Bár az idei év globálisan megrengette a gazdaságot, az e-mobilitás erősödése továbbra is erős volt a 2020-as évben.
A legfrissebb adatok alapján a vártnál sokkal jobban terjednek az elektromos autók, köszönhetően a rendkívüli jogszabályoknak, melyek az Unió 2030-as terveire vonatkozik. Rózsa Tamás, a Top Tier Consultants stratégiai tanácsadó társaság vezérigazgatója felhívta minden márka figyelmét, hogy új üzleti és politikai döntések fognak érkezni, melyek az elektromos autók terjedését fogják előnyben részesíteni. Magyarországon a gyárak sorsát alapvetően a csoportszintű e-mobility tervek fogják meghatározni. Rekordok terén is tarolt az e-mobilitás.
A tavalyi évhez képest 139%-kal nőtt az elektromos autó értékesítés az Unióban. Ha 2020 szeptemberét nézzük, akkor az EU piaci elemzéseiből az derült ki, hogy Franciaországban az eladások több, mint negyede elektromos jármű volt, illetve, hogy az EV-k számai meghaladták a dízel járművek eladásait. Októberben, az előző év azonos időszakához képest a Volkswagen elektromos jármű eladásai megtriplázódtak, illetve a teljes EV piac 26%-át birtokolták. Svédországban a környezetkímélő járművek piaci részesedése szintén új, 37%-os rekordra nőtt. A Tesla megerősítette elkötelezettségét, hogy idén félmillió járművet értékesítsen globálisan. Az erős eredmények és az ambiciózus cél jó hír volt a befektetők számára, illetve az ezzel járó részvények értékének hirtelen növekedése, amely idén eddig több mint 400%-ot emelkedett.
Hírek terén kiemelkedő, a Tesla és a Nio lehetséges egyesülése, az Xpeng piacra lépése és a Tesla első Model flottájának érkezése Európába. Az USA területén főként az elnökválasztás eredménye kedvez az elektromos autóknak, tekintve, hogy Joe Biden, aki immáron hivatalosan is az USA következő elnöke, kijelentette, hogy megkezdik fél millió töltőállomás kiépítését a jövő évben az amerikai országutakon.
Az e-Mobility vagyonkezelt részvénykosár az év elejétől kezdve 49,48%-ot emelkedett. A részvénykosár jelenlegi összetételének átlag 5 éves összesített teljesítménye 241,6% lenne.
Értékpapír vásárlás és vagyonkezelés Ausztrián keresztül a Partner Bank közreműködésével. Vegye fel velünk a kapcsolatot →