Telemedia részvénykosár

A Fiserv saját területén talált társat

By 2020.02.11. július 3rd, 2020 No Comments
A Fiserv csaknem 3,7 milliárd dollár bevételt regisztrált 2019 negyedik negyedévében és 5%-kal növekedett az előző évhez képest, a társaság eredmény kimutatása alapján.

A First Data, amelyet a Fiserv 22 milliárd dollárért szerzett meg, a negyedik negyedévben a társaság belső bevételének 61%-át, azaz 2,2 milliárd dollár feletti értékkel járult hozzá a teljesítményhez. Megvásárlása óta a First Data értéke 6%-kal nőtt. A friss beszámolók alapján a jövőben is hasonló központi szerepet szeretne bevállalni a cég a Fiserv életében. „A társaság úgy véli, hogy 2020-ban legalább 100 millió dolláros bevételt generál a befektetésével”-mondta Frank Bisignano, a Fiserv vezérigazgatója és a korábbi First Data vezérigazgató. „Hatalmas új lehetőségek előtt állunk, mint például a First Data összekapcsolása a Clover-el (a vállalat egyik projektje), mely 45%-kal növelte meg a vállalat éves bruttó fizetési volumenét (GPV) az előző évhez képest”- tette hozzá a vezérigazgató. A Fiserv és a First Data igen sok hasonlósággal és irányvonalakkal rendelkezik, a szakértők szerint így igen egyszerű és profitálandó a két vállalkozás stratégiáinak és technológiának ötvözése.

A vállalat részvényei ezen a héten 1,94%-ot, míg az elmúlt három hónap alatt 10,28%-ot emelkedtek.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá