Részvények

MOL technikai elemzés – 2014. november

Pozitív meglepetést okozott a MOL novemberben közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentése. A beszámolóból a finomítás-kereskedelem megugró eredményeit érdemes kiemelni, amely többek között az olajár esésbõl fakadó növekvõ árrésnek köszönhetõ. A MOL részvényárfolyamában is tükrözõdött a kedvezõ jelentés: az elõzõ napi záró értékhez képest 2%-os réssel indult meg a kereskedés a gyorsjelentés közzétételének napján. Az elkövetkezendõ napokban is emelkedni tudott a jegyzés és növekedéssel zárta végül a novembert az olajipari vállalat árfolyama, bár ez lehetett volna jelentõsebb is. A lelkesedést a horvátok törték le – nem meglepõ módon, – ugyanis visszavonták az INA jelentõs földgáz- és kõolajlelõhelyekre vonatkozó kutatási engedélyeit, ezzel nem kis veszteséget okozva az INA-nak és közvetetten a MOL-nak is, mivel így egy egymilliárd kunás projektnek tettek keresztbe.

Ez igencsak ellentmond a horvát kormány korábbi kijelentéseinek, miszerint elkötelezettek az INA dolgozói mellett. Válaszlépésként a MOL rendkívüli osztalékként kifizettetné a részvényesek között az INA teljes eredménytartalékát, amely mintegy 2 milliárd kunára rúg. Azzal indokolja a döntését az olajipari vállalat, hogy realizálnák az eredményeket, miután stabilizálták az INA pénzügyi helyzetét, de a további fejlesztések a horvát gazdasági miniszter által felhúzott falakba ütköznek. A horvát miniszterelnök mindennek ellenére értetlenül fogadta a döntést, hogy nem beruházásokra kívánják felhasználni az eredménytartalékot. Ez a döntés a MOL részérõl az INA részesedés eladásának az elõszeleként is értelmezhetõ, amelyre már több lehetséges vásárló neve is felmerült.

Technikai oldal

 

Mi történt? Jól startolt a MOL árfolyama novemberben, mivel igen jól fogadták a kedvezõ  gyorsjelentést a befektetõk, az INA-val kapcsolatos fejleményeket megelõzõen +7% feletti pluszban is járt a jegyzés.  A jó kezdésnek köszönhetõen szignifikánsan  ki tudott törni a világoskékkel berajzolt esõ trendvonala alól a MOL részvény árfolyam, amelyre még eddig nem volt példa korábban, pedig már közel két éves trendvonalról van szó. Technikailag kezd átfordulni az esõ trend egy oldalazó mozgásba, amelyet felülrõl a 12 500, alulról pedig a 11 300 forintos szint határol. 

 

Mi várható? Amennyiben tartja a szinteket a MOL részvény árfolyam hosszú idõ óta elõször el lehet gondolkozni a vételeken. Persze megerõsítést mindenféleképpen ajánlatos keresni, egyelõre azonban ezt nem nyújtanak az indikátorok. Lefelé mutatnak többségben, de semleges szinteken, így egyelõre érdemes kivárni a szignálok kialakulását, amelyekre a fontosabb szinteken lehet számítani elsõsorban. 

Szólj hozzá