Mi történt?

A La Nina időjárási jelenség miatti rally után hamar lehűltek a kedélyek és konszolidálódott a szója árfolyama. Kínában továbbra is jelentős importigény mutatkozik a szójabab iránt, a nagy nemzetközi exportőrcégek számára ez rendkívül pozitív, és ezért például érdemes lehet a Bunge részvényébe is fektetni. Friss hír az említett cégtől, hogy jelentősen növelni tudta eredményét a kínai piacon, amit az árfolyam 20% emelkedéssel honorált az elmúlt napokban. Árfelhajtó hatást várhatunk továbbá a brazil farmerek miatt, akik az alacsony szója árfolyam miatt egyelőre nem akarják eladni az elmúlt évek során betakarított termést. A brazil valuta gyengesége is rátesz egy lapáttal, így nem tudni, mikor kerül piacra a brazil termés egy nagyobb hányada.

Mi várható?

A kékkel jelölt, negatív irányba mutató ék alakzat a márciusban indult emelkedő trendet erősíti. Az ék felső szárának áttörésével megindult az újabb emelkedő hullám, ami gond nélkül áthaladt a három jelölt exponenciális mozgóátlagon és közelít a tavaly júliusi és idén augusztusi csúcsok által meghatározott ellenállás szinthez, illetve a június és október közötti eső szakaszra szerkeszthető Fibonacci-szintek közül a 38,2%-os vonalhoz, melyek együttesen erős ellenállást jelenthetnek. Felette a korábbi csúcsok és a jelölt Fibo-szintek képezhetnek akadályt. Támasz az őszi mélypontoknál várható.

Az indikátorok némileg túlvettséget mutatnak, azonban az MACD indikátor még vételen áll és az RSI és STS állása alapján sem teljesen bizonyos, hogy most érkezett el az emelkedő szakasz vége, azonban mutatnak erre utaló jelek.

Összefoglalva:

A brazil termés piacra dobásának ideje meglepetés lehet és csökkentheti az árfolyamot, azonban alapvetően drágulásra mutatnak a fundamentális és technikai jelek. Rövidtávra nem most szállnék be longolni, a shorthoz pedig talán még kicsit korán van.

kep_szoja

Szólj hozzá