Hírlevelek

21. heti gyorsjelentés – Felfele menetelés

By 2016.05.30. október 7th, 2016 No Comments

Május végére ki kellett szakadni már a hétköznapokból, de sajnos nem sikerült, a papírok tornyosulva álltak az irodai asztalon. Papírok pakolása helyett a neten olvastam, hogy az Apple több mint ötmilliárd dollárt költött 2013 és 2015 között a Didi közösségi autómegosztó startup kutatására és fejlesztésre, amíg az autóipar nagyjai, –akik fontolgatják az átállást a hagyományos üzemanyagokról az árammal hajtott kocsikra – csak 192 milliót. A Morgan Stanley elemzői szerint ebben az üzletben 400 milliárdnyi nyereség is lehet az Apple-nek. Mivel a közösségi szolgáltatásban összességében 2,6 trilliárd dolláros piac van.

Neki kellett állni a munkának. Több új ügyfelem kérte, hogy a biztosítónál lévő megtakarításainak költségét nézzem át és hasonlítsam össze. Illetve több megbízást is kaptam, mivel a héten új vásárlásokat kezdeményeztek az ügyfelek a sikeresebb gazdasági folyamatok miatt. A papírhalmazokba belefeledkezve arra eszméltem, hogy már négy nem fogadott hívásom volt, visszahívást követően, a leendő ügyfél azt kérdezte, hogy mikor tudnánk szombat délután találkozni. A híres előadóművész, Máté az irodában keresett fel. Csaba, az építőipari vállalkozó ajánlott Máténak. Egy forró etióp Yrgacheffe kávéval kínáltam meg, amely Yirga Chefe régió egyik legkvalitásosabb ültetvényéről származik és kézzel válogatták.

Máté évek óta spórolt és most 12 millió forintot és 5000 amerikai dollárt helyezne el nálunk. Érdeklődött, hogy jelen esetben érdemes lenne-e neki 8-10 db befektetési alapot vásárolnia. Ügyfelemet erősen érdekelték a heti európai, ázsiai illetve amerikai adatok. A hét elején vegyes kép volt mindenhol. A japán Nikkei 0,5%-os mínuszban zárt hétfő este, miután a vártnál gyengébb export és import adatok láttak napvilágot. Kínában két bank összesen 82 millió dollárnyi rossz hitelt értékpapírosít majd, ami elbizonytalaníthatja majd a befektetőket. Amerikában hétfőn a Nasdaq index 4360 dollár körül zárt, de pénteken viszont 4512,5 dollárra emelkedett. A múlt heti bejelentés miatt megnyugodott a piac, hiszen múlt hét vége előtt a Nemzetközi Valutaalap javasolta a görögországi hitelek törlesztési kötelezettségének, 2040-ig való elhalasztását. Mátét érdekelte, hogy a héten volt-e nagyobb emelkedés a nemzetközi részvényeknél, vállalatoknál? Elmondtam, hogy csak kedden a német Volkswagen részvénye 4%-os pluszban zárt, illetve a Bayern is 2%-ot emelkedett aznap. A Volkswagen az október 02-ai mélypont óta, amikor még csak 92 euró körüli volt az értéke, most péntekre 135,65 eurón zárta a hetet. Különböző források szerint a Volkswagen saját akkumulátor gyárat építene, ami több milliárd eurós beruházást jelentene. Sőt a héten 50 dollár közelébe emelkedett a Brent típusú olaj hordónkénti ára, majd csütörtökön meg is haladta azt napközben.

Máté az elmondottakat megnyugtatónak vélte, a Bank biztonságában biztos volt, de a jelenlegi gazdasági környezettől tartott. Máté is több kávét iszik egy nap, így kért még egy csészével. Miközben a konstruktív konzultációt készítettük, félve megkérdezte, mi is van Görögország adósságaival. Válaszom a május 25-ei gyűlésen elhangzottak voltak. Az euró zóna 19 pénzügyminisztere találkozott szerdán Brüsszelben és eredményesen lezárták azt, így Görögország ismét hozzájuthat a korábban számára elkülönített mentőcsomag újabb, 10,3 milliárd eurós részletéhez, ebből már 7 és fél milliárdot lehívhat a görög kormány júniusban.

Máté egyébként sokat tartózkodik Németországban, mert ott rendez és ír balettelőadásokat. Németországi kötödése miatt elmondtam, hogy az eheti pozitív hangulat tetőpontja pénteken volt, hisz publikálták a német első negyedéves GDP adatokat, az első negyedéves becslés megegyezett a bővülés adataival, ami 0,7% volt. Ez megmutatta, hogy a laza monetáris politika mégis támogatja a gazdaság élénkülését.

Máté inkább nagyobb hozamokat vár el a jövőbeli befektetésétől, meglepő módon évi 10-12%-os hozamban gondolkodik, viszont a befektetési területen eddig konzervatívabb volt, mert csak betétben és államkötvényben helyezte el a tőkéjét. Szembeállítottam a saját hozamelvárását és a kockázati portfolióját, amin meg is lepődött. Rögtön rá kérdezett a vezető részvények alakulására, vagyis hogy melyik mennyi hasznot vagy veszteséget termelt ezen a héten. Szinte az összes részvény pluszban zárt. A Microsoft 3,4%-ot haladt előre, az IBM 3,5%-kal, a Visa 2,3%, míg a Boeing 2,2 % emelkedéssel zárta a hetet. Csak az utolsó nap magasabbat produkált a Twitter (+5,4%) és az Alibaba (+3,8%). A Computer Sciences részvényei 42%-ot hozott, így 49,24 dollárig menetelt felfelé, miután a Hewlett Packard bejelentette, hogy a két üzletágat, a gyengén teljesítő informatikai üzletágat a nagyvállalattal összevonja. Viszont Amerikában nem felhőtlen, gondtalan a gazdasági növekedés. A különböző mutatók és a GDP fogyasztási állása is gyenge, a lakáspiac is drága, minden a nagy lakások felé torzít. A biztonságosabb alapokat kibocsátó alapkezelők óvatosságra intenek, jelenleg kevesebbet is hoztak rövidtávon vagy akár veszteséget, de hosszútávon pedig sokkal biztonságosabbak, mint a bármely nagy amerikai rézvény. Eséssel nyitott a Templeton T.Gl. Bond kötvénye, majd május 23-tól május 25-ig emelkedett és végül 16,761 eurón zárta a hetet.

Végül még mindig nincsenek pluszban az indexek egyhónapos átlagban, a DAX mínusz 0,13 %-ban áll. A Dow Jones egy hónapos átlaga mínusz 0,97 %, míg a Shanghai indexe még mindig mínusz 3,99 %. A januári és februári eséseket a piac még mindig nem tudja feldolgozni, ez némelyik autóipari vagy energia szektor részvényei teljesítményén látszódik is. A Daimler részvényei 73,4 euróhoz képest, még mindig a pozitív felfelé ívelés után is 61,3 eurón állnak.

 

Máté elmondta, hogy túl van két váláson és jelenleg kb. havonta 1 millió forint a bevétele, amelyből hosszútávra a nagy fiának, Gábornak és lányának Emesének szeretne félretenni (ők 16 és 10 évesek). Munkája miatt elfoglalt, időközönként Turán, illetve a németországi Frankfurtban él. Újévi gálaműsorokban, nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken, színházi előadásokon, óceánjárókon, valamint a legkülönbözőbb kulturális rendezvényeken lép fel. Régebben Máté azon gondolkodott, hogy divat cégnél elvállal egy magasabb beosztású állást. Jeleztem neki, hogy jól választott, hisz a héten a Marks & Spencer üzletág egyik napról a másikra 10,2%-ot esett, miután a brit kiskereskedelmi cég bejelentette, hogy a profitra negatív hatást tesz a ruházati üzletág tervezett átszervezése.

Máté közölte, hogy vásárolt korábban egy nagyobb összegért Magyar Államkötvényt, de hallotta, hogy kedden, azaz május 24-én az MNB 0,90%-ra vágta az alapkamatot. 2017 végéig valószínűleg nem lesz több vágás-nyilatkozta Nagy Márton, az MNB alelnöke. Az MNB szerint továbbra is elérhető a 3 százalék körüli GDP-növekedés az idén. Máténak a legnagyobb hír talán az USD erősödése volt, hiszen a dollár a héten eljutott az 282,43 forint és újra az 1,122-es EUR /USD váltásnál is tartottunk. Egyre több elemző örül a pénteken elhangzott Janett Yelen beszédnek, miszerint valószínűleg a következő hónapokban lesz kamatemelés, de a Fed elnöke a beszédében azt is elmondta, hogy az amerikai állam termelési növekedésével nem elégedett.

Máté a mai első tárgyalás vége előtt rákérdezett arra, ha befektetési alapokban vagy vállalati kötvényekben gondolkodik, akkor meg tudja-e nézni az alapok teljesítményét, illetve a múltját. Meglepődött azon, hogy mivel a Bank független, ezért nemhogy saját alapja nincs, de lehetőséget biztosít arra, hogy több mint 70.000 befektetési alap aktuális adati állnak rendelkezésünkre. Ezért is készített a Bank egy Fókuszkönyvet.

Máté az utolsó korty kávát követően elmondta, hogy reggel olvasta a neten, hogy az Axa bejelentette, hogy várhatóan 400 millió eurós vesztesége fog keletkezni a brit üzletág értékesítéséből.

Végül a napot befejeztük és Máté egy hétre visszautazott Frankfurtba, de alig várja a következő találkozót, hogy újra átbeszéljük a gazdaságot és végre a kockázatának megfelelő portfolióba helyezze el a pénzét.

Szólj hozzá