Miért emelkedhetnek az Alphabet részvényei?

A részvények erősödése a piac általános fellendülésének, valamint a mesterséges intelligencia bevezetésének köszönhető, miután az Alphabet bejelentette AI szuperszámítógépének részleteit, és elmondta, hogy ez egy új chat AI-t is magában foglal majd. A mesterséges intelligencia fejlődése megnövelné a Google azon képességét, hogy egy sor keresési lekérdezésre válaszoljon. A bejelentést követően a Google részvényei csaknem 3,7%-kal emelkedtek meg, és az elemzők igen optimista előrejelzéseket tettek az Alphaber jövőjére, mely lassan felveszi a versenyt a Microsoft AI technológiájával. 

Az Alphabet „A” részvényei ezen a héten 3,97%-ot meneteltek előre. Az Alphabet egy multinacionális technológiai vállalat, amely a keresőmotor-technológiára, az online hirdetésekre, a felhőalapú számítástechnikára, a számítógépes szoftverekre, az e-kereskedelemre, a mesterséges intelligenciára és a fogyasztói elektronikára összpontosít. A vállalat számos termékért és platformért felelős, többek között: Google Cloud és a You Tube.

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →

 

Szólj hozzá