Az európai, amerikai és ázsiai börzék, valamint számos ország devizája megszenvedte a dollár erõsödését, amelynek hátterében elsõsorban a Fed újabb januári „tapering”-je állhat. Hiszen 75 milliárd dollárról 65 milliárdra süllyedt a Fed kötvényvásárlás havi keretösszege. A szinte végtelen nemzetközi pénzügyi likviditás kora véget érhet, amelyet most bõrükön érezhettek a spekulánsok.  Jelentõs tõkekivonás indult meg a kockázatosabbnak ítélt feltörekvõ piacok pénzügyi eszközeibõl. Ennek megfelelõen a dollár 1,35 alá erõsödött az euróval szemben. Mivel, ahogyan lenni szokott, az amerikai dollárba „menekültek” az invesztorok.

Technikai oldal

Mi történt? A történelmi csúcsok döntögetése megállt. Komolyabb korrekcióról még mindig nem beszélhettünk. A kurzus folytatta útját a sok éve tartó, hosszú távú emelkedõ trendben és ugyancsak éve óta tartó trendcsatornában. Ugyanakkor fontos szint esett el. Mivel a lélektanilag is fontos 1800 pont alatt zárt az S&P 500. A jegyzések decemberben az emelkedõ trendcsatorna pirossal behúzott ellenállási vonala közelében helyezkedtek el, a felsõ Bollinger szalag mentén mozogtak. De tulajdonképpen 2011 júliusa óta az említett kékkel jelölt emelkedõ trendvonal alatt mozgott az árfolyam. Az év elsõ hónapjának utolsó két hetében váltak izgalmassá az események. Az árfolyam lefelé vette az irányt, a trendcsatorna pirossal behúzott támaszvonala került visszatesztelésre. Ezzel elérhetõ közelségbe került az 50 napos mozgóátlag vonala. A grafikonba épített technikai indikátorok közül kettõ (Slow Stochastic, MACD) egymást erõsítõ eladási jelzést adott.

Mi várható? Az 50 és 200 napos mozgóátlag fölött elhelyezkedõ árfolyam alapján optimisták lehetünk. Az emelkedõ trend erõs és évek óta tartó folyamat. A vevõk dominanciája folytatódhat, és az eddigi januári csúcs után akár 2000 dolláros célt tûzhet ki a befektetõ. A Fibonacci eszköz alapján akár 2100 pont fölötti érték is benne lehet hosszabb távon, hiszen a 100%-os (1576,09) Fibonacci szint fölött megnyílt a tér a 161,8%-os (2134,27) Fibo irányába. Figyelmeztetõ jel lehet, ha az árfolyam lefelé irányban kilép a tavaly november óta tartó emelkedõ trendcsatornából, amelyet a korrekció során megkísérelhet a kurzus. A hosszú távú trendet jelképezõ 200 napos mozgóátlag vonala 1350 és 1400 pont között húzódik, ezért óriási tér lehet a csökkenésre, ha eljönnek az eladók. Az MACD és Slow Stochastic technikai indikátorok alapján inkább az eladási szituációkat érdemes keresni. A grafikonon szépen látszik, hogy a jegyzések jelentõsen eltávolodtak az 50 és 200 napos mozgóátlagoktól, amely alátámasztja a túlvett szituációt. Pesszimista forgatókönyv esetén a következõ támaszvonalakat érdemes figyelemmel kísérni: 1700 pont, utána 1650 dollár, majd 100%-os (1576,09) Fibonacci szint visszatesztelése lehetséges.

Fundamentális oldal

Összefoglalás:

Az európai, amerikai és ázsiai börzék, valamint számos ország devizája megszenvedte a dollár erõsödését, amelynek hátterében elsõsorban a Fed újabb januári „tapering”-je állhat. Hiszen 75 milliárd dollárról 65 milliárdra süllyedt a Fed kötvényvásárlás havi keretösszege. A szinte végtelen nemzetközi pénzügyi likviditás kora véget érhet, amelyet most bõrükön érezhettek a spekulánsok.  Jelentõs tõkekivonás indult meg a kockázatosabbnak ítélt feltörekvõ piacok pénzügyi eszközeibõl. Ennek megfelelõen a dollár 1,35 alá erõsödött az euróval szemben. Mivel, ahogyan lenni szokott, az amerikai dollárba „menekültek” az invesztorok. Nyilvánvaló, hogy a Fed lépéssorozata a szigorítással nem ér véget, mert a második lépés a kötvényvásárlási program kivezetése lehet. Ezek után pedig megindulhat a kamatemelés. Még ha a távolabbi jövõben, évek múlva is, de egyszer be kell következnie a laza monetáris politika változásának, amely beárazódik a pénzügyi eszközökbe és akár traumákat válthat ki a világ pénz- és tõkepiacain. Másrészt az amerikai gyorsjelentések nagyobb része szerepelt várakozások alatt, amely vészjósló lehet, hiszen az elmúlt negyedévekben tapasztalt busás vállalati profitok jelentõsen támogatták a pozitív hangulatot. Harmadrészt az amerikai makrók sem muzsikáltak teljesen egyértelmûen. Annak ellenére, hogy a negyedik negyedéves GDP felülteljesítette az elemzõi várakozásokat, jelentõsen visszaesett az ingatlanok iránti kereslet, csökkent a fogyasztói bizalom és hirtelen megugrott a heti új munkanélküli kérelmek száma. Negyedrészt aggasztotta a befektetõket a kínai gazdaság lassulása, hiszen idén alacsonyabb GDP növekedés várható. A szakértõk már régóta hitelválságról és ingatlan lufiról riogatnak Kínában. De tény, hogy a feldolgozóipari BMI a recessziót jelzõ 50 pont alá süllyedt, amely óvatosságra inthet. Ötödrészt pedig számos országban, mint Ukrajna, Törökország, Thaiföld lokális belpolitikai harcok, polgárháborúra emlékeztetõ megmozdulások történtek. Idõnként fellángolnak a kedélyek Egyiptomban és a tárgyalások ellenére még mindig nincsen megoldás Szíria ügyében. Ezek az aggodalmak felerõsíthették a fundamentálisan kevésbé stabil országok elleni bizalmatlanságot, a részvénypiacok korrekcióját és egyben a dollár intenzív erõsödését.


Részletek:

(01.21.) A német Zew intézet szerint januárban egy kicsit visszaesett az üzleti bizalom, a szakértõk növekedést vártak. (01.23.) A használt lakások forgalma enyhén nõtt decemberben novemberhez képest, de az emelkedés alulmúlta a várakozásokat. Az átfogó feldolgozóipari beszerzési menedzser index jobban emelkedett a vártnál az eurózónában. A heti új munkanélküli kérelmek száma továbbra is 330 ezer alatt maradt. (01.27.) Az német Ifo üzleti bizalmi index értéke decemberben tovább emelkedett. Decemberben vártnál kevesebb új lakás fogyott az Egyesült Államokban, a novemberi számot is lefelé módosították. (01.28.) A tartós cikkek rendelésállománya 4% fölött esett a várt közel 2%-os növekedéssel szemben. A Conference Board fogyasztói indexe viszont ismét emelkedett. (01.29.) Az elemzõk véleményének megfelelõen 75 milliárdról 65 milliárd dollárra csökkentette a Fed a kötvényvásárlás havi keretét. A Fed optimista képet festett az amerikai gazdaságról és a kilátásokról. (01.30.) Az amerikai GDP 3,2%-al nõtt a negyedik negyedévben az elõzõhöz képest. A heti új munkanélküli kérelmek száma 348 ezerre ugrott, az elemzõk többsége 330 ezer alatti értéket várt. A lakásértékesítések száma közel 9%-al csökkent, a szakértõk csak 0,3%-os enyhe mínusszal számoltak. Az eurózóna üzleti bizalmi indexe januárban is javult decemberhez képest. Kiábrándította a befektetõket a Mattel és az Amazon jelentése. (01.31.) A Michigan egyetem fogyasztói bizalmi indexe 81,2 pontra süllyedt. A januári Chicago BMI kevésbé esett vissza. Az amerikai személyes bevételek nem bõvültek, a személyes kiadások viszont várakozások fölött emelkedtek. 

Szólj hozzá