e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár

 

A BYD is fellép a koronavírus ellen

A koronavírus veszélye miatt a kínai kormány arra kérte az ipari szektort, hogy lehetőségükhöz mérten álljanak át védőfelszerelések gyártására. Kína egyik legnagyobb elektromos autó gyártója, a BYD átállt a maszkok gyártására és emellett két új elektromos kocsit bejelentett a napokban. A COVID-19 terjedése ellen már igen sokan felléptek a nagyobb cégek közül. Köztük több vállalatvezető szerint Elon Muskot kell kiemelni, aki még lélegeztető gépek gyártását is megígérte, sőt már 1000 darabot le is szállított. Mivel Kínában kezdődött meg a globális krízis ezért egyértelmű volt, hogy a BYD valamilyen módon hozzájárul majd az immáron Európában tomboló vírus megfékezéséhez és napi 5 millió maszk gyártásába kezdtek. A vállalat elmondta, hogy a profitot most teljes mértékben kivették a prioritások listájából. Emellett fertőtlenítő szereket is elkezdett gyártani a vállalat. A BYD-t viszont nem gátolta meg a koronavírus, így bejelentettek két újabb autót: a hibrid és az elektromos Han autót. A tervek alapján még idén mindkét típus kikerülhet a kínai piacra és a cég új kobalt-mentes lítium-ion technológiáját fogják alkalmazni.

A BYD Company vállalat árfolyama jelenleg 4,35 eurón tartózkodik, míg a BYD Electronic árfolyama a héten 0,79%-ot emelkedett. Érdemes tudni, hogy a kínai vállalat mögött olyan befektetők állnak, mint maga Warren Buffett. Ráadásul több amerikai színésznek kedvence már ez a márka, így Leonardo Di Caprio-nak is, aki nemcsak a cég reklámarca, hanem saját maga is ilyen gépjárművel közlekedik. A BYD cég hosszútávon mindenképp egy jó portfólió része maradhat, hiszen a cég kapitalizációs tőkéje meghaladta a 3,99 milliárd eurót.

 

Megkezdődhet a Geely gépjárművek, azaz a „Tesla ellenfelének’’ gyártása

Több autóiparban dolgozó szakértő szerint az e-mobility piacán szinte minden autómárkában van egy közös pont, hogy mindenki próbál felülkerekedni a Tesla sikerein. Ez érvényes a részvények terén, az autók terén, de lassan már a SpaceX-et is riválisnak tekintik a vállalatok. A Geely leányvállalata, a Volvo állt elő (nem elsőként) az ötlettel, hogy ők is alkotnak egy Tesla rivális gépet. A tavaly bejelentett Polestar 1-es igen ígéretes hibridnek tűnt, de közel nem érte olyan fogadtatás, mint a Tesla Model Y-ot. Az idei év elején fény derült viszont a Polestar 2-es kilétére, ami egy 600 lóerős, tisztán elektromos autó lesz. A COVID 19 terjedése miatt igen sok autógyártó döntött úgy, hogy szünetelteti gyártósorait, viszont a Volvo úgy látta, hogy a megfelelő biztonsági intézkedések mellett belekezd a kocsi sorozatgyártásába. A Polestar 2 a tervek szerint már jövőre kikerül a piacra, két verzióban is. Az alapmodell alig 45.000 euró, azaz 12 millió forint körül fog kikerülni, ezzel nagyjából egy súlycsoportban fog indulni a Tesla Model-lel a piacon.

A Geely Automobily vállalat részvényárfolyama 3,89%-ot emelkedett. A Morgan Stanley elemzői szerint továbbra is érdemes vásárolni a Geely vállalat részvényeit, mert hosszútávon a vállalat egy új lehetőséget biztosít az elektromos autózásnak, illetve stabilitást is mutat az ázsiai piacon.

 

Az Amazon a hatóságokkal együtt küzd a vásárlókért

A koronavírus okozta globális probléma nem csak az egészségünkre, hanem a gazdaságra is negatív hatással van. Több vállalat és ismertebb személy döntött úgy, hogy pénzzel illetve eszközökkel támogatják a kormányok munkáját az egészségügyi koronavírus elleni harcokban, illetve abban, hogy a gazdaság mihamarabb helyre tudjon állni. Az Amazon viszont teljesen már irányba kíván tevékenykedni, pontosabban a saját területén, az online piaci szektoron, ahol több árus kihasználja a kialakult helyzetet. Az Amazon oldalán több olyan hirdetés került, mely irreális árakon hirdet olyan alap termékeket, mint a WC papír, a fertőtlenítőszerek, de még az élelmiszerek ára is az egekben lehet az oldalon. A cég drasztikus lépéseket tesz a nyerészkedők megfékezésére. Már most több mint félmillió terméket töröltek az oldalról és csak Amerikában 3900 külső eladót függesztettek fel. Emellett az Amazon együttműködésbe kezdett a hatóságokkal is és megpróbálják kiszűrni azokat a csalókat is, akik nem a termékek árát viszik fel, hanem a kiszállítási díjat emelik meg, ezzel jelentős profitot generálva. Az Amazon-nak is többször okozott gondot közvetlenül a koronavírus akár a logisztikai rendszerénél is. Március 18-án New York-ban, az egyik szállítási csomópontban két munkavállalót diagnosztizáltak a vírussal, ezért a teljes rakodási teret le kellett zárni. Európában már több hasonló eset fordult elő azóta a cégnél.

Az Amazon vállalat részvényei ezen a héten 1,4%-ot korrigáltak. Több magyar és külföldi elemző cég szerint érdemes az olyan vállalatokba befektetni, akik a mostani válság alatt és után is jól teljesítnek, illetve vásárolták a termékeiket, ezért kiváló lehetőség lehet ilyen esetben az online kiskereskedelem is, köztük pedig kiemelkedő lehet az Amazon szolgáltatása.

 

 

Telemedia vagyonkezelt részvénykosár

 

A SAP ingyen alkalmazásokkal segíti elő az otthon maradást

Az SAP több platformján is bejelentette, hogy a rendkívüli helyzet miatt különleges engedményeket fog tenni felhasználói számára, hogy hozzájáruljon a koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi hatásainak enyhítéséhez. A vállalat például időszakosan díjmentessé teszi a vevőket és a beszállítókat összekötő beszerzési platformjának, a SAP Ariba Discovery-nek a szolgáltatását. Az SAP 48 éves fennállása során az egyik legmeghatározóbb globális vállalatává nőtte ki magát, a világkereskedelmi tranzakcióinak 77%-a valamilyen SAP megoldáson keresztül történik. „Éppen ezért kiemelt felelősségünknek érezzük, hogy egyedülálló erőforrásainkra, infrastruktúránkra támaszkodva segítsünk a vállalatoknak akkor is, amikor ilyen komoly krízissel néznek szembe üzleti folyamataik és beszerzéseik során”–nyilatkozta Pintér Szabolcs, a SAP Hungary ügyvezető igazgatója. Emellett a cég több, korábban fizetős online kurzusokat tett teljesen ingyenessé 90 napig. Körülbelül 35 tanfolyam érhető el ingyenesen, hogy segítse a hallgatókat a felkészülésében. Ráadásul az egyik alapító Dietmar Hopp a CureVac AG egészségügyi és biotechnológiai vállalatban is szerepet vállalt, ami a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében vesz részt. Sőt mára az is elmondható, hogy Dietmar Hopp ennek a biotechnológiai befektetési alapnak lett a tulajdonosa. Hopp az SAP egyik alapítójaként vált milliárdossá, a Forbes jelenleg 13,6 milliárd dollárra becsüli a vagyonát.

Az SAP vállalat részvényei ezen a héten 10,80%-ot meneteltek felfelé. Az SAP vállalat hosszútávon a stabilitásáról és a magas osztalékfizetéséről híres, illetve a szoftverei keresettek a világban így a jövőben is szükség lesz a cég termékeire. Befektetésre hosszútávon ajánlotta Seeking Alpha elemzői szerint. A befektetés mellett szól, hogy a vírus megjelenésével egyre nagyobb teret kap majd a jövőben a digitális oktatás és ennek egyik vezető szereplője lehet az SAP.

 

A Facebook korlátozza az álhírek terjedését

A globális koronavírus járvány megjelenésével egyre több téves hír jelent meg a világban. A világ legnagyobb közösségi oldalának így igen nagy feladat jutott, erőteljesen szembe kellett néznie a fake news világával. Emiatt hamarosan automatikusan korlátozza majd a Facebook, hogy a Messengerben hány beszélgetésbe továbbítható egy-egy üzenet- állítja Jane Manchun Wong fejlesztő. A felmérések alapján ezzel radikálisan csökkenhet az álhírek mennyisége az oldalon. A cég szóvivője szerint rohamtempóban dolgoznak a beállításon, de még szinte csak az elején járnak a fejlesztésnek, csak később kezdik meg a teszteléseket. Így még egy kis időbe beletelhet mire a felhasználóknál hatékonyabban fel tudnak lépni az álhírek terjedésénél. A fejlesztés lényege elméletben az lesz, hogy egy beszélgetésben megosztott linket/képet kizárólag 5 további ismerősnek lehet majd továbbítani. Jelenleg viszont egy másik igen nagy problémával is küszködik a cég, mivel a kialakult karantén helyzet miatt a szerverek túlterheltek, így a cégnek ezen területen majd várhatóan fejleszteni kell.

A Facebook vállalat részvényei ezen a héten 0,90%-ot korrigáltak, de a Morgan Stanley elemzői szerint hosszútávon (5-7 évre) vásárlásra alkalmas a részvény, mivel a vállalat folyamatosan meg tud újulni és stabil háttérrel rendelkezik és jelenleg is az egyik legfontosabb kommunikációs csatornának minősül.

 

Az Alibaba dominálja a felhő piacot

Az Alibaba 2019. negyedik negyedévében magas szinten uralta a kínai felhőinfrastruktúra-szolgáltatási piac legnagyobb részét, jelentősen meghaladva a riválisokat, mint a Tencent és a Baidu cégeket. A december végéig tartó három hónapban az Alibaba Cloud a piac 46,4% -át irányította, amely összességében 66,9%-kal, 3,3 milliárd dollárra nőtt az időszak során. A Tencent Cloud volt a második legnagyobb felhőszolgáltató a negyedév során, 18%-ra növelve részesedését, míg a Baidu AI Cloud 8,8%-os piaci részesedéssel a harmadik helyen állt. Ahogy a Covid-19 világjárvány növeli a felhőszolgáltatások iránti igényt, az Alibaba megnyitotta AI-alapú platformját a betegség megelőzését tanulmányozó tudósok számára. Ezenkívül a Tencent lehetővé tette az érintett munkavállalók számára, hogy otthonról dolgozzanak az együttműködési szolgáltatások, a WeChat Work és a Tencent Meeting segítségével, míg a Baidu térképészeti eszközöket fejlesztett ki a járvány terjedésének nyomon követésére.

Danial Zhang, az Alibaba vezérigazgatója a napokban elmondta, hogy „a COVID 19 megjelenése rövidtávon kihívásokat fog jelenteni a vállalatnak, azonban azt is látni, hogy a változások újabb lehetőségeket kínálnak ebben az online világban. Illetve az Alibaba a SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) járvány idején is megállta helyét, hiszen az a lehetőség időben való felismerésének köszönheti a cég, hogy 470 milliárd dolláros e-kereskedelmi nagyvállalattá vált”. Ugyanis az Alibaba-t 1999-ben alapították online B2B piactéren, amelynek célja a kínai cégek árueladása volt a világ más vállalkozásainak. Három évvel később a társaság mindössze 400 alkalmazottat foglalkoztatott, viszont ma már több mint 100.000 fővel rendelkezik a cég. Az első pozitív éve a vállalatnak 2002 volt, de Kínában, abban az évben tört be a SARS járvány, a karantén elrendelésére akkor került sor, amikor az Alibaba arra készült, hogy elindítja a Taobao-t, egy olyan online piacot a fogyasztók számára, amelyben Jack Ma azt remélte, hogy versenyezni fog az eBay-jel. De végül kaptak az alkalmon és hatalmas előnnyel indultak tovább a kínai piacon. Most is erre készül az Alibaba, illetve az óriási tapasztalattal a segítségnyújtásra is szeretne összpontosítani.

Az Alibaba vállalat részvényei ezen a héten 0,12%-ot emelkedtek, hossztávon a vállalat az online kereskedelem miatt a befektető akár nagyobb pluszokat is láthat, ezért a SoftBank szerint még mindig az egyik legnagyobb lehetőség a vállalat részvényeibe befektetni. A cég a kialakult gazdasági helyzetben arra is képes volt, hogy reagáljon a piaci igényekre, a felhő alapú szolgáltatásokat kiterjesztette, megmutatva azt, hogy képes a cég több lábon állni.

 

 

Kopernikus vagyonkezelt részvénykosár

 

A Visa várakozó állásponton

A Visa új partnerséget jelentett be, amely erősíti a vállalat elkötelezettségét a nők gazdaságban való foglalkoztatottsága felé. Az IFundWomen csatlakozik a Visahoz, hogy segítse a képzési források előállítását, hogy a női vállalkozókat támogassa projektjük fejlesztése érdekében. A világon több, mint 250 millió nő rendelkezik vállalkozással. A fejlődés sokkal gyorsabb, mint a férfiak esetében. Ezen felül a Visa csatlakozott azon vállalatok sorához, amelyek bejelentették, hogy bevételeit a koronavírus jelentősen befolyásolta és ezzel az összes eddigi pénzügyi előrejelzést megváltoztatták. A cég elmondta, hogy a külföldi kiadások drámai módon csökkentek. A növekedés várhatóan körülbelül 2,5–3,5 százalékponttal alacsonyabb lesz, mint a Visa által bejelentett év eleji tájékoztatóban elhangzott. A társaság vezetői azt nyilatkozták, hogy valószínűleg nem fognak előrejelzést készíteni a jövő negyedévekre vonatkozóan, amíg az áprilisi jövedelembecslés ki nem jön, mert semmi értelme most levegőbe beszélni. Ezen kívül a vállalatnál tudják, hogy a jelenleg tartó recesszió során a fogyasztók kevesebbet költenek, ami hátrányosan érinti a vállalatot, de azzal is tisztában vannak, hogy mihelyt a karanténok feloldásra kerülnek és az üzletek megnyílnak a Visa vállalatnál akár öt vagy hatszorosára emelkedhet meg a forgalom, ami hosszútávon nyereséget jelenthet.

A Visa részvényei ezen a héten az online kereskedelem megugrásának és a befektetői bizalom eheti jókedvének köszönhetően 2,37% pluszban zártak.

 

A Unilever rohamos intézkedésekbe kezd

Az Unilever a napokban felvázolta a 100 millió eurós hozzájárulást a Covid-19 világjárvány elleni küzdelemhez. A szappanok és fertőtlenítőből álló, legalább 50 millió eurós adomány a Világgazdasági Fórum COVID elleni szervezeteihez fog kerülni, amely támogatja a globális egészségügyi szervezeteket és ügynökségeket. Ezenkívül a cég a járványhoz szeretné igazítani a jelenlegi gyártósorát is, hogy fertőtlenítő szereket készítsen kórházaknak, iskoláknak és más intézményi környezetnek is egyaránt. Az Unilever ezen felül 500 millió euró összegű pénzforgalmi támogatást kínál a megélhetés támogatása érdekében a legkiszolgáltatottabb kis-és közepes méretű beszállítók számára, valamint a kisebb összegekkel rendelkező lakossági ügyfeleknek, melyek üzleti tevékenysége az Unilever-re támaszkodik. A társaság azt is megerősítette, hogy „megvédi munkaerejét a hirtelen fizetéscsökkenésektől, amelyek piaci zavarok eredményeként alakultak ki”. Az Unilever kész a megújulásra, amit már a csomagolás technológiában is bebizonyított az elmúlt hónapokban.

Az Unilever vállalat részvényei ezen a héten 5,52%-ot estek. Viszont a cég tőkéje stabil, hosszú évtizedek óta piacvezetőként van jelen a gazdasági életben, termékei keresettek, így várhatóan a koronavírust követően a cég újra a régi emelkedő, jó hozamokat produkálhat, hisz mindig szükség lesz élelmiszerre és tisztálkodási szerekre. Ezen kívül a cég hatékonyan tudott reagálni a piaci változásokra, ügyelve arra, hogy a munkahelyet fenntartsa.

 

A Mastercard környezetbarát technológiákban látja a jövőt

Egy holland pénzügyi szervezet úgynevezett online vagyis, „bunq Bank” és a Mastercard bejelentette partnerségük kibővítését, melynek köszönhetően felgyorsulhat a bunq kártya növekedése Európában. A holland bunq még 2019 végén mutatta be különleges termékét, amely azon túl, hogy a gyártástól a csomagolásig környezetbarát módon készül, használat közben is sokat segít a környezetünkön: minden 100 euró után, melyet közvetlenül a kártyáról használunk fel, a „bunq” egy-egy fa ültetését vállalja. Az újonnan meghosszabbított kapcsolat 30 európai országot érint, köszönhetően a Mastercard széleskörű rendszerének. A „bunq” legújabb pénzügyi terméke egy Green card nevű fém Mastercard bankkártya lesz. A tavalyi bejelentés után négy hónappal a bank már több, mint 100.000 fát ültetett, ami 30,8 millió kg CO2-csökkentést jelent, ez pedig 32.560 Párizs-New York repülőjáratnak felel meg. „Az európai bankok és a fizetési eszközök folyamatosan fejlődnek. Az emberek ma már elvárják, hogy az általuk használt technológia ne csak egyszerű és biztonságos legyen, hanem pozitív hatást gyakoroljon a világára, amelyben élünk. A bunq már öt éve partnerünk és büszkék vagyunk arra, hogy ez az izgalmas együttműködés tovább növekszik.”mondta Javier Perez, a Mastercard európai elnöke.

A Mastercard vállalat részvényei ezen e héten 4,20%-ot emelkedtek. Több amerikai és európai elemző viszont egyetért abban, hogy a Mastercard vállat stabilitása, jó cash flow-ja, biztos erős pénzügyi jelenléte és 230,4 milliárd eurós kapitalizációs tőkéje hosszútávon jó befektetési lehetőség lehet.

 

 

Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

 

A Gilead Sciences lemond a monopoljogáról

A Gilead Sciences szigorú kezekben tartja saját Ebola ellen kifejlesztett gyógyszerét, a Remdesivirt, amiről viszont az elmúlt időszakban kiderült, hogy hatásos lehet a COVID-19 ellen is. Ha a gyógyszer tesztje pozitív lesz, akkor a Gilead úgy döntött, megszűnteti monopoljogát a készítmény felett, azaz rohamosan meg fog jelenni majd a patikák nagy részében a készítmény. A gyógyszer tesztelése viszont hónapokat vehet igénybe, így nagy valószínűséggel csak nyáron tudjuk meg, hatásos-e a készítmény a napjainkban tomboló járvány ellen. Ennek ellenére a szakértők pozitívan állnak a hírhez, mivel, ha hatásosnak bizonyul a gyógyszer, akkor az összes többi gyógyszergyártó vállalat elkezdheti kidolgozni saját alternatíváját. Ha a szer hatékony lesz a vírus ellen, akkor elmondhatjuk, hogy a Gilead hónapokkal megelőzi a társait és piacvezető lehet a termék fejlesztésében és értékesítésében.

A Gilead Sciences vállalat részvényei ugyan eléggé volatilisek, mégis az elmúlt három hónap alatt 13,22%-ot emelkedtek, viszont a héten 3,03%-ot korrigáltak. A Gilead vállalat részvényei az egészségügyi ellátás miatt hosszútávon ígéretesnek tűnnek, mivel a mai napig több száz betegnek nyújtottak már kiemelkedő sürgősségi ellátást az Egyesült Államokban, Európában és Japánban is. És ha a szer alkalmas lesz a vírus ellen, akkor hónapokra vezető szerepet tölthet be a vállalat.

