Az EUR/USD jegyzése novemberben lefelé, majd hónap közepétõl felfelé vette az irányt, az árfolyam 1,26 és 1,30 között mozgott. 

EUR/USD november

A vizsgált idõszak kezdetén az EURUSD jegyzése szûken 1,30 alatt, a 200 és 50 napos mozgóátlag felett kezdte a kereskedést, de továbbra is a medvék domináltak. A pozitív makroadatok ellenére az október óta tartó csökkenõ trend folytatódott. November 1-én nyilvánosságra került adatok alapján négyéves csúcspontra futott a Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexe, a vártnál kedvezõbben alakultak az ADP foglalkoztatási adatok, és a feldolgozóipari ISM. Ugyanakkor az eurózónában gyengült a feldolgozóipar teljesítménye és a munkanélküliség szintje rekordszintre emelkedett. Ezen kívül a kínai beszerzési menedzser index is élénkült. November 5-én a nem feldolgozóipari szektor a várakozásokkal megegyezõen emelkedett az USA-ban, a beszerzési menedzser index értéke 50 pont fölött maradt, de az amerikai elnökválasztással kapcsolatos kivárás miatt a pozitív hír nem gyakorolt érdemi hatást a piaci folyamatokra. Obama választási gyõzelme kedvezett  azon várakozásoknak, melyek szerint a Fed folytatja lazító monetáris politikáját, mely dollár leértékelõdést okozhat. Mégis pesszimizmus uralta a piacot, mert a befektetõk már a pénzügyi szakadék („fiscal cliff”) miatt aggódtak. A republikánus és demokrata képviselõknek meg kell egyezniük a jövõ évi költségvetés tekintetében december végéig, hogy elkerüljék az automatikus adóemelések és megszorítások bevezetését. Hiába szavazta meg a görög parlament november 7-8 éjjelén a következõ hatalmas megszorítást, az újabb milliárdok utalásához ismét tárgyalásba kezdtek a nemzetközi szervezetek. Az EURUSD esése tovább gyûrûzött, majd hó közepéig elérte az 50%-os Fibo szintet 1,26 környékén, amely augusztus végi értékeknek felelt meg. November 13-án rövidtávon pontot tettek a görög finanszírozás tekintetében, mert az Eurogroup elnöke bejelentette, hogy Görögország két év haladékot kaphat államadósságának konszolidációjával kapcsolatban. Ugyancsak november közepén derült ki, hogy a Sandy hurrikán komoly károkat okozott az amerikai gazdaságban, mert az amerikai ipar teljesítménye alacsonyabb szintre került. A vártnál rosszabb kiskereskedelmi adatok láttak napvilágot, megugrott a heti új munkanélküli kérelmek száma, valamint a Philadelphia-i régió feldolgozóipari teljesítményét mérõ Philly Fed index is jelentõsen romlott a hurrikánnak köszönhetõen. Továbbá negatívan hatott hó közepén az Izrael által a Gázai övezetben végrehajtott légitámadás. A rossz hírek ellenére nem lefelé, hanem felfelé vette az irányt az EURUSD jegyzése a vizsgált idõszak félidejétõl kezdve, egy emelkedõ trend rajzolódott ki. November 13-án a rövid távú trendfordulót és egyben a medvék kimerülését elõre jelezte a jól ismert „doji” alakzat, amely esetén a nyitó és a záró ár közel esik egymáshoz, éppen ezért kicsi testû japán gyertyáról van szó.  Az RSI index értékei ezekben a napokban vételi jelzéshez közel, de a semleges zónában helyezkedtek el. Az EURUSD emelkedést pozitívan befolyásolta, hogy a várakozásoknál kedvezõbb használt lakáspiaci adatokat tettek közzé az Egyesült Államokban, így számos elemzõ úgy gondolja, hogy az amerikai ingatlanszektorban az élénkülés jelei mutatkoznak. A megkezdett amerikai lakásépítések száma négyéves csúcspontot elérve dinamikusan emelkedett, a kereslet erõsödése az ingatlanárakra is pozitív hatással van, ami a lakosság általános hangulatát és fogyasztási kedvét is pozitívan befolyásolja. Kedvezõen hatott november 21-én, hogy tûzszünetet kötött az izraeli hadsereg és a HAMASZ, így megoldódott a gázai konfliktus. Az Egyesült Államokban a heti új munkanélküli kérelmek száma a várakozásoknak megfelelõen alakult, míg a novemberi Michigan fogyasztói bizalmi index az októberinél rosszabb értéket mutatott. November 22-23-án hálaadás miatt az amerikai piacok zárva tartottak. Hónap végén pozitív hírként hatott, hogy a Conference Board által mért fogyasztói bizalmi index 5 éves csúcsra emelkedett. A beruházási rendelések állománya kedvezõbben alakult a várakozásoknál, mert csökkenés helyett stagnálás következett be.  A hó végén publikált kedvezõtlen amerikai jövedelmi és fogyasztási adatok is a hurrikán számlájára íródtak.

November végén 1,30 EURUSD környékén, az 50 és 200 napos mozgóátlag felett, a 76,4%-os Fibonacci ellenállási vonal közelében helyezkedett el az árfolyam, így közép- és hosszú távon továbbra is gyengülhet a dollár az euróval szemben. A kedvezõ piaci hangulatot támogathatja a sokak által ismert „mikulás rali” és az év végi intézményi vásárlások, így pozitív forgatókönyv esetén 1,33 környékén a 100%-os Fibonacci szint támadása is megtörténhet. Fontos megjegyezni, hogy emelkedõ EURUSD árfolyam esetén az RSI indikátor már eladási jelzést adhat. A bikák kifulladása esetén a 61,8 és 50%-os Fibonacci szintek komoly támaszt jelenthetnek.

Szólj hozzá