Healthcare vagyonkezelt részvénykosár

Nem mindenki örül az Ecolab terjeszkedésének

By 2019.11.11. július 2nd, 2020 No Comments
Tavaly decemberben az amerikai Ecolab bejelentette egy akvizíció befejezését, amelyről eleinte minden szakértő úgy vélekedett, hogy nem fogja jelentősen befolyásolni az angliai piacot.

A megvásárolt társaság neve, a Holchem Group Limited, mely az ország vezető vegyi tisztítószereket és berendezéseket gyártó vállalata. A cég viszont nem szerepelt az Ecolab legutóbbi éves jelentésében, pedig a jelentések szerint a Holchem a tavalyi évben 56 millió dolláros bevételre tett szert. Hozzá kell tenni, hogy az Ecolab tavaly körülbelül 14,7 milliárd dollár bevételt halmozott fel.

A Holchem megvásárlása azonban jelentős ügy volt az Egyesült Királyság élelmiszer- és ital gyártási piacán, mivel a két vállalat eddig saját termékeiket értékesítette az említett területeken, ezzel nem kiszorítva más vállalatokat a piacról. Viszont az akvizíció miatt az Ecolab növekedése sokak szerint ellehetetlenítené más vállalatok érvényesülését. A CMA (Versenypiaci Hatóság) szerint az Ecolab terjeszkedése igen rossz hatással van mind a brit fogyasztói társadalomra, mind az egészségügyi piacra az országban. A vállalat már többször is vizsgálat alá került az ilyen jellegű beruházások miatt, így a legtöbb szakértő szerint a Holchem eladása a legjobb opció, ha nem akar a vállalat újabb vizsgálatok, netán büntetések áldozata lenni.

A vállalat részvényei ezen a héten elérték a 173,12 eurót, 0,87%-os heti növekedés után.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

Szólj hozzá