Hírlevelek

1. heti gyorsjelentés – Lassan indul az év…

By 2016.01.03. március 13th, 2018 No Comments
Indul az év..Összesen 40 milliárd forintnyi három hónapos diszkontkincstárjegyet adott el kedden az Államadósság Kezelõ Központ (ÁKK). December elején egyszerre 4 pályázati felhívás 1105 milliárd forint összegben jelent meg. Nagyjából ez az összeg fedezheti majd az országban jövõre induló közlekedési beruházásokat. Csökkenteni kell az élõmunka terheit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) fõtitkára szerint, mert a jelenlegi állami jövedelem-elvonási rendszer gátja egy nagyobb arányú bérreformnak.

Az év elején megindult a kitermelés az északi-tengeri Cladhan mezõn – jelentette be a Mol, amely 33,5 százalékos részesedéssel rendelkezik benne. Rendkívüli közgyûlést tartott az FHB, mely felhatalmazta a társaság igazgatóságát, hogy döntsön a tõkeemelésrõl. A döntés megszületett, a tõkeemelésre új részvények kibocsátásával kerül sor, zárt körben. Az uniós módszertan szerint az ez évi államháztartási hiány 2,4 százalékra, vagy még ennél is kedvezõbb arányra teljesül. A Budapesti Értéktõzsde a szerdai tõzsdenap végéig felfüggesztette az FHB Jelzálogbank törzsrészvényeinek tõzsdei kereskedését a bank rendkívüli törzstõke emelõ közgyûlése miatt. Milliárdos fejlesztésekre készül a Rába, a futómûalkatrész-gyártás megújításába kívánnak nagyobb összeget fektetni. A harmadik negyedévben a szezonálisan igazított adatok szerint az állam finanszírozási igénye nulla volt. Március elejétõl veszik ismét napirendre Magyarország államadós-besorolásainak felülvizsgálatát a piacvezetõ nemzetközi hitelminõsítõk. Londoni elemzõi várakozások szerint Magyarország 2016-ban visszanyerheti a befektetési ajánlású adósbesorolást. 2016 a CSOK éve lesz, ami alaposan megmozgatja majd az ingatlanpiacot. A héten a forint vitustáncot járt a forexezõk legnagyobb örömére.

Európa

A vén kontinens szinte mozdulatlanul várja az újévet. Több mint fél százalékkal gyengült hétfõ reggelre az orosz rubel a dollárral szemben, miután a moszkvai hatóságok közölték, hogy novemberben ismét gyorsult az orosz gazdaság visszaesése. Ráadásul az olajár is megint lejtõre kerülhet, ami szintén nem jó hír Oroszország számára. Az orosz kormány 20 milliárd rubellel, durván 275 millió dollárral kívánja támogatni az új autó eladásokat 2016 elsõ félévében. Kevés olyan hely van a világon, ahol olyan gyors ütemben térnének át a mobilapplikációkkal és bankkártyákkal zajló fizetésre, mint Svédország. A skandináv ország hamarosan tényleg készpénzmentessé válhat. Több mint 1000 milliárd forintnak megfelelõ jüanért megválik kínai érdekeltségében meglévõ részesedésétõl a Deutsche Bank. Korábban olyan híresztelések járták be a piacokat, hogy az Adidasnak befektetõi nyomással kell megküzdenie, hiszen részvényesek egy csoportja szeretné elérni, hogy a társaság tisztítsa meg portfólióját és váljon meg a veszteséges üzletágaitól. Most a cég egyik vezetõje cáfolta ezeket a pletykákat. Sajtóértesülések szerint mintegy 18 milliárd dollárnak megfelelõ tõkeinjekcióra szorul az orosz állami VEB Bank. 2,6 milliárd dollárnyi segítséget már kapott a pénzintézet idén.

Amerika

Az Egyesült Államok óva intette az Európai Uniót Kína piacgazdasággá nyilvánításától, azzal az érvvel, hogy e jogállás megadása hátráltatná a fellépést az amerikai és az európai piacot méltánytalanul olcsó árukkal elöntõ kínai vállalatokkal szemben – írta a keddi Financial Times. A Fed kamatemelési bejelentése után a JP Morgan az elsõ amerikai nagybank, amely úgy döntött, hogy az intézményi ügyfelei bizonyos betéteire magasabb kamatot kínál januártól. 75 millió darab iPhone-t adhatott el az év utolsó három hónapjában az AppleAlacsony aktivitás jellemzi ma az olaj piacán is a kereskedést, a WTI típusú könnyûolaj 37,7 dollár környékén mozog, 1 százalékos csökkenést felmutatva.

Ázsia

Tõkeinjekcióra van szüksége a Toshibának. 4,5 éves mélypontra esett a jüan árfolyama a dollárral szemben.

Szólj hozzá