 

Az Abbott Laboratories gyorsteszteken dolgozik

Az Abbott Laboratories elnyerte az Egyesült Államok jóváhagyását a COVID-19 törzs molekuláris tesztjére, amelyet a kórházak és az akadémiai egészségügyi központok fognak felhasználni az ország egész területén terjedő betegség diagnosztizálás felgyorsítására. Az Egyesült Államok Élelmezési és Gyógyszerészeti Igazgatósága (FDA) által kiadott „sürgősségi felhasználási engedély” lehetővé teszi, hogy az Abbott azonnal 150.000 laboratóriumi tesztet szállítson le-jelentette be a vállalat szerdán. A teszteket az Abbott „m2000TM RealTime System” rendszeren lehet futtatni, amely már több mint 175 amerikai kórházban és tudományos egészségügyi központban megtalálható. Az Abbott régóta rendelkezik diagnosztikai tesztek fejlesztésével, különös tekintettel az olyan fertőző betegségekre, mint az AIDS vírus. Rendszerét világszerte ismerik a kutatók, kórházak és tudományos egészségügyi központok és a történelemben is úgy szerepel a vállalat, mint az első HIV-teszt fejlesztője. A hétvégére meg is jelent az a hír, hogy az eddigi leggyorsabb és legegyszerűbb koronavírus-tesztet dobja piacra hamarosan az Abbott Laboratories, a vállalat szerint napi 50 ezer tesztet tudnak biztosítani áprilistól. John Frels, az Abbott Diagnostics kutatási és fejlesztési elnök-helyettese szerint a molekuláris teszt a koronavírus géntérképének egyes töredékeit keresi meg és ha magas szintű fertőzést talál, akkor 5 percen belül mutatja ki a vírus jelenlétét. A fertőzés teljes kizáráshoz 13 percre van szüksége.

Az Abbot Laboratiories vállalat részvényei az elmúlt egy hét alatt 0,43%-kot emelkedtek, viszont az elmúlt 3 év alatt 65,92%-ot menetelt a cég részvénye. Az Abbot Laboratories vállalatba befektetni hosszútávon már csak azért is érdemes, mert a cég termékei a gyógyszeripari, élelmezési, diagnosztikai és vaszkuláris eszközök területét fedik le az egész világon. Az Abbott világszinten leányvállalatok és viszonteladók segítségével értékesíti termékeit és jelen van mind a gyógyszeripar és mind a kutatás területén. A cég kapitalizációs tőkéje meghaladja a 199 milliárd eurót.

 

A Novo-Nordisk is védi a munkavállalóit

A napokban került megrendezésre a Novo-Nordisk hivatalos tájékoztatója a jelenlegi helyzetről, viszont a dán hatóságok által a koronavírus-járványra való tekintettel a részvényeseket felkérték, hogy ne jelenjenek meg személyesen az ülésen, hanem az élő internetes közvetítés útján kövessék az ülést. „A koronavírus globális kitörése egy világméretű humanitárius válság, amelynek súlyos és tragikus következményei vannak és ez óriási nyomást gyakorol a társadalmainkra”-nyilatkozta Helge Lund, az igazgatóság elnöke. „Legfontosabb prioritásaink a mindennapi jólét védelme és az életmentő gyógyszerek folyamatos ellátása a világ minden részén élő emberek milliói számára. Ezenkívül különféle intézkedésekkel támogatjuk az érintett társadalmakat”-mondta Lars Fruergaard Jørgensen elnök és vezérigazgató. Azóta az igazgató a BBC-nek adott interjújában ezt bővebben kifejtette: „Szorosan nyomon követjük a helyzetet, és betartjuk a helyi hatóságok ajánlásait, mivel a körülmények megváltoztak. Ezért példát mutatunk, hiszen a vállalat sok alkalmazottja jelenleg otthonról dolgozik, digitális eszközökkel.”

A Novo-Nordisk következő osztalékfizetése részvényenként 5,35 dán korona lesz, döntött a napokban a közgyűlés, egy kicsit a tavalyihoz képest elmaradva, amikor a társaság összesen 8,35 koronát fizetet részvényenként.

A Novo-Nordisk vállalat részvényei ezen a héten 9,15%-ot emelkedett, így a részvényárfolyamok a hétvégére 51,42 eurón zártak.

 

A Johnson&Johnson jó úton halad

Johnson&Johnson tudományos főigazgatója, Dr. Paul Stoffels szerint a gyógyszeripari óriás hatalmas lépéseket tett a COVID-19 elleni oltás kifejlesztésében és klinikai tesztelésében. Dr. Stoffels azt is elmondta, hogy a készítmény nagyszabású tesztelése, azaz már emberi alkalmazása valószínűleg idén novemberben elkezdődhet. A vállalat az Egyesült Államok egészségügyi szabályozóival hajlandó együttműködni. Így annak érdekében mindent megteszek a vállalatnál, hogy a vizsgálat megkezdése előtt befejezzék az összes előkészületi és jogi munkát. „Nagyon biztonságosnak és hatékonynak kell lennie az elkészült vakcinának és ezért van szükségünk egy kis időre a teszteléshez. Nagyon valószínűnek tartom, hogy pár hónapon belül más helyzetben leszünk, és valószínűleg meg tudjuk kezdeni az emberek oltását”–nyilatkozta Stoffels. Egyetért abban is, hogy a távolságtartás a legjobb óvintézkedések közé tartozik az emberek megbetegedésének megakadályozásában, illetve a karanténok betartása. Stoffels hozzátette, hogy az Egyesült Államokban és más országokban is az egészségügyi szakembereket kell megbíznunk azzal, hogy az összes oltást lebonyolítsák. Illetve nagyon kell majd arra figyelni, hogy ki is miként kapja meg elsőként a készítményt.

A hét közepén jelent meg a hír, hogy a Johnson&Johnson vállalat részvénye már önállóan elérhető a Partner Banknál. A vállalat részvényei ezen a héten 1,25%-ot korrigáltak. Viszont a cég hosszútávon jó lehet egy portfolióba, mivel a vállalat 1996–tól kezdve található meg a tőzsdén és egyedülálló a kozmetikai, a babaápolási és egészségügyi termékek fejlesztésében és értékesítésében.

 

A Medtronic a Tesla-val kezd együttműködést

A Tesla azt tervezi, hogy felújítja a New York-i Buffalóban lévő napelem gyárát, hogy orvosi ventilátorokat állítson elő a Medtronic-nak, jelentette meg a napokban Elon Musk vezérigazgató egy tweetjében. „Mindent megteszünk, hogy segítsünk New York-i polgároknak”-nyilatkozta a Tesla vezérigazgatója. A Tesla a Medtronic-kal együttműködve gyártja le majd a készülékeket. A Medtronic vezérigazgatója, Omar Ishrak a CNBC-vel közzétett szerdai interjúban megerősítette a kapcsolatot. „A Tesla-ról azt gondolom, hogy az emberek már eléggé bíznak a cégben, és hogy olyan termékeket gyártanak, melyek megbízhatók.” Ishrak hozzátette, hogy „az egyik már legyártott készülékük, amely jelenleg nem a legfontosabb termékünk, tökéletesen alkalmas ebben az esetben. Jó okok vannak arra, hogy a Tesla a lélegeztető készülékeket egy megalapozott terv alapján építse fel, ahelyett, hogy nulláról tervezné. Mivel a betegek élete tőlük függ, alapvető fontosságú a magas megbízhatóság, a gyors szállítás és persze a leggyorsabb fejlesztés.” Ezenkivül az olasz  Medtronic Care Management Services két új üzletágat indított, amelyek célja a COVID-19 és légzőszervi tünetek miatt aggódó betegek felmérése, monitorozása és triatúra-támogatása. Ez már csak azért is fontos, mert pont Olaszországban a legnagyobb a vírussal fertőzött arány.

Az olasz Medtronic vállalat részvényei a most elindult fejlesztéseknek köszönhetően ezen a héten 10,25%-ot emelkedtek. A vállalat a jövőben is kész a fejlődésre és hasznos tanácsokkal szolgál a most németországi és európai helyzetekben is. A vállalat 43 éve kiválóan teljesít az egészségügyben.

 

A United Health is jobban szeretné, ha otthon maradnánk

Az UnitedHealth Group, az OptumCare által 46.000 főnyi egészségügyi dolgozó számára szeretne segítséget nyújtani a koronavírus elleni küzdelemben.  Az ország legnagyobb egészségbiztosítója, amely egyben az OptumCare egészségügyi szolgáltató társaság tulajdonosa, több tízezer olyan orvossal rendelkezik, akik képesek folyamatosan koronavírus tesztek elvégzésére. Az Egyesült Nemzetek Egészségügyi vezetői szerint a vállalat tevékenységei ugyanolyan hatékonysággal rendelkeznek, mint a jelenlegi klinikusok által végzett tesztek. „Arra számítunk, hogy sok más gyógyszergyártó vállalat is elkezdi alkalmazni ezen új tesztelési folyamatokat”-mondta a UnitedHealth szóvivője. A UnitedHealth Group által finanszírozott tanulmány azt mutatja, hogy az emberek sokkal inkább végeznék el otthonukban a teszteket, mint a közeli egészségügyi központokban. Ezen felül a cég már dolgozik olyan készülékek kifejlesztésen, melyet bárki fel tud használni orvosi beavatkozás nélkül, ezzel potenciálisan orvosok ezreit mentheti meg a vírus kitettségétől.

A UnitedHelth Group amerikai egészségbiztosító ezen a héten 12,20%-os menetelést hajtott végre. A vállalat 2000. augusztusától található meg a tőzsdén. A vállalat mélypontja 2009 volt, akkor 12,17 euró volt a cég részvénye, de egy év múlva ez már 24 euró felett mozgott. Jelenleg a vállalat részvényei után 223,75 eurót kell fizetni.

 

 

Global High Yield Bonds

 

A SoftBank vállalati kötvénye

Softbank Group egy japán telekommunikációs és médiavállalat. Több, mint 40 éve a vállalat tevékenysége a szélessávú televízió, a vonalas telekommunikáció, az e-Commerce, internet, robotika, technológia szervíz, pénzügyek, média és mindezek piaci értékesítésére összpontosít. Jelenleg a vállalat kb. 70.000 alkalmazottal rendelkezik és a 2019-es évre 79,6 Mrd eurós éves forgalmat célzott meg. A Softbank Group rengeteg vállalati részesedést birtokol és többek között 28%-ban a kínai Alibaba Group tulajdonosa, aki a világ legnagyobb online kereskedője. Standard&Poor’s minősítő cég a múlt héten megváltoztatta a csoport BB + besorolásának kilátásait stabilról negatívra, miután a cégnek a WeWork-kel nem sikerült jól az együttműködése. Novemberben, amikor a csoport 706 milliárd jen működési veszteséget szenvedett, Masayoshi Son vezérigazgató maga is elismerte a rossz döntést. A WeWork kudarc nyomán számos más SoftBank által elindított vállalkozás szintén vérezni kezdett nyereségkieső üzleti modelljeik alaposabb ellenőrzése mellet is. Az Oyo, a Rappi, a Getaround és a Zume összesen 2600 fő alkalmazottat bocsátott el 2020 első hetében.

2020-ban a hatalmas veszteség fokozottabb ellenőrzés alá vonta a Son agresszív vásárlási szokásait (akár ideértve az Ubert és a WeWorkot) és a koronavírus kitörése további befektetési veszteségeket okozott. A Szaúd-Arábia által támogatott Vision Fund, amelyet az ex-Deutsche Bank bankár, Rajeev Misra működtetet egyre nagyobb pénzt ölelt fel, jobbnál jobb célokért. Masayoshi Sun a Softbank vezérigazgatója 2019 szeptember végére már 70,7 milliárd dollárt fektetett ebbe bele és az itt található 88 vállalatba is. 2017-ben a Softbank-nak is tőkére volt szüksége így 2029-ig egy 4%-os vállalati kötvényt bocsájtott ki, darabonként 100 ezer eurós címletekben. A kötvény féléves kamatozású, így márciusban és szeptemberben fizet kamatot befektetői részére.

 

Az Ekosem Agrar GMBH az orosz gazdaság vezető agrárcégévé nőtte ki magát

Az Ekosem Agrar GmbH a tejtermelés területén piacvezető Oroszországban és Európában. A vállalat székhelye a németországi Walldorfban van és 2018-ban összesen 484.000 tonna nyers tejet termelt ki. A cég emellett a földművelés, a vetőmag előállítás és termesztés, szarvasmarha tenyésztés, valamint ökológiai mezőgazdaság területén is tevékenykedik. A 2000-ben alapított vállalat része a stratégiailag legfontosabb oroszországi vállalatoknak és az ország legnagyobb tejtermelője. Magáért beszél az 579.000 hektár gazdaságilag megművelt földterülete. Ezenkívül több, mint 13.000 hektáron foglalkoztat Oroszország 9 másik régiójában. 2019-ben a vállalat kerek 244 millió EUR teljes forgalmat gazdálkodott ki és ezzel 19,72 milliós nyereséget célzott meg. Jelenleg az Ekosem-Agrar AG, a Walldorf az EkoNiva Group az egyik legnagyobb orosz mezőgazdasági társaság német holdingtársasága. Körülbelül 190.000 szarvasmarhát tenyészt tejtermelés és húsa miatt és napi körülbelül 2400 tonna nyers tejtermelés mellett a vállalat az ország legnagyobb tejtermelőjévé vált. A csoport körülbelül 600.000 hektár mezőgazdasági területet ellenőriz és Oroszország egyik vezető vetőmag-termelője. A társaság alapítója és vezérigazgatója Stefan Dürr, aki az 1980-as évek vége óta tevékenykedik az orosz mezőgazdaságban és az elmúlt három évtizedben határozottan alakította ki modernizációt. 2009-ben elnyerte a Szövetségi Érdemkereszt a német-orosz mezőgazdasági párbeszédért nyújtott szolgálatáért. A vállalatcsoport kilenc oroszországi régióban több mint 14.000 alkalmazottal rendelkezik. Az Ekosem-Agrar 377 millió EUR működési teljesítményt és 116 millió EUR kiigazított EBITDA-t eredményezett a 2018-as pénzügyi évben.

Az Ekosem Agrar GMBH 2019-ben 5 évre kölcsönt kért befektetőitől 7,5%-os éves kamatra, ami ráadásul euróban dominált. A kötvény vásárlást jelenleg is csak nagyvállalat, illetve a Global High Yield Bonds vállalati kötvénycsomag vásárlói érik el. Hiszen Önmagában 100 ezer euró lenne, míg így több kötvénnyel együttesen 10 ezer eurótól hozzáférhető.

 

 

Egyedi Kötvények:

 

A Coty kötvénye jelenleg már 9,34%-os hozammal kecseget

A Coty parfüm- és kozmetikai konszern, amelynek eredete 1904-re nyúlik vissza, amikor Francois Coty parfümőr Párizsban megalapította a vállalatot. A Coty szépségápolási termékeket gyárt és értékesít. A cég illatanyagokat, festékkozmetikumokat, higiéniai, fényvédő és bőrápoló termékeket kínál, amelyeket világszerte több mint 130 országban és régióban forgalmaznak. A Coty választékában olyan erős márkák szerepelnek, mint az Adidas, a Calvin Klein, a Chloé, a Davidoff, a Marc Jacobs, az OPI, a Philosophy, a Playboy, a Rimmel és a Sally Hansen. A Coty termékeit áruházaknak, szakkereskedőknek, nagykereskedelmi viszonteladóknak és duty-fress (vámmentes) üzleteknek szállítja szerte a világon. Ma elmondható, hogy a Coty a világ egyik legnagyobbb szépségápolási vállalata és a legnagyobb illatanyag-gyártó társasága. A vállalatnak több mint 9 milliárd dolláros bevétele volt már 2018. júniusában végződő pénzügyi évben. Coty 2016-ban 41 szépségápolási márkát vásárolt meg a Procter&Gamble-től, így az illatanyagok globális vezetőjévé válhatott a hajfesték és a hajformázó termékek második legnagyobb vállalataként. A társaság három részleget működtet: Consumer Beauty, amely a testápolásra, a kozmetikumokra, illatokra, valamint a hajfestő és formázó termékekre koncentrál. Luxus termékeknél pedig luxus kozmetikai, illat- és bőrápoló termékeket gyárt és a Professional Beauty, amely szépségszalon és köröm szalon szakembereit szolgálja ki. A társaság 2018 közepére már 46 országban körülbelül 20.000 fő teljes munkaidős alkalmazottat foglalkoztat 46 országban. A Coty ügyvezető irodája jelenleg Londonban található. Jelenleg Peter Harf a Coty igazgatóság elnöke, aki folyamatosan felügyeli a cég pozitív lépéseit. 2018. április 5-én a cégnek tőkére volt szüksége, így 550 millió dollár értékben kibocsájtott vállalati kötvényeket, vagyis a befektetőktől kért kölcsönt. A kötvény minimális összege 2000 dollár volt, amit 1000 dolláronként lehet megemelni, a kötvényre éves fix 6,5%-os kamatot fizet dollárban 2026 április 1-ig a vállalat. Mára viszont az árfolyamok esése miatt ez eléri az éves 9,34%-ot is. A kötvény féléves kamatozású. A Standard&Poor minősítése alapján a kötvény BB minősítésű, ami befektetésre ajánlottat jelent.

 

A T-Mobile USA vállalati kötvénye most 6,11%-os hozamot adhat dollárban

A koronavírussal kapcsolatos időszak nem kímélte a vállalati kötvényeket sem. Mivel ilyenkor a vállalat értéke rövidtávon eshet, így a kötvény árfolyama is lefelé mozdulhat el. Még akkor is, ha az egy stabil vállalat. A T-Mobibe US pedig az, de a vállalatot nem kímélte a befektetési eladások sorozata. A kötvény árfolyama jelenleg 88%-on tartózkodik, ami előnyös lehet a most befektetőknek.

A vállalat az USA harmadik legnagyobb mobiltelefon szolgáltatója. A vállalatot 2001-ben alapították a VoiceStream néven, a Deutsche Telekom leányvállalata megvásárlásával Amerikában. A Konszern vezeték nélküli hang- és adatkommunikációs szolgáltatásokat kínál és körülbelül 61 millió embert tartozik szerződéses ügyfelei közé. A vállalat az Apple, az LG Electronics és a Samsung okos telefonjait, táblagépeit és tartozékait is forgalmazza körülbelül 8000 üzletében. T-Mobile USA, Inc., rövidítve a T-Mobile, az USA vezeték nélküli hálózat egyik üzemeltetője.

A vállaltatnak többségi részvényese a Deutsche Telekom. Székhelye a washingtoni a seattle-i Bellevue-ban található, a vállalatnál elmondhatjuk, hogy már 2012 harmadik negyedévének végén 84,2 millió ügyféllel rendelkezett. A T-Mobile USA vezeték nélküli hang- és adatátviteli szolgáltatásokat nyújt az Egyesült Államokban. De ugyanígy szolgáltat Puerto Rico-ban és az Egyesült Államok Virgin-szigetein is.

A T-Mobile USA 2013-ban került nyilvános tőzsdére a NASDAQ 100 tagjai közé. Jelenleg a vállalat mobil virtuális hálózat üzemeltetője számára host hálózatként is szolgál. A társaság éves bevétele meghaladja a 40 milliárd dollárt is. 2015-ben a Consumer Reports a T-Mobile USA-t az első számú amerikai vezeték nélküli szolgáltatónak nevezte.

A T-Mobile USA gyökerei a VoiceStream Wireless PCS 1994-es megalapításával vezethetők vissza, mint a Western Wireless Corporation leányvállalata. A Western Wireless anyavállalattól 1999. május 3-án történt leválasztása után a VoiceStream Wireless-t a Deutsche Telekom AG 2001-ben megvásárolta 35 milliárd dollárért. Majd 2002. júliusában T-Mobile USA, Inc-nek nevezte el. 2013-ban a német T-Mobile és a Metro PCS előkészítette a két társaság egyesülését, amely T-Mobile USA néven kezdte meg kereskedelmét. 2013-2014. év igencsak nehézkes esztendő volt a vállalatnak beruházásai miatt, abban a két évben több kötvényt is kibocsájtott. 2014-ben bocsájtotta ki a kötvényt 1 milliárd 700 millió dollár értékben 6,375%-os dolláros kamatra. A kötvények jelenleg is megvásárolhatók a másodlagos piacon, ugyanis 2025-s lejáratúak.

2018 február 26-án a T-Mobile USA bejelentette, hogy 2018 végéig 30 városba szállítja az 5G-t, a kompatibilis készülékei pedig 2019. elején elkészülnek. A vállalat be is tartotta ezt. Azt is kijelentették, hogy az 5G-hálózatuk képes lesz egyidejűleg működni a 4G LTE-hálózatával és gyorsabb sebesség és szélesebb tartomány várható. 2018. június 25-én a T-Mobile USA és a Nokia befejezte első kétirányú 5G NR átvitelét 28 GHz-es frekvencián, amely megfelel a 3GPP 5G New Radio (NR) szabványoknak, nagy lépést mutatva egy országos 5G hálózat kiépítésében.

Jelenleg a T-Mobile USA kötvények éves szinten 2025 szeptember végéig 5,375%-ot kamatot (ami jelenleg 6,11%-os nettó nominál kamatot jelent) fizetnek a befektetőknek, ezen kötvény akár 4000 USD kifizetése után most is megvásárolható.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá