E-mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Xpeng megcélozza a BYD szegmensét

Az Xpeng bemutatta első modelljét az új Mona almárka alatt, mellyel a kínai elektromos járműveket gyártó cég megcélozza a kompakt autók szegmensét, és ezzel a piacvezető BYD-t. Az Xpeng nem közölt részleteket, például az autó hatótávolságát és automatizálási szintjét illetően, viszont az elmondások alapján a jármű megközelítőleg 400 kilométeres hatótávval fog érkezni, és vezetéssegítő funkciókkal.

He Xiaopeng, az Xpeng társalapítója és vezérigazgatója egy márciusi pekingi elektromosautó-fórumon elmondta, hogy a Mona márkanév alá tartozó modellek 14-15.000 USD körüli áron érkeznek majd a piacra. Az Xpeng-et, valamint a sanghaji székhelyű Nio-t Kína legjobb válaszának tekintik a Teslával szemben a kiélezett e-autó versenyben.

 

Az Amphenol akvizíciója kiváló eredményeket hozhat

Az Evercore elemzői 75 dollárra módosították az Amphenol Corporation árcélját a korábbi 150 dollárról. A felülvizsgálat a nemrég végrehajtott részvényfelosztást és a Carlisle Interconnect Technologies (CIT) nemrégiben történt felvásárlását tükrözi. Az árcél kiigazítása ellenére a cég fenntartja a felülteljesítő besorolást a részvényen. A CIT felvásárlása a 2024-es naptári évre várhatóan 900 millió dolláros bevételt fog eredményezni az Amphenol számára. Ez arra késztette az Evercore ISI-t, hogy 14 milliárd dollárra növelje az Amphenolra vonatkozó becsült bevételét, szemben a korábbi 13,5 milliárd dolláros értékkel

Az Amphenol felülvizsgált részvényenkénti nyereségére a 2024-es naptári évre vonatkozó becslése jelenleg 1,68 USD, ami körülbelül 0,01 USD-t tükröz a CIT-ből a részvények felosztása után. Az Evercore ISI szakértői szerint, ha az Amphenol a saját 24%-os szintje felé tudja javítani a CIT árrését, akkor a CIT körülbelül 0,06-0,08 dollárral növekedhet részvényenként, miután teljesen integrálódott.

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A Medtronic megkezdi az elbocsátásokat

A Medtronic a héten hivatalosan is megerősítette a múlt hónapban először bejelentett globális elbocsátásokat. A világ legnagyobb orvostechnikai eszközöket gyártó cégének szóvivője egy hónapja még nem volt hajlandó megerősíteni a Medtronic elbocsátását, csak annyit mondott: A Medtronic folyamatosan értékeli működését, és erőforrásainkat a legmagasabb stratégiai prioritásainkhoz igazítjuk.”

A Medtronic a múlt hónapban jelentette be a 2024-es pénzügyi év egész éves pénzügyi és működési eredményeit. A bevétel 3,6%-kal 32,4 milliárd dollárra nőtt, mely valamivel magasabb, mint az elemzők 32,2 milliárd dolláros várakozása. Az egész éves nyereség 5,2 dolláros, nem GAAP szerint hígított egy részvényre jutó nyereséggel zárult, ami megfelelt a Wall Street becsléseinek.

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Alphabet továbbra is az egyik legjobb lehetőség

Tagadhatatlan, hogy az Alphabet az egyik legjobb üzlet volt, amelyet a befektetők a történelem során birtokolhattak. A 2004. augusztusi első nyilvános ajánlattétel óta a részvények 6300%-kal emelkedtek, ami azt jelenti, hogy egy akkori 15.000 dolláros befektetés ma valamivel több mint 400.000 dollárt érne. Az Alphabet 307 milliárd dollár bevételt termelt 2023-ban. Az eladások tavaly 9%-kal nőttek 2022-hez képest, és 125%-kal voltak magasabbak, mint 2018-ban.

2023 és 2026 között konszenzusos elemzői becslések szerint a bevétel 11,4%-os összetett éves növekedési rátával emelkedik majd. Ezt a kiemelkedő eredményt a digitális hirdetési, felhőalapú számítástechnikai és streaming piacok növekedése vezérli majd a szakértők szerint, és az Alphabet mindegyikben erősen jelen van.

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

Nemsokára érkezik a Starbucks Studios

A Starbucks bemutatta a Starbucks Studios-t, egy új kezdeményezést, amely eredeti szórakoztatást és olyan történeteket mesél el, amelyek a cég elmondása szerint „elmélyítik a kapcsolatokat és beszélgetéseket indítanak el”. Ez a Starbucks művészet iránti folyamatos elismerésének és támogatásának a része, ami összhangban van a cég azon hitével, hogy a kreativitás és a történetmesélés erősíti az emberi kapcsolatokat.

A kezdeményezés részeként a Starbucks összeáll a Sugar23-mal, egy multimédiás produkciós és tehetséggondozó szervezettel, amelynek célja a kultúra mozgatása a szórakoztatáson keresztül. A Starbucks már régóta támogatja az értékeit tükröző eredeti alkotásokat. A korábbi projektek között szerepel az Upstanders két évada, illetve a Starbucks producere volt a 2019-es This isFootball című hatrészes dokumentumfilmnek is.

 

Best of Dividends vagyonkezelt részvénykosár

 

A Munich Re negyedéves eredménye

A Munich Re globális viszontbiztosító bejelentette, hogy 2024 első negyedévében 15,1 milliárd euróra emelte a kibocsátott szerződésekből származó biztosítási bevételt, ami a viszontbiztosítási üzletág és az ERGO International szerves növekedésének köszönhető. 2024 első negyedévében a cég 2,1 milliárd eurós nettó nyereséget jelentett.

A viszontbiztosító emellett nyilvánosságra hozta az év nyitó negyedévének teljes eredményét, amely a biztosítási bevételek növekedése mellett 2,8 milliárd eurós teljes technikai eredményt tartalmaz, ami jelentős növekedés a tavalyi első negyedévi 1,8 milliárd euróval szemben. 2024 első negyedévében a viszontbiztosítási szegmens 1,8 milliárd euróval járult hozzá a nettó eredményhez.

 

Best of Innovations vagyonkezelt részvénykosár

 

A Meta többet költ jövőre AI-ra

A Meta arra törekszik, hogy termékeibe integrálja a mesterséges intelligenciát, mely zsinórban a második negyedévben erős pénzügyi eredményeket tudott biztosítani a cég számára. A vállalat azonban azt tervezi, hogy a következő hónapokban még többet költ AI-ra, mely bejelentést követően a részvényeinek árfolyama 15%-ot zuhant. A gyenge értékesítési előrejelzés és a magasabb kiadási iránymutatás megzavarta a befektetőket.

Mark Zuckerberg elmondta, hogy 2024 hátralévő részében és valószínűleg 2025-ben a fő célja az lesz, hogy „emberek millióit vagy milliárdjait rávegye a Meta AI használatára”, ahelyett, hogy bevételt termelne belőle. Az igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a Metatermékek, mint például az Instagram Reels, a múltban nem termeltek azonnal bevételt.

 

Smart and Green vagyonkezelt részvénykosár

 

Az Air Liquide biogázban látja a jövőt

Az Air Liquide proaktív megközelítést fog alkalmazni a fenntartható biometán-termelésben egy szerkezetátalakítás elfogadásával, amelyet különböző területi szakértőkkel és a WWF France csoportjával együttműködve határoztak meg. A csoport elkötelezett a fenntarthatóbb termelés irányába tett előrehaladás mérése és nyomon követése mellett, miközben hozzájárul a világméretű termelési keretrendszer kialakításához.

A biogáz potenciálisan kulcsszerepet játszhat az energiaátállásban, mivel a szerves hulladékok bomlása révén természetesen kibocsátott energia piaci értéke 2030-ra a négyszeresére nő. Az Air Liquide szerint a gáz a megújuló energiatermelés, a hulladékgazdálkodás és a mezőgazdaság metszéspontjában áll, és potenciálisan hatással lehet az éghajlatra, a levegő minőségére, a vízre és a talajra.

 

Best of Income

 

A Volkswagen napelem-szerződést kínál elektromos töltői mellett

A német autógyártó szerint az új szerződések mintegy 40%-kal csökkenti a sofőrök költségeit, mivel a felesleges napenergiát elektromos járműveik feltöltésére használhatják fel. Ez a szám az Egyesült Királyság energiahatékonysági szervezetének, az Energy Saving Trus-tnak a becslésén alapul, amely szerint egy átlagos háztartás körülbelül 8200 eurót fizethet csúcsidőben egy 3,5 kWh-s napelem-rendszerért.

A VW együttműködése a norvég népelemes céggel, az Otovóval történik. A cég 2016-ban indult, és több mint 20.000 fotovoltaikus berendezéssel rendelkezik 13 európai országban, köztük Franciaországban és az Egyesült Királyságban. Az ügyfelek az autógyártó töltőjének megvásárlása után rögtön fordulhatnak a Otovohoz a napelemcellák telepítésének igénylése érdekében.

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

https://www.youtube.com/watch?v=pVi70_SDvJU

Szólj hozzá