e-mobilitás

Kínában kigurult az első Tesla

By 2020.01.06. július 3rd, 2020 No Comments
Elon Musk 2019 január 7-én kezdte meg a sanghaji gyár kiépítését, ami egy év alatt be is fejeződött.

A több, mint 2 milliárd dolláros beruházásnak köszönhetően a Tesla nyílt utat kapott a világ legnagyobb elektromos autó piacára, mivel még a tavalyi év utolsó napján megkezdték az első Model-ek átadását egy ünnepség keretében. A Tesla Model 3 személyautó két típusát gyártják majd ebben az üzemben, amelyek kizárólag Kínában kerülnek majd piacra mintegy 350 ezer jüanos (közel 15 millió forint) induló áron. Az importált Model 3 induló ára ezzel szemben 439 ezer jüan (18,5 millió forint) Kínában. A kínai gyártású Tesla járművek 1 millió forintos állami támogatással kerülhetnek majd a vásárlókhoz, illetve a Model-ek felkerültek a 10 százalékos gépjárműbeszerzési adó alól mentességet élvező gépjárműtípusok listájára.

A vállalat részvényei 447 dolláros árral zárták a 2020 év első hetét.

 

Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével.  Vegye fel velünk a kapcsolatot → 

Szólj hozzá