóbbitól remél komoly javulást a következő pár évben, az 5G-s átállásnak hála. A Snow Ridge kódnevű, 10 nanométeres fejlesztés formájában egy külön terméket is kínál majd a piacnak, valamikor 2020-ban. Ennek ellenére az Intel részvénye az elmúlt 3 év alatt 43,21 %-ot emelkedett.

 

Tarolt az Alphabet részvénye

A Google anyavállalata nem teljesített úgy, mint ahogy a szakértők várták az első negyedévben, viszont a második negyedév alaposan rácáfolt a kritikusokra. A társaság forgalma közel 39 milliárd dollár lett, mely 19 százalékkal jobb, mint egy évvel korábban. További jó hír, hogy a bevételek emelkedése mellett a költségeket sikerült féken tartani. Az üzemi eredményhányad 24%-ra emelkedett a tavalyi évhez képest. A nettó bevétel pedig megközelítette a 10 milliárdot, miközben a szakértők csak 8 milliárd dolláros profitot jeleztek előre. A vállalatcsoportot továbbra is a Google hirdetési üzletága tartja fenn. Ez a részleg felel a teljes forgalom 85 százalékáért. A hirdetések bevételét tavaly ilyenkor 28,1 milliárdra becsülték, viszont idén ez 32,6-ra ugrott. Az Alphabet papírjai 8 százalékkal erősödtek, miután bejelentették a bevétel növekedést. Az utóbbi 3 év alatt több, mint 51%-ot emelkedett a Google részvénye, az Alphabet.

 

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Apple teljesítménye még a kereskedelmi háború ellenére is magas

A vállalat frissen kiadott pénzügyi jelentése alapján 53,8 milliárd dolláros bevétellel zárta az április és június közötti negyedéves időszakot, ami 544 millió dollárral több a 2018-as negyedév statisztikái szerint. Az 1 százalék körüli növekedés mellett azonban a nyereség közel 13 százalékos csökkenéséről számoltak be, így a nyereség valamivel 10 milliárd dollár fölött állt meg. Tavaly ugyanebben az időszakban a profit 11,5 milliárd dolláros értéket mutatott. Az Apple az akkorihoz képest 15 százalékkal, azaz 4,3 milliárdra növelte kutatás-fejlesztési kiadásait, ami az elmúlt 18 év legmagasabb ráfordítási arányának felel meg. Az iPhone-ok 26 milliárd dollárt hoztak a vállalatnak, ez pedig jelentősen elmarad a tavalyi 29 milliárdtól. A 12 százalékos csökkenést tetőzi, hogy előtte egy további 17 százalékos visszaesést is produkáltak a termékek. A profitra azonban nem csak az eladások visszaesése, hanem az újkeletű amerikai-kínai kereskedelmi háborúról is nagy hatással van. Az Apple részvényeinek ára évente átlag 33%-ot emelkedtek a tőzsdére kerülésük óta.

 

Újabb startup a Microsoft felhőjében

A Microsoft a felhőalapú rendszerek piacának 15%-át birtokolja, ami, ha az AWS (Amazon felhőalapú rendszere) 50%-át nézzük, igen csekély mennyiség, mégis ő van a dobogó második helyén a technológia értékesítésében. A vállalat annak érdekében, hogy tovább tudja növelni befolyását az említett piacon, egy Unified Data Access Control (egyesített adathozzáférés-vezérlés) megoldásokban jártas startup céget, a BlueTalon-t vásárolta fel. A viszonylag frissen alapult vállalat megalapulása óta alig 27 millió dollárnyi befektetői tőkét szerzett. Viszont több Fortune 100-as befektetői társulat is potenciált lát a cégben. Bár még pontos költségvetésről nem számolt be egyik fél sem a nyilvánosságnak, az eddigi tervek alapján a BlueTalon önállóan, a Microsoft Azure Data Governance csoportja alatt fogja folytatni működését. Szakértők szerint a Microsoft felhő alapú hibrid rendszeréhez igen jól jönnek a hasonló startup cégek, ha fel akarják venni az Amazonnal vagy akár a Google-val a versenyt. A vállalat a szakértők szerint a Google által kifejlesztett Stadia platform alapján kíván tovább haladni a piacon, mely az online tárhelyekben használható alkalmazásokra fókuszál.

Ugyan a vállalat részvényei 127,22 euróról 122,12 euróra estek az elmúlt héten, mégis a JP Morgan szerint az elkövetkezendő fél évben tovább fog menetelni a szoftveróriás.

 

Jól jártak a Philips részvényesek

A legfrissebb beszámolók alapján a Philips Electronics az előző negyedévben az 2018-as évhez képest 9 százalékkal magasabb, 4,67 milliárd eurós profitot ért el, emellett 549 millió euróval, azaz 14 százalékkal nőtt a cég működési eredménye. A szakértők az értékesítési árbevétel 4,5 százalékos növekedésére számítottak a második negyedévben, a működési eredmény pedig nagyjából megfelelt az előrejelzéseiknek. A beszámolók alapján a nyereség növekedése a működési költségek és az adósságszolgálati terhek csökkenésére vezethető vissza. A vállalat vezérigazgatója további 8%-os növekedést jósol a vállalatnak az idei év végére, 2020-ra pedig átlagosan 6%-os növekedést várnak a gyógyászati berendezésgyártó konszerntől. A növekedést lassíthatja az importvámok növekedése, mely a szakértők szerint akár 20 millióval is csökkentheti a vállalat működési eredményeit. A már kiszabott importvámok az idei eredményt 45 millió euróval terhelhetik meg. A Philips részvénye közel négy százalékkal erősödött hétfőn az amszterdami tőzsdén. Jelenleg 41,68 euróért lehet darabonként megvásárolni a 0,8 euró osztalékot fizető részvényt.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt számla

 

A Visa szerint is a papírpénz ideje lejárt

Az azerbajdzsáni-központi bank és a Visa nemrégiben kötött partneri szerződést, melynek célja az online fizetési módszerek elterjesztése és kifejlesztése. A felek megállapodtak az e-kereskedelem, a mobil fizetések, a modern fizetési eszközökhöz való hozzáférés bevezetésére a gazdaság különféle ágazataiban. Az azerbajdzsáni miniszter terve, hogy 2021-től a „készpénzmentes” fizetés értéke elérje a 10 milliárd dollárt. A 2019-es adatok alapján az internetbankok által kezelt tranzakciók összege elérte már a 77 millió dollárt, ami 5%-os emelkedés a tavalyi év első negyedévéhez képest. Az elektronikus fizetések ezen felül már másfélszeresére növekedtek az idei év elejéhez képest. Az online fizetőrendszerek fejlesztésére tavaly több, mint 39 milliárd dollárnyi befektetés érkezett globálisan. A Visa részvényeinek értéke a héten 181 dollárra emelkedett, pedig az év elején csak 130 dollár volt az árfolyam.

 

Az Essilor-nál milliárdos befektetés zajlik

Az EssilorLuxottica szemüveggyártó vállalat beleegyezett egy 76,72%-os részesedésbe a holland GrandVision vállalattal, részvényenként 28 euróért. Az egész GrandVision partneri szerződés értékét összességében 7,2 milliárd euróra, azaz 8 milliárd dollárra értékelik. A GrandVision cég kapitalizációs tőkéje jelenleg 6,8 milliárd euró, a cégnek az esetleges felvásárlás az utóbbi hónapban hatalmas lendületet adott, így részvényenként 31,7% emelkedést is láthattunk az elmúlt hónapban.

Leonardo Del Vecchio, az Essilor igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a partneri kapcsolat lehetővé fogja tenni a vállalat üzleti szektorainak kibővítését, illetve nagyobb hozzáféréshez jutnak az online piacon. A GrandVision, amelynek üzletláncai között szerepel a Vision Express Nagy-Britanniában és a For Eyes az Amerikai Egyesült Államokban, több, mint 7.000 üzlethelyiséget bocsátaná a vállalat rendelkezésére. Ide tartoznak azon üzletek is, melyek márkanévként forgalmazzák a híres Varilux lencséket és a Ray-Ban napszemüvegeket.

Az EssilorLuxottica vállalat részvényeinek értéke a bejelentés óta 3,82%-kal, azaz 123,7 euróra emelkedtek.

 

Az Unilever megszabadul a „felesleges” márkáitól

Az Unilever a Guardian beszámolója szerint megelégelte, hogy olyan termékeket forgalmaz és szponzorál, melyek nincsenek pozitív hatással a környezetre és nem felelnek meg a fenntartható fejlődés alapelveinek. Az Unilever-nél megjelentek az új célok, melyben több, mint 400 márkájuk fenntartható modell szerinti átalakítását tűzték ki, mint például a briteknél nagyon népszerű márkát is, a Marmite-ot, vagy a Magyarországon is kedvelt jégkrémet, a Magnum-ot. A vállalat vezetője úgy nyilatkozott, hogy ugyan nem fog szigorú ütemtervet kialakítani, de a jövőben akár a legjövedelmezőbb termékeiktől is megválik, ha azok túl nagy veszélyt jelentenek a környezetükre. A vállalatnak jelenleg 28 nagy márkája van, amiknél teljesültek a fenntarthatósági célok, ezek adták a csoport tavalyi évben elért, 51 milliárd eurós bevételének több, mint 50%-át. Ilyen termékek például a Dove, a Hellmann’s és a Sunsilk. A vállalat féléves teljesítménye 4,6 milliárd dollár, ami visszaesést takar, mivel a szakértők 5 milliárd dolláros bevétellel számoltak a cég vonatkozásában. A holland Unilever vállalat részvényei 51,9 eurón stagnálnak, miközben a vállalat tőkéje meghaladta a 80 milliárd eurót is.

 

 

Healthcare vagyonkezelt számla

 

Az Eli Lilly & Company idén sokkal jobban teljesít

Az Eli Lilly vállalat nagyot dobott a 2019. évi előrejelzésein, miután a cukorbetegséget kezelő termékeinek eladásai hihetetlen nagymértékben megugrottak. Az elemzők szerint a saját termékük, a Trulicity elősegítette, hogy a gyógyszerkészítő a vártnál jobb második negyedévet produkáljon. A heti egyszeri kezeléses készítmények bevétele 32%-kal emelkedett és elérte az 1 milliárd dollárt. Összességében az indianapolis-i székhelyű Eli Lilly és Co. 1,33 milliárd dollárt keresett a három hónapos időszakban, amely június 30-án zárult le. Ez igen nagy előrelépés, mivel tavaly több, mint 260 millió dolláros veszteséggel kellett számolnia ugyanebben az időszakban a vállalatnak az akvizíciós költségek miatt. A profit, az amortizációval, valamint a kutatási és fejlesztési költségekkel korrigálva, részvényenként 1,50 dollár bevétele pedig így csaknem 5,64 milliárd dollárra nőtt. A cukorbetegség kezelésére szánt készítmények piaca az idei évben már 13 milliárd dollárra gyarapodott. A vállalat részvényei utolsó éves szinten 17%-kal nőttek, illetve ezen a héten 3,85%-ot emelkedtek.

 

Robotoknak köszönhető az orvostudomány jövője?

A Stryker által kifejlesztett Mako sebészeti gépezet lehet a vállalat egyik legnagyobb bevételforrása a 2019-es év végére, nyilatkozta Katherine Owen, a Stryker stratégiai és befektetői kapcsolatokért felelős alelnöke. A 2017 óta kifejleszttet gépből összesen 700 darab került forgalomba, viszont az elmúlt hónapokban már havi 44 darabra nőtt ezen gépek eladásának száma. A vállalat ortopédiai osztályának értékesítései 5,6%-kal növekedtek. A Stryker összességében 8%-kal tudta megnövelni bevételeit az előző negyedévben és szakértők szerint ez a növekedés még az év végéig fent fog maradni. Az ortopédia osztály nettó árbevétele 3,7%-kal, 1,3 milliárd dollárra, a MedSurg értékesítése 11,1%-kal, 1,6 milliárd dollárra, a neurotechnológia és a gerinc kezelésére szánt készítmények értékesítése pedig 18,9%-kal, 800 millió dollárra nőtt. A második negyedéves teljesítménye alapján a társaságnak a korábban előre jelzett 8,15-8,25 dolláros részvényenként eső korrekciós eredményt a szakértők 8,20–8,30 dollárra tették.

A Madison Avenue-n található Jefferies pénzügyi elemzőcsoport az utóbbi negyedévet erősnek mondta a cég vonatkozásában, azt is megjegyezve, hogy a Stryker a teljes éves értékesítési növekedését 7,5%-ról 8%-ra növelte meg. A vállalat részvényei az utolsó hónapban 3,36%-ot emelkedtek és jelenleg 189,60 euró értékben vásárolhatók 0,46 euró osztalék mellett.

 

A világ legnagyobb egészségügyi egyesülése

A GlaxoSmithKline és a Pfizer végül megegyezett egy több milliárd dolláros üzletben, amely egyesíteni fogja a két egészségügyi vállalkozást, megalkotva ezzel a világ legnagyobb tőzsdén kívüli üzletét. Mindkét vállalat Észak-Karolinában működik. A GSK jelentős élettudományi kutatócsoportot tart fenn, a Pfizer pedig egy nagy campus-t és gyártóüzemet üzemeltet Stanford-ban, valamint egy másik üzemet a Rocky Mount-ban. Jelenleg a megállapodás pontos összegéről még nincs hivatalos információ.

Emellett egyesítette az Upjohn generikus gyógyszereket fejlesztő részlegét a Mylan-nal, hogy egy új társaságot hozzon létre. A július 29-i bejelentést követően a Pfizer tőzsdei értéke 10,0%-kal esett vissza, míg a Mylan részvénye 16,1%-kal nőtt. Kiderült az elmúlt hónapban, hogy az amerikai Pfizer gyógyszergyár immár 20 éve szabadalmaztatott egyik hatóanyaga, a reumatoid az artritisz mellett az Alzheimer-kórt is megelőzi, sőt esetleg kezeli, lefolyását lassítja. Viszont ezeket a neurológiai kutatásokat már több éve leállították. „A döntésünk, miszerint leállítjuk a vállalaton belüli kutatási munkát az idegtudomány területén, nehéz döntés volt, amit az addigi, valódi előrelépést felmutatni nem tudó munkából fakadó elkeseredettség szült. Tudósaink évtizedeken keresztül dolgoztak, hogy lehetséges kezeléseket találjanak súlyos neurológiai megbetegedésekre, de a befektetett dollármilliók és a megvizsgált számtalan molekula ellenére sem értünk el olyan eredményeket, melyek valóban hatékony terápiák kialakítását támogathatták volna.” Ennek ellenére továbbra is támogatnak külső idegtudományi kutatásokat, amelyek korai fázisban vannak, de már előrehaladottak.

A Pfizer jelenlegi árfolyama több összetevő miatt a héten több, mint 10%-ot esett és hétvégére 34,40 eurón zárt. Viszont potenciálisan hosszútávra emelkedést várnak az elemzők.

 

 

Egyedi részvények

 

A L’oreal féléves jelentése jó hír a befektetőknek

Liliane Bettencourt közel 40 milliárd dollárra becsült vagyonával a Forbes 2017. évi összesítésében a világ leggazdagabb asszonyaként és a 14. legvagyonosabb embereként szerepelt. De 2017 júniusában 94 éves korában meghalt. A L’Oréal a világon egyedülálló, a kozmetika minden ágát átölelő nemzetközi márkaportfólióval rendelkezik, amely szerte a világon válaszol a fogyasztók változatos igényeire. L’oreal céget 1909. július 30. napján alapította egy fiatal francia-német vegyész, Eugène Paul Louis Schueller, aki feltalálta a hajfesték összetételét. Liliane halálával nem ért véget a L’oreal birodalom, sőt igazából most indult el igazán. Az örökös Francoise Bettencourt Meyers lett. Jelenleg a világ 15. leggazdagabb embere is lett, 49,3 milliárd dollárral. Új hír pedig, hogy nemrég a L’oreal közétette féléves vállalati jelentését. Amiből kiderült, hogy a cég diviziója folyamatosan növekszik az Egyesült Államokban és az ázsiai csendes-óceáni térségben. Elsősorban a hajápolás járul a növekedéshez, Svédországban a Kérastase termékek erőteljes növekedése nyomja meg a bevételt, míg Franciaországban a sminktermékek viszik a prímet. A Garnier Organic termékek dinamikus növekedése egész Nyugat-Európára jellemző, míg a 3CE Stylenanda koreai smink márka Kínában hódit. Az első félévben az aktív kozmetikumokból 13,6%-kal több fogyott el, mint az előző félévben. A prémium bőrápoló márkák különösen jól teljesítenek, kiemelkedik a Lancôme, a Yves Saint Laurent, a Giorgio Armani és a Helena Rubinstein.

Fontos esemény volt a L’oreal életében 2019. február 26-a, ugyanis tizedszer kerülhetett fel a vállalat a világ legetikusabb vállalatainak listájára. A L’oreal-nak kedvezett az utóbbi hónapokban zajló Azzaro és a Mugler cégek felvásárlása, ráadásul az offline termékek értékesítése is ezen időszak alatt 6,8 százalékkal nőtt, 7,26 milliárd euróra. Május 16-án ráadásul a cég egy nagyszabású kiállításon be is mutathatta a legújabb technológiai innovációit és egy új jövőképet mutatott a szépségről és a divatról.

A L’oreal részvénye csak ebben az évben 13,23%-ot emelkedett, míg az elmúlt három év alatt több mint 40%-os árfolyamnyeresége volt a cég részvényének.

 

Nestlé-nek egy termékét imádjuk mozifilm alatt elfogyasztani

A svájci Nestlé céget senkinek sem kell bemutatni. Igaz mindenkinek a gyerekkora jut eszébe rögtön. A vállalatnak a napokban jelent meg a gyorsjelentése, amiből kiderült, hogy csak 3,6 százalékkal tudta növelni organikus bevételeit. Igaz az USA-ban többet sikerült értékesíteni a termékeiből, de Ázsiában sokkal kevesebbet. Így nettó profitja 15%-kal lett kevesebb a vártnál, 5 milliárd svájci frankra esett vissza. Amerikában a legjobban fogyott terméke ismét a KitKat csokoládé lett, amit az amerikai társadalom a mozival köt össze. Amerikában ugyanis a pop-corn mellett szinte minden moziban kapható, szinte kötelező darab. Ráadásul a KitKat 1985 óta hódit és csak most akarja a Nestlé cég modernizálni, cukormentessé tenni. Az árbevétel az első félévben 45,47 milliárd frankot tett ki, ami 3,6%-kal nőtt szerves alapon, ami kiküszöböli az árfolyam-ingadozásokat, az akvizíciók és az eladások hatásait. Az eladási számok összhangban voltak az elemzők becsléseivel. Ráadásul a Nestlé a napokban jelentette be, hogy 100 millió dollárt fektet be három indonéziai gyárának bővítésére, ahol malátaitalt, tejport és azonnal oldható kávé és kávékeveréket állítanak elő. Mark Schneider, a Nestlé vezérigazgatója a gyorsjelentés megjelenése után azt mondta, hogy a Nestlé erősen növekvő vállalkozásokra koncentrálásának erőfeszítései megtérülnek, mivel az Egyesült Államok a Nestlé legnagyobb piaca, ami „különösen jól teljesít”. Az édességipari verseny az év második félévben fokozódhat, Kínában pedig további kockázatokkal számol az édességgyártó cég. A vállalat részvényei az év elejei 69 euróról 90,53 euróra emelkedtek.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